A szovjet gyártmányú repülőgépeken használt légibomba maradványait találták meg annak a drónnak a roncsai között, amely lezuhant Zágrábban – közölte Mario Banozic védelmi miniszter vasárnap.
Orosz erők elrabolták a déli Dnyiprorudne város polgármesterét – erősítette meg a hírt vasárnap délben közzétett Twitter-bejegyzésében Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.
Az orosz fegyveres erők Ukrajna katonai infrastruktúrájának 3687 létesítményét tették működésképtelenné a háború kezdete óta – közölte vasárnap Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Előfordulhat, hogy Oroszország vegyi fegyverek bevetését tervezi Ukrajnában – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak.
Kilenc személy életét vesztette, ötvenheten pedig megsérültek a nyugat-ukrajnai katonai támaszpont elleni támadásban – adta hírül a BBC News a lvivi tartomány kormányzójának bejelentésére hivatkozva.
Ukrajna-szerte szóltak a légvédelmi szirénák vasárnapra virradóra, több nagyvárosból is robbantásokról érkezett hír.
Minél több puskalövés dördül, minél több bomba robban, és minél több áldozata van a háborúnak Ukrajnában, annál nehezebb és hosszabb lesz a társadalom, a gazdaság helyreállítása – szögezte le lapunk megkeresésére Bálint Csaba makrogazdasági elemző.
Bizonyos pozitív elmozdulások történtek az orosz-ukrán tárgyalásokon – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor pénteken Moszkvában fogadta fehérorosz hivatali partnerét, Aljakszandr Lukasenkát.
A Cotroceni-palotában fogadta pénteken Klaus Iohannis államfő Kamala Harrist, az Amerikai Egyesült Államok alelnökét.
Támogatásáról biztosította Vlagyimir Putyin orosz elnök azt az elképzelést, hogy külföldi önkéntes harcosokat szállítsanak a háborús övezetekbe.
Több mint két hete tart az Ukrajna elleni orosz agresszió, több mint két hete fogott össze a világ, hogy segítse az otthonukat elhagyókat és az ott maradottakat. Zubánics Lászlót, az UMDSZ elnökét faggattuk arról, változott-e a helyzet Kárpátalján.
Volnovaha ukrajnai város bevételéről számolt be pénteki hadijelentésében Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Mint fogalmazott: a járásközpontot a donyecki „népköztársaság” erői „szabadították fel”.
A kölcsönös vádaskodás jegyében folytatódik immár tizenhatodik napja a háború Ukrajnában. A hatóságok közlése szerint eddig több mint 100 ezer lakost sikerült két nap alatt evakuálni a megostromolt városokból.
Az ukrán fővárost már lakóinak mintegy fele elhagyta – mondta el Vitalij Klicsko kijevi polgármester csütörtökön egy televíziós műsorban, amelyet ukrán csatornák azonos időben közvetítettek.
Az orosz katonai beavatkozást elítélő és Ukrajna szuverenitása, valamint a béke megteremtése mellett kiálló politikai nyilatkozatot fogadott el az Országgyűlés 174 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 2 tartózkodás mellett csütörtökön.
Megérkezett csütörtökön Lengyelországba az a két amerikai Patriot-rakétaüteg, amelynek szállítását előző nap hagyta jóvá az amerikai védelmi tárca, a Pentagon – közölte varsói sajtóértekezletén Kamala Harris amerikai alelnök.
Bukarestbe érkezik pénteken Kamala Harris. Mandátumának átvétele óta ez lesz az Amerikai Egyesült Államok alelnökének első romániai látogatása.
Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő megállapodott, hogy szoros kapcsolatban maradnak a következő napokban – közölték német kormányzati körök csütörtökön.