Bukarestben és Kolozsváron egyaránt környezetvédelmi illeték bevezetését fontolgatják a személygépkocsik számának látványos megugrása miatt. A kormány szándéka egyelőre nem ismert.
Kilövik azt a medvét, amely hétfő reggel megtámadott Fogarason egy 39 éves férfit és egy 14 éves lányt – jelentette be kedden Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter.
Több erdélyi városban szerveztek önkéntes akciót októberben a németországi kezdeményezésű, 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű mozgalom keretében.
Első házként elfogadta kedden a szenátus a parlagfű irtására vonatkozó törvénytervezetet, amelyet a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ, a Népi Mozgalom Párt (PMP) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) terjesztett elő.
Az évad első nagytermi bemutatójaként Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című darabjából készült előadást mutatja be a vásárhelyi Tompa Miklós Társulat.
Hatalmas nyomás nehezedik a kórházakra a hiányos terhességgondozás miatt – hívta fel a figyelmet András Nagy Róbert.
Romániában rendszeressé váltak a magyar kisebbség elleni uszító üzenetek, hívta fel a figyelmet Sógor Csaba EP-képviselő az Európai Parlament plénumában.
Menesztették tisztségéből a Román Vasúttársaság (CFR) igazgatóját, Marius Chipert – jelentette be kedden Felix Stroe szállításügyi miniszter.
Egyetlen tartózkodással, csaknem egyhangúlag szavazta meg a szenátus hétfőn az oltástörvény tervezetét, amely a súlyos kanyarójárvány közepette éles közvitát váltott ki a román társadalomban.
Brüsszel jobban tenné tehát, ha komolyan venné és megpróbálná kezelni ezeket az Európa-szerte tetten érhető mozgalmakat, mivel a látszat ellenére a katalánok nincsenek egyedül.
Elfogadta a román szenátus hétfőn a nem magyar nemzeti kisebbségi frakció törvénykezdeményezését, amely nemzeti ünneppé nyilvánítaná december 18-át, a romániai nemzeti kisebbségek napját.
Ha elvész a szabadság, ha elvész a nemzeti függetlenség, mi magunk is elveszünk – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Terror Háza Múzeum előtt rendezett október 23-i díszünnepségen.
A barátságtalan idő ellenére százak tisztelegtek hétfőn az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére rendezett erdélyi ünnepségeken.
A kisebbségi jogok bővítése, így a többnyelvűség is az állam úgynevezett jogalkotói nagylelkűségétől és a többség döntésétől függ – hangsúlyozta Strasbourgban tartott beszédében a háromszéki tanács alelnöke.
Tudorel Toader reméli, hogy nem fog nőni a bűnözési arány a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye miatt, amelynek alapján minden, nem megfelelő fogvatartási körülmények között letöltött 30 napért 6 nappal rövidül le a foglyok büntetése.
Újraválasztották Gino Iorgulescut a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elnökévé. A szavazásra jogosult élvonalbeli klubok döntését a pénzügyi stabilitás motiválta.
Felerősödött, és 2016-ban csúcsot döntött Romániában a belső migráció – közölte az Országos Statisztikai Hivatal (INS) adatait elemezve a Pressone.ro portál.
A Székelyföldön hiába várják, Neamţ megyében viszont a környezetvédelmi minisztérium már kibocsátotta az első engedélyt egy veszélyes medve kilövésére.