Fotó: Facebook/ Instituţia Prefectului Satu Mare
Románia 35 256 tartózkodási engedélyt adott ki a háború elől menekülő, átmeneti védelemben részesülő (menedékesként elismert) ukrán állampolgárok számára, 4356 ukrán állampolgár pedig menedéket kért Romániától – közölte hétfőn a bukaresti belügyminisztérium.
2022. június 06., 16:402022. június 06., 16:40
A román bevándorlási hivatal (IGI) hat regionális befogadóközpontban biztosít szállást és ellátást a menedéket igénylő külföldiek számára. Ezek telítettsége a háború első heteiben elért 68 százalékról 53 százalékra csökkent. Tavaly az IGI mintegy 1100 férőhellyel gazdálkodott.
Románia március 19. óta személyi számot és tartózkodási engedélyt ad az ukrajnai menekülteknek a háború elől menekülők átmeneti védeleméről szóló, március 4-én elfogadott európai uniós határozat alapján. Az ukrajnai menekülteknek az IGI bocsát ki fényképes tartózkodási engedélyt.
A román határrendőrség hétfői adatai szerint február 24. óta 1 millió 129 ezer ukrán állampolgár érkezett Romániába. Március 12. óta a hatóságok már nem tettek közzé pontos adatokat arról, hogy a menekültek közül hányan maradtak Romániában. A bukaresti média szerint számuk mintegy 80 ezerre tehető.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
szóljon hozzá!