Moszkva figyeli a moldovai eljárást – A szakértő szerint Odessza elfoglalása után Transznisztria következhet

Moszkva figyeli a moldovai eljárást – A szakértő szerint Odessza elfoglalása után Transznisztria következhet

Belpolitikai és diplomáciai feszültséget okozott, hogy a Moldovai Köztársaságban hazaárulás és korrupció vádjával előbb büntetőeljárást indítottak ellene, majd házi őrizetbe helyezték Igor Dodon korábbi államfőt.

2022. június 07., kedd

Több tucat személy bántalmazott Nagybányán egy nőt, aki elütött egy szabálytalanul közlekedő gyereket

Megvertek egy fiatal női sofőrt hétfőn Nagybányán, autóját, illetve azt az üzletet, ahová sikerült bemenekülnie, pedig megrongálták, miután elütött egy gyereket, aki szabálytalanul kelt át az úttesten – számolt be a helyi sajtó.

Több tucat személy bántalmazott Nagybányán egy nőt, aki elütött egy szabálytalanul közlekedő gyereket
2022. június 06., hétfő

Cseh államfő: Putyint bíróság elé kell állítani

Vlagyimir Putyin orosz elnököt az Ukrajna elleni támadás miatt hadbíróság elé kell állítani. Ugyanakkor orosz bíróság elé is való, mert elszigeteltségbe taszította országát, és visszavetette fejlődését – állította Miloš Zeman.

Cseh államfő: Putyint bíróság elé kell állítani
2022. június 06., hétfő

A DIICOT drogellenes részlegének vezetője még a tragikus halálesetek miatt elhíresült Saga Fesztivál előtt kérte a nyugdíjazását

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügysézség (DIICOT) drogellenes részlegének vezetője, Bogdan-Felician Voicu már májusban kérte a nyugdíjazását, és Klaus Iohannis államfő hétfőn írta alá az ezt jóváhagyó rendeletet – tájékoztatott a DIICOT.

A DIICOT drogellenes részlegének vezetője még a tragikus halálesetek miatt elhíresült Saga Fesztivál előtt kérte a nyugdíjazását
2022. június 06., hétfő

Zelenszkij a Donyec-medencében járt, felkereste az ukrán katonák frontvonal menti állásait

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn virradóra látogatást tett a heves harcok sújtotta Donyec-medencei régiókban, Luhanszk és Donyeck megyékben, ahol felkereste az ukrán katonák frontvonal menti állásait is – közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Zelenszkij a Donyec-medencében járt, felkereste az ukrán katonák frontvonal menti állásait
2022. június 06., hétfő

Lavrov felháborodott, amiért NATO-országok nem engedik át légterükön a gépét

Példátlan és felháborító, hogy a NATO egyes országai megtagadták az orosz külügyminisztert szállító repülőgéptől a Szerbiába való átrepülést – jelentette ki Szergej Lavrov hétfői moszkvai sajtótájékoztatóján.

Lavrov felháborodott, amiért NATO-országok nem engedik át légterükön a gépét
2022. június 06., hétfő

Románia több mint 35 ezer tartózkodási engedélyt adott ki ukrán menekültek számára

Románia 35 256 tartózkodási engedélyt adott ki a háború elől menekülő, átmeneti védelemben részesülő (menedékesként elismert) ukrán állampolgárok számára, 4356 ukrán állampolgár pedig menedéket kért Romániától.

Románia több mint 35 ezer tartózkodási engedélyt adott ki ukrán menekültek számára
2022. június 05., vasárnap

Ukrán légierő: rakétákat lőttek ki Kijevre az orosz erők

Rakétákat indítottak az orosz erők vasárnap reggel az ukrán főváros, Kijev ellen – közölte vasárnap az ukrán légierő parancsnoksága a hivatalos Facebook-oldalán.

Ukrán légierő: rakétákat lőttek ki Kijevre az orosz erők
2022. június 05., vasárnap

Putyin eddig megkímélt célpontok támadásával fenyegetőzik amerikai rakéta-sorozatvetők szállítása esetén

Oroszország olyan célpontokra fog csapást mérni, amelyekre eddig nem tette, ha az Egyesült Államok nagyhatótávolságú rakéta-tüzérséget szállít Ukrajnának – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin.

