Szijjártó: konfliktus helyett jobb a kulturált együttműködés Kelet és Nyugat között

Szijjártó: konfliktus helyett jobb a kulturált együttműködés Kelet és Nyugat között

Magyarországnak érdeke a szoros, kölcsönös eredményekre fókuszáló együttműködés Oroszországgal, így vannak ezzel barátaink és szövetségeseink is, csak ők nem beszélnek erről nyíltan – jelentette ki Szijjártó Péter.

2021. augusztus 21., szombat

Vezetőedzője is dicséri a második Bundesliga-meccsén duplázó Szoboszlai Dominikot

Szoboszlai Dominik elégedetten nyilatkozott, miután pénteken, élete második Bundesliga-mérkőzésén két látványos góllal segítette 4-0-s győzelemhez a házigazda RB Leipzig csapatát a VfB Stuttgart ellen a német labdarúgó-bajnokság második fordulójában.

Vezetőedzője is dicséri a második Bundesliga-meccsén duplázó Szoboszlai Dominikot
2021. augusztus 17., kedd

Oroszország nem siet az afganisztáni tálib hatalom elismerésével

Oroszország nem siet az Afganisztánban hatalomra került tálib radikális iszlám mozgalom elismerésével – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden, a kalinyingrádi Immanuel Kant Balti Szövetségi Egyetemen megtartott előadásában.

Oroszország nem siet az afganisztáni tálib hatalom elismerésével
2021. augusztus 11., szerda

Újabb vádat emeltek Alekszej Navalnij ellenzéki politikus ellen az orosz nyomozó hatóságok

Az állampolgárok személyiségét és jogait sértő szervezet létrehozásával vádolta meg Alekszej Navalnij ellenzéki politikust szerdán az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).

Újabb vádat emeltek Alekszej Navalnij ellenzéki politikus ellen az orosz nyomozó hatóságok
2021. augusztus 11., szerda

A delta variáns ellen is hatékonyan véd a Szputnyik V, állítják az orosz hatóságok

A Szputnyik V vakcina hatékonysága 83 százalékos az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) delta variánsa ellen.

A delta variáns ellen is hatékonyan véd a Szputnyik V, állítják az orosz hatóságok
2021. augusztus 09., hétfő

Több száz migránst tartóztattak fel a lengyelek a Fehéroroszországgal közös határszakaszon

Az utóbbi három nap alatt 349 migránst tartóztattak fel a lengyel-fehérorosz határ egyik szakaszán, ami több, mint tavaly egész évben – derül ki a lengyel határőrség hétfői közleményéből. 

Több száz migránst tartóztattak fel a lengyelek a Fehéroroszországgal közös határszakaszon
2021. augusztus 03., kedd

Felakasztva találták meg az eltűnt fehérorosz aktivista holttestét Kijevben

Felakasztva találtak rá egy fehérorosz aktivistára Kijev egyik parkjában, nem messze a lakóhelyétől – jelentette be az ukrán rendőrség kedden.

Felakasztva találták meg az eltűnt fehérorosz aktivista holttestét Kijevben
2021. augusztus 02., hétfő

Lengyelországban kap menedéket a hazatérést megtagadó fehérorosz olimpikon

A tokiói olimpián szereplő Kriszcina Cimanouszkaja fehérorosz futó a tokiói lengyel nagykövetségen jelentkezett, lengyel humanitárius vízumot kap, és a legközelebbi napokban Varsóba utazik – közölte hétfőn Szymon Szynkowski vel Sek lengyel külügyminiszter-helyettes.

Lengyelországban kap menedéket a hazatérést megtagadó fehérorosz olimpikon
2021. július 29., csütörtök

Banán közé rejtett hatalmas kokainszállítmányra bukkantak Bukarest közelében

Huszonötmillió euró értékű, fél tonna kokaint találtak Bukarest közelében egy gyümölcs-lerakatban, amelyet a raktár tulajdonosa talált meg, majd értesítette a hatóságokat.

Banán közé rejtett hatalmas kokainszállítmányra bukkantak Bukarest közelében
2021. július 28., szerda

Kínaellenes érdek az „évtized alkuja” mögött – Románia a német–orosz gázüzlet közvetett nyertese lehet

A német–orosz üzlet, de Washington rábólintása is azt mutatja, hogy az érdekek mindennél fontosabbak – összegzett a Krónika által megkeresett szakértő, amikor az Északi Áramlat–2 nevű gázvezeték kapcsán hosszú idő után megszületett megállapodásról faggattuk.

Kínaellenes érdek az „évtized alkuja” mögött – Románia a német–orosz gázüzlet közvetett nyertese lehet
2021. július 28., szerda

Segélykérés a mentőszolgálat napján: ezer új alkalmazottat követelnek a kormánytól

A román mentőszolgálat napját ünneplik július 28-án, megalapításának 115-ik évfordulóján. Az ünnep alkalmából Klaus Iohannis orvosokat és egészségügyi asszisztenseket tüntet ki szerda este a Cotroceni-palotában.

Segélykérés a mentőszolgálat napján: ezer új alkalmazottat követelnek a kormánytól
2021. július 26., hétfő

Tánczos Barna kitalálta, hogyan védjék meg Magyarországot a Romániából érkező úszó hulladéktól

A környezetvédelmi minisztérium olyan rendszereket szándékozik telepíteni az ország nyugati részének folyóira, amelyek összegyűjtik a Magyarországra tartó úszó hulladékot a vizekből – jelentette ki hétfőn tartott sajtótájékoztatóján Tánczos Barna szakminiszter.

Tánczos Barna kitalálta, hogyan védjék meg Magyarországot a Romániából érkező úszó hulladéktól
2021. július 17., szombat

Több mint 70 házat öntött el a víz, emberek százait kellett kitelepíteni az áradások miatt Fehér megyében

Több mint 200 személyt, köztük mintegy 70 gyermeket helyeztek el ideiglenesen a verespataki művelődési házban, miután elárasztotta a víz Dăroaia településen levő otthonaikat.

Több mint 70 házat öntött el a víz, emberek százait kellett kitelepíteni az áradások miatt Fehér megyében
2021. július 12., hétfő

További hat hónappal meghosszabbította az EU az Oroszország elleni gazdasági szankciókat

Az Európai Unió újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankciókat, mivel nem történt előrelépés a minszki megállapodások végrehajtásában. 

További hat hónappal meghosszabbította az EU az Oroszország elleni gazdasági szankciókat
2021. július 08., csütörtök

„Elsöprő sikert” hozott a rövidebb munkaidő Izlandon, Gyergyóban is bevált a négynapos munkahét

Akkora sikere volt Izlandon a négynapos munkahétnek, hogy mára már a szigetország alkalmazottainak 86 százaléka kevesebb ideig dolgozik ugyanazért a fizetésért, vagy a közeljövőben megkapja ezt a jogot. Gyergyószentmiklóson is sikertörténetről beszélnek.

„Elsöprő sikert” hozott a rövidebb munkaidő Izlandon, Gyergyóban is bevált a négynapos munkahét
2021. július 05., hétfő

Zsarolóvírussal támadták meg közel egymillió vállalat honlapját orosz kiberbűnözők

Egy vélhetően orosz hekkerekből álló csoport közel egymillió vállalat informatikai rendszerét támadta meg és bénította le világszerte a hétvégén, miután pénteken zsarolóvírussal fertőzték meg a Kaseya amerikai technológiai nagyvállalat számítógépes hálózatát.

Zsarolóvírussal támadták meg közel egymillió vállalat honlapját orosz kiberbűnözők
2021. július 03., szombat

Azért ölt és erőszakolt a drogos szomszéd Corbuban, mert kevés pénzt talált a házban

Beismerte tettét pénteken az a 29 éves corbui férfi, akit gyilkossággal és nemi erőszakkal gyanúsítanak. A Konstanca megyei településen péntekre virradóra elkövetett kegyetlenségek gyanúsítottját őrizetbe vették, kihallgatták, szombaton pedig 30 napos előzetes letartóztatásáról dönt a bíróság.

Azért ölt és erőszakolt a drogos szomszéd Corbuban, mert kevés pénzt talált a házban
2021. július 02., péntek

Kihallgatnak egy férfit, akit a Konstanca megyében történt nemi erőszak és gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak

Elfogtak a rendőrök egy férfit, akit a Konstanca megyei Corbu településen történt nemi erőszak és gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak.

Kihallgatnak egy férfit, akit a Konstanca megyében történt nemi erőszak és gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak