Klaus Johannis államfő kihirdette hétfőn a 2017/72-es sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvényt, amely által bevezetik a RO-ALERT riasztórendszert.
Ötvenháromra nőtt a kemerovói tűzvész halálos áldozatainak száma – közölték hétfő reggel az orosz hatóságok. Tizenhat ember sorsa továbbra is ismeretlen. Az incidensben 48-an megsérültek, közülük 11 embert kórházban kezelnek.
Nyári időszámítás szerint közlekednek a vonatok vasárnap, március 25-e hajnalától kezdve - tájékoztat a román állami vasúttársaság (CFR).
Vlagyimir Putyin hivatalban lévő államfő nyerte meg a vasárnapi orosz elnökválasztást a moszkvai Központi Választási Bizottság előzetes adatai szerint, megszerezve 4. elnöki mandátumát.
Moszkva nemkívánatos személynek nyilvánított 23 brit diplomatát, visszavonta a szentpétervári brit főkonzulátus megnyitására és üzemeltetésére vonatkozó engedélyt, és leállította a kulturális és oktatási ügyekkel foglakozó British Council tevékenységét.
Négy évvel azután, hogy az Oroszországi Föderáció jogellenesen annektálta a Krími Autonóm Köztársaságot és Szevasztopol városát, az Európai Unió (EU) továbbra is töretlenül elkötelezett Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett.
Oroszország brit diplomaták kiutasításával válaszol arra, hogy 23 orosz külszolgálati tisztségviselőnek el kell hagynia Nagy-Britanniát a Szkripal-ügy miatt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Asztanában.
A brit külügyminiszter szerint London szerdán válaszintézkedéseket jelent be, ha nem kap hiteles magyarázatot Oroszországtól az angliai Salisbury városában múlt héten történt gyilkossági kísérletre.
Az Európai Unió további hat hónappal, szeptember 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi integritásának megsértése, az ország függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedéseket.
A Krímet semmilyen körülmények között sem lehet visszaadni Ukrajnának – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy róla készült, még be nem mutatott portréfilmben, amelyet vasárnap több orosz hírügynökség is részletesen ismertetett.
Az oroszok 69 százaléka szavazna Vlagyimir Putyinra az egy hét múlva megtartandó elnökválasztáson – közölte vasárnap a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet.
Románia hajlandó részt venni a teljes régió számára jó megoldások megtalálásában a Szerbia és Koszovó közötti konfliktus rendezése érdekében – jelentette ki csütörtökön Klaus Johannis államfő azt követően, hogy Bukarestben szerb kollégájával, Alekszandar Vucsicssal tárgyalt.
Egyéni tüntetők demonstrálnak felváltva csütörtökön Moszkvában az orosz parlament alsóháza előtt tiltakozásul Leonyid Szluckij, a külügyi bizottság elnöke ellen, akit több újságírónő zaklatással vádolt meg.
Kiállításokon mutatja be az RMDSZ nőszervezete, hogy hölgyek nélkül mennyivel szegényebb lenne az ország, a képviselet ugyanakkor új honlappal támogatja az erőszak áldozatait, továbbá folytatja a nők politikai szerepvállalásának segítését.
Nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban egyre-másra jelennek meg hírek olyan sofőrökről, akik kábítószeres befolyásoltság alatt vezetnek, az elmúlt években ugyanis aggasztóan megnőtt az ilyen esetek száma. A szakemberek nemcsak a veszélyekre, hanem a megelőzés fontosságára is felhívják a figyelmet.
Az ellenség által felderíthetetlen és elfoghatatlan, manőverező nukleáris fegyverek kifejlesztéséről számolt be Vlagyimir Putyin orosz elnök a csütörtökön Moszkvában elmondott évértékelő beszédében.
Megteremti a jogi keretet a családon belüli erőszak elleni fellépéshez és a prevencióhoz a kormány által a hónap elején elfogadott, a szenátus asztalán levő törvénytervezet, de a gyakorlatba ültetéshez komoly anyagi és emberi erőforrásokra lesz szükség.
Aleksandar Vucic szerb államfő szerint hazája lakói nagy valószínűséggel nem fogják elismerni Koszovó teljes körű függetlenségét az európai uniós tagságért cserébe. Berlin szerint Belgrádnak el kell ismernie Koszovót, hogy csatlakozhasson az EU-hoz.