Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program

Tündöklése után hanyatlásnak indult az Új otthonra váltott Első otthon program

Miközben pár évvel ezelőtt még pillanatok alatt kimerült az Első otthon, majd Új otthon programra szánt keret, mára már alig mutatkozik érdeklődés az állami garanciával zajló lakásvásárlási program iránt.

2024. február 15., csütörtök

Összefogással létrejöhet a családtípusú gyermekotthon Zsobokon, ahol a magyar iskolát is veszélyeztetheti az átszervezés

Családtípusú otthonná kell átalakulnia a zsoboki Bethesda Gyermekotthonnak, az uniós projekt keretében épülő házak befejezéséhez támogatást kér a Szilágy megyei intézmény. Ruzsa Erzsébet igazgatót az átszervezésről, a gyerekek viszonyulásáról faggattuk.

Összefogással létrejöhet a családtípusú gyermekotthon Zsobokon, ahol a magyar iskolát is veszélyeztetheti az átszervezés
2024. január 31., szerda

Idén is folytatódik az Új otthon program, egymilliárd lejes hiteltámogatási keretet hagyott jóvá a kormány

Egymilliárd lejes hiteltámogatási kerettel folytatódik 2024-ben a kedvezményes lakásvásárlást lehetővé tevő Új otthon program.

Idén is folytatódik az Új otthon program, egymilliárd lejes hiteltámogatási keretet hagyott jóvá a kormány
2023. december 09., szombat

„Kinőtte” Kalotaszeget a FolkOtthon: az oktatóvideók még a diaszpórában is elérték a néptáncolni, énekelni vágyókat

Az online néptánc- és népdaltanulás meghatározó felületévé vált a 2020-ban létrehozott FolkOtthon nevű Facebook-oldal és YouTube-csatorna. Varga Zoltán László ötletgazda arról beszélt a Krónikának, hogy mivé nőtte ki magát a projekt az elmúlt 3 évben.

„Kinőtte” Kalotaszeget a FolkOtthon: az oktatóvideók még a diaszpórában is elérték a néptáncolni, énekelni vágyókat
2023. november 17., péntek

Meglátogattuk Erdély egyik legidősebb lakóját, a 105 éves aranyosszéki Ida nénit

Százöt évvel ezelőtt született Erdély egyik legidősebb embere, a Bágyonban élő Székely Ida. Az aranyosszéki idősotthon lakója 103 éves koráig főzött, mosott, takarított otthonában, rokonai végül rábeszélték, hogy költözzön be az öregotthonba.

Meglátogattuk Erdély egyik legidősebb lakóját, a 105 éves aranyosszéki Ida nénit
2023. augusztus 07., hétfő

FRISSÍTVE - Megtalálták a gyerekeket, akik egy bentlakásos otthonból tűntek el Beszterce-Naszód megyében

Megtalálták azt a 9 éves lányt és a 14 éves bátyját, akik vasárnap eltűntek egy bethleni családi típusú bentlakásos otthonból – számolt be hétfőn délelőtt a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.

FRISSÍTVE - Megtalálták a gyerekeket, akik egy bentlakásos otthonból tűntek el Beszterce-Naszód megyében
2023. augusztus 03., csütörtök

Négy rendőr ellen is fegyelmi eljárás zajlik a marosbárdosi horrorotthon ügyében

A Maros megyei rendőrség négy rendőre ellen folyik fegyelmi kivizsgálás a Marosszentanna községhez tartozó Marosbárdoson levő gondozó központban embertelen körülmények között tartott gondozattak ügyében indított nyomozás keretében.

Négy rendőr ellen is fegyelmi eljárás zajlik a marosbárdosi horrorotthon ügyében
2023. augusztus 02., szerda

Miután menesztette a miniszterelnök, lemondott Maros megye prefektusa

Bejelentette szerdán lemondását Mara Togănel, Maros megye prefektusa a marosbárdosi gondozási központban történt súlyos visszaélések nyomán.

Miután menesztette a miniszterelnök, lemondott Maros megye prefektusa
2023. augusztus 02., szerda

Vád alá helyezés – a voluntari-i idősotthon ügyintézője összejátszott az állami hatóság felügyelőivel

Vád alá helyezte az országos korrupcióellenes ügyészség (DNA) Ştefan Godeit, annak a voluntari-i idősotthonnak az adminisztrátorát, ahol embertelen körülmények között tartották a gondozottakat. Az ügyben további két személy ellen folyik eljárás.

Vád alá helyezés – a voluntari-i idősotthon ügyintézője összejátszott az állami hatóság felügyelőivel
2023. július 21., péntek

Politikai imázsharc a demográfiai katasztrófa árnyékában

Felszínesen nézve a román kormány viszonylag gyorsan lépett a Bukarest környéki idősotthonokban alkalmazott embertelen bánásmód nyomán kirobbant botrányban, hiszen egyszerre két miniszternek is távoznia kellett tisztségéből.

Politikai imázsharc a demográfiai katasztrófa árnyékában
2023. július 20., csütörtök

Már közel ötven büntetőeljárás indult az idősotthon-botrány kapcsán tapasztalt visszaélések miatt

Összesen 47 büntetőeljárást indítottak a nyomozó hatóságok az időseket, gyermekeket és fogyatékkal élőket gondozó központokban végzett ellenőrzések nyomán – számolt be csütörtökön a kormányszóvivő.

Már közel ötven büntetőeljárás indult az idősotthon-botrány kapcsán tapasztalt visszaélések miatt
2023. július 20., csütörtök

Közel száz szociális intézményt zártak be vagy függesztették fel a működésüket az idősotthon-botrány miatti ellenőrzéseken

A július 10. és 19. között folytatott ellenőrzések nyomán összesen 99 szociális intézményt zártak be vagy függesztették fel a tevékenységüket – közölte csütörtökön az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS).

Közel száz szociális intézményt zártak be vagy függesztették fel a működésüket az idősotthon-botrány miatti ellenőrzéseken
2023. július 20., csütörtök

Fejek hullhatnak a szociális otthonokban tapasztalt rendellenességek miatt, erdélyi megyék is érintettek

Hét megye és Bukarest szociális felügyeleti és kifizetési ügynöksége (AJPIS) vezetőjének tisztségéből történő felfüggesztését kéri a munkaügyi minisztertől Marcel Ciolacu kormányfő.

Fejek hullhatnak a szociális otthonokban tapasztalt rendellenességek miatt, erdélyi megyék is érintettek
2023. július 19., szerda

Felszámolná a „rémségek otthonaiként” működő intézményeket a munkaügyi tárca új vezetője

A „rémségek otthonaiban” feltárt helyzet rendezését, valamint az időseket, gyermekeket és fogyatékkal élőket ellátó központok engedélyezését szabályozó törvények módosítását sorolta legsürgősebb tennivalói közé az új román munkaügyi miniszter.

Felszámolná a „rémségek otthonaiként” működő intézményeket a munkaügyi tárca új vezetője
2023. július 18., kedd

Még nincs földrengés az ingatlanpiacon, de valóban repedeznek az óriási „lakásárfalak”

Drasztikusan visszaesett az ingatlan-adásvételi szerződések száma az elmúlt fél évben Romániában, viszont az egekbe szökött lakásárak a kereslet visszaesése ellenére is állják a sarat, nagyjából szinten maradtak. Kolozsváron végre csökkenést jegyeztek.

Még nincs földrengés az ingatlanpiacon, de valóban repedeznek az óriási „lakásárfalak”
2023. július 17., hétfő

Koalíciós viszály: a PSD szóvivője szerint a liberális művelődési miniszternek is le kell mondania az idősotthon-botrány miatt

Koalíciós feszültség van kibontakozóban a PSD és a PNL között az idősotthonokban kirobbant botrány miatt, amely nyomán két PSD-s miniszternek is távoznia kellett tisztségéből: a PSD szerint liberális tárcavezetőnek is viselnie kell a felelősséget.

Koalíciós viszály: a PSD szóvivője szerint a liberális művelődési miniszternek is le kell mondania az idősotthon-botrány miatt
2023. július 16., vasárnap

1,25 millió lej értékben bírságoltak a héten a szociális intézményeknél tapasztalt rendellenességek miatt

Az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS) összesen 2658 szociális intézményt ellenőrzött július 10. és 15. között.

1,25 millió lej értékben bírságoltak a héten a szociális intézményeknél tapasztalt rendellenességek miatt
2023. július 15., szombat

Már most is jó üzlet Romániában idősotthont működtetni, de a jövőben még nyereségesebb lesz

Igencsak jó befektetés idősotthont nyitni Romániában, az üzletág ugyanis már ma is hasít, de a jövőben még nyereségesebbé válhat – derült ki a Frames tanácsadó cég elemzéséből.

Már most is jó üzlet Romániában idősotthont működtetni, de a jövőben még nyereségesebb lesz