Putyin eddig megkímélt célpontok támadásával fenyegetőzik amerikai rakéta-sorozatvetők szállítása esetén
2022. június 04., szombat

Macron: nem szabad megalázni Oroszországot

Emmanuel Macron francia elnök szerint orosz kollégája, Vlagyimir Putyin „történelmi és alapvető hibát” követett el Ukrajna megtámadásával, aminek következtében el is szigetelődött.

Macron: nem szabad megalázni Oroszországot
2022. június 03., péntek

Oroszországnak és Fehéroroszországnak szánt támogatást utalna Ukrajnának és Moldovának az EU

Az Európai Bizottság azt javasolta, hogy az Európai Unió eredetileg Oroszországnak és Fehéroroszországnak szánt 26,2 millió eurót utaljon át az Ukrajnával és Moldovával folytatott együttműködés megerősítésére – közölte az uniós bizottság pénteken.

Oroszországnak és Fehéroroszországnak szánt támogatást utalna Ukrajnának és Moldovának az EU
2022. június 03., péntek

A Kreml szerint addig tart az ukrajnai „különleges hadművelet”, míg az összes célját el nem éri

Az Ukrajna ellen elindított „különleges hadművelet” addig tart majd, amíg az összes célját el nem éri – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak.

A Kreml szerint addig tart az ukrajnai „különleges hadművelet”, míg az összes célját el nem éri
2022. június 03., péntek

NATO-erők érkeznek idén Romániába a Nagyszebeni Multinacionális Hadtest képviselője szerint

Adrian Ciolponea vezérőrnagy, a NATO Nagyszebeni Multinacionális Hadtestének képviselője pénteken úgy nyilatkozott Medgyesen, hogy idén NATO-erők érkeznek Romániába a biztonság fenntartása érdekében.

NATO-erők érkeznek idén Romániába a Nagyszebeni Multinacionális Hadtest képviselője szerint
2022. június 03., péntek

A brit hírszerzés szerint a túlzott derűlátásra alapozó orosz hadjárat északon kudarcba fulladt, de keleten sikereket ért el

Ukrajna északi részén „költséges kudarcba” fulladt az éppen száz napja indított orosz invázió, a délkeleti országrészben ugyanakkor taktikai szinten sikereket ér el az orosz haderő – áll a brit katonai hírszerzés helyzetértékelésében.

A brit hírszerzés szerint a túlzott derűlátásra alapozó orosz hadjárat északon kudarcba fulladt, de keleten sikereket ért el
2022. június 03., péntek

Már több mint 1,1 millió ukrán állampolgár érkezett Romániába

Több mint 1,1 millió ukrán állampolgár érkezett Romániába a háború kezdetétől – közölte pénteken a román határrendészet.

Már több mint 1,1 millió ukrán állampolgár érkezett Romániába
2022. június 03., péntek

Elfogadta az EU az olajembargót is magában foglaló szankciós csomagot Oroszországgal és Fehéroroszoroszággal szemben

Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a hatodik, a gazdasági társaságokat és egyéneket büntető intézkedések alá helyező, olajembargót is magában foglaló szankciós csomagot Oroszországgal és Fehéroroszoroszággal szemben.

Elfogadta az EU az olajembargót is magában foglaló szankciós csomagot Oroszországgal és Fehéroroszoroszággal szemben
2022. június 03., péntek

Stoltenberg: elhúzódó háborúra lehet számítani Ukrajnában

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön Washingtonban ismételten arról beszélt, hogy elhúzódó háborúra lehet számítani Ukrajnában.

Stoltenberg: elhúzódó háborúra lehet számítani Ukrajnában
2022. június 02., csütörtök

Zelenszkij jóslata szerint az ukrán kikötők blokádja migrációs válságot és tüntetéseket okoz Európában

Az ukrán kikötők orosz blokádja destabilizációhoz és tömeges tiltakozásokhoz vezethet Afrikában és Európában – jósolta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön egy pozsonyi nemzetközi biztonsági fórumon, videokapcsolás útján elmondott felszólalásában.

Zelenszkij jóslata szerint az ukrán kikötők blokádja migrációs válságot és tüntetéseket okoz Európában