Toader reméli, nem nő a bűnözési ráta a miniamnesztia miatt

•  Fotó: Pixabay.com

Fotó: Pixabay.com

Tudorel Toader reméli, hogy nem fog nőni a bűnözési arány a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye miatt, amelynek alapján minden, nem megfelelő fogvatartási körülmények között letöltött 30 napért 6 nappal rövidül le a foglyok büntetése.

Hírösszefoglaló

2017. október 23., 17:302017. október 23., 17:30

2017. október 23., 17:392017. október 23., 17:39

Az igazságügyi miniszter Iaşi-ban újságírói kérdésre válaszolva az Agerpres szerint azt mondta: nem tudja, de „reméli”, hogy nem fog nőni a bűnözési ráta az intézkedés nyomán, ennek érdekében

a 2017/169-es törvény alapján szabadon bocsátott fogvatartottakat első perctől kezdve figyelemmel követik az erre szakosodott igazgatóságok.

A miniszter ismét hangot adott azon véleményének, hogy egy törvény hatását nem a gyakorlatba ültetése után kell felmérni, hanem még a tervezet kidolgozásának fázisában. Azt is elmondta, hogy az eredeti javaslat szerint három nappal rövidült volna le a büntetés minden, nem megfelelő fogvatartási körülmények között letöltött 30 nap után, a parlamentben azonban ezt hat napra módosították. Így a törvény hatályba lépésének első napján 529 fogvatartott szabadult, és további 3349 lett jogosult arra, hogy kérje feltételes szabadlábra helyezését.

korábban írtuk

Miniamnesztia: még az igazságügy-minisztert is meglepte a szabadon engedettek nagy száma
Miniamnesztia: még az igazságügy-minisztert is meglepte a szabadon engedettek nagy száma

Egyetlen nap alatt több mint félezren szabadultak a hazai büntetés-végrehajtási intézetekből a túlzsúfolt börtönökben raboskodó elítéltek büntetésének lerövidítéséről szóló törvény jóvoltából. Az igazságügy-miniszter bevallotta: nem várt ekkora hatást.

Idézet
Ez még nem jelenti azt, hogy ki is fognak jönni.

Ez csak azt jelenti, hogy bizottság elé járulhatnak, a bíróság elé, ott kielemzik a kérést, és a bíró fogja eldönteni, kit és mikor helyez feltételesen szabadlábra” – magyarázta a miniszter.

Toader azt is megerősítette, hogy kárpótlásra jogosultak azok a volt fogvatartottak, akik nem megfelelő körülmények között töltötték le büntetésüket. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján
2025. május 08., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből

Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből
2025. május 08., csütörtök

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége

A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége
2025. május 08., csütörtök

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást

Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást
2025. május 08., csütörtök

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint

Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban

A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban
2025. május 08., csütörtök

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta

Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta
2025. május 07., szerda

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást

Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást
2025. május 07., szerda

George Simion győzelmének negatív hatásaira figyelmeztet Nicușor Dan

Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.

George Simion győzelmének negatív hatásaira figyelmeztet Nicușor Dan
2025. május 07., szerda

Államosítana stratégiai vállalatokat az AUR államfőjelöltje

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.

Államosítana stratégiai vállalatokat az AUR államfőjelöltje