Az SZNT az idei székely szabadság napjáról: mutassuk meg, hogy nem sikerült megfélemlíteni!

Az SZNT az idei székely szabadság napjáról: mutassuk meg, hogy nem sikerült megfélemlíteni!

Marosvásárhelyi felvonulásra hívja híveit március 10-ére, a székely szabadság napjára a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).

2018. február 05., hétfő

Apró előrelépések és teljesítetlen követelések az alapellátásban

Az eddigiekhez képest valamivel előnyösebbnek tartják a biztosító által közzétett keretszerződés-tervezetet a lapunknak nyilatkozó háziorvosok, akik ugyanakkor az új miniszterrel akarnak tárgyalni további követeléseikről.

Apró előrelépések és teljesítetlen követelések az alapellátásban
2018. február 05., hétfő

Szijjártó Bukarestben: gyorsvasút épülhet Budapest és Kolozsvár között, kiemelt figyelem a vásárhelyi iskolaügynek

Történelmi előrelépést hozhat Magyarország energiabiztonsága tekintetében a magyar–román együttműködés – mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bukarestben, miután találkozott Teodor Meleșcanuval, a román diplomácia vezetőjével.

Szijjártó Bukarestben: gyorsvasút épülhet Budapest és Kolozsvár között, kiemelt figyelem a vásárhelyi iskolaügynek
2018. február 05., hétfő

Kiderül az „óriási hazugság”: mintegy 22 ezer közalkalmazottnak csökkenhet a fizetése

Csaknem 22 ezer közalkalmazottnak lesz kisebb fizetése az új bérezési törvény alkalmazása, illetve a társadalombiztosítási hozzájárulásnak a munkáltatóról a munkavállalóra történő átruházása miatt.

Kiderül az „óriási hazugság”: mintegy 22 ezer közalkalmazottnak csökkenhet a fizetése
2018. február 05., hétfő

Lendületet vett tavaly a lakosság fogyasztása

A lakosság fogyasztásának alakulását mutató kiskereskedelmi forgalom átlagosan 10,7 százalékkal nőtt 2017-ben, az online eladások eközben több mint 30 százalékkal bővültek az előző évhez mérten.

Lendületet vett tavaly a lakosság fogyasztása
Krónika
2018. február 05., hétfő

Engedett sofőrvizsgaügyben a Maros megyei prefektúra

Elérték céljukat azok, akik részt vettek az egy hónappal ezelőtti utcai tiltakozáson: márciustól ismét lehet gyakorlati vizsgát tenni Szászrégenben, Segesváron és Dicsőszentmártonban is – jelentette be a prefektus.

Engedett sofőrvizsgaügyben a Maros megyei prefektúra
2018. február 05., hétfő

Egyszerűbb adóbevallást ígérnek az egyéni vállalkozóknak

A pénzügyminisztérium március elsejéig kidolgoz egy olyan modellt, amelynek köszönhetően az egyéni vállalkozóknak egyetlen nyilatkozatot kell benyújtaniuk az Országos Adóhatósághoz (ANAF), és egy évben csak egy alkalommal kell adózniuk.

Egyszerűbb adóbevallást ígérnek az egyéni vállalkozóknak
2018. február 05., hétfő

Homofób tiltakozók lehetetlenítették el Bukarestben egy AIDS-ről szóló díjnyertes fim levetítését

Homofób tiltakozók egy zajos csoportja miatt le kellett állítani Bukarestben az AIDS-ellenes küzdelemről szóló, Percenként 120 szívverés (120 battements par minute) című francia filmdráma vetítését vasárnap este a Román Parasztmúzeumban (MTR).

Homofób tiltakozók lehetetlenítették el Bukarestben egy AIDS-ről szóló díjnyertes fim levetítését
2018. február 05., hétfő

Babos tíz helyet javítva immár 35. a női teniszezők világranglistáján

Babos Tímea tíz helyet előrelépve a 35. a női teniszezők világranglistáján, melyet a dán Caroline Wozniacki vezet.

Babos tíz helyet javítva immár 35. a női teniszezők világranglistáján
2018. február 05., hétfő

Az ígéretek szerint két hónap múlva előállnak a büdzsét „jelentősen megterhelő” új nyugdíjtörvénnyel

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azt nyilatkozta vasárnap este a România TV műsorában, hogy a követező két hónapban kidolgozzák az új nyugdíjtörvényt.

Az ígéretek szerint két hónap múlva előállnak a büdzsét „jelentősen megterhelő” új nyugdíjtörvénnyel
2018. február 05., hétfő

Tűz ütött ki a nagybányai kórház pszichiátriai osztályán

Tűz ütött ki hétfőn a nagybányai kórház pszichiátriai osztályának tetőzetén.

Tűz ütött ki a nagybányai kórház pszichiátriai osztályán
2018. február 05., hétfő

Dragnea: kémkedett a miniszterek után a kormányőrség vezetője

A kormányőrség (SPP) vezetője arra használta az intézményt, hogy információkat gyűjtsön és befolyásolja a kormánytagokat, a pártok vezetőit és „bizonyos üzeneteket” juttatott el az ügyészekhez és bírókhoz - jelentette ki Liviu Dragnea.

Dragnea: kémkedett a miniszterek után a kormányőrség vezetője
2018. február 05., hétfő

Mozgósítanak a tanügyben, általános sztrájkra készül a legnagyobb szakszervezet

Zajlanak az előkészületek a tanügyben az általános sztrájk kirobbantásához, már elkészült a tiltakozási akcióterv – számolt be a Krónikának Nagy Gábor, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) Kovászna megyei elnöke.

Mozgósítanak a tanügyben, általános sztrájkra készül a legnagyobb szakszervezet
Krónika
2018. február 05., hétfő

Születésnapot ünnepelnek a kolozsvári Puck Bábszínházban

Fennállásának 68. évfordulóját ünnepli hétfőn a kolozsvári Puck Bábszínház, amely ez alkalomból két bemutatót és egy bábszínészportrét tűzött műsorra.

Születésnapot ünnepelnek a kolozsvári Puck Bábszínházban
2018. február 04., vasárnap

Mondjunk megálljt a jogtiprásnak!

Ismét bebizonyosodott a romániai hatóságok kettős mércéje, amikor a Bihar megyei törvényszék alapfokon a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) ellen döntött a nagyváradi kétnyelvű – román és magyar – utcanévtáblák kihelyezése ügyében.

Mondjunk megálljt a jogtiprásnak!
Mondjunk megálljt a jogtiprásnak!
2018. február 04., vasárnap

Mondjunk megálljt a jogtiprásnak!

2018. február 04., vasárnap

Több exminiszter is megússza: elévülésre hivatkozva szüntették meg az eljárást a Microsoft-ügyben

Mivel az ügy elévült, az ügyben érintett volt miniszterek nagy része ellen beszüntette az eljárást a DNA az ügyészek szerint több tízmillió dolláros kárt okozó Microsoft-ügyben.

Több exminiszter is megússza: elévülésre hivatkozva szüntették meg az eljárást a Microsoft-ügyben
2018. február 04., vasárnap

Több mint egy évig ült ártatlanul egy brit börtönben egy román nő

Több mint egy évet töltött ártatlanul egy brit börtönben egy román nő, amíg végül olyan új információk kerültek napvilágra a nyomozás során, amelyek nyomán szabadlábra helyezték – számolt be a BBC.

Több mint egy évig ült ártatlanul egy brit börtönben egy román nő
2018. február 04., vasárnap

Dodon: polgárháborút hozhat az unionizmus

Polgárháborút jelent a Romániával való egyesülés, amiért a Moldovai Köztársaság egyes polgárai küzdenek – jelentette ki Igor Dodon, az ország elnöke.

Dodon: polgárháborút hozhat az unionizmus
Dodon: polgárháborút hozhat az unionizmus
2018. február 04., vasárnap

Dodon: polgárháborút hozhat az unionizmus