Hatósági felügyelet alá helyezték a lopással gyanúsított besztercei kórházi alkalmazottakat

Hatósági felügyelet alá helyezték a lopással gyanúsított besztercei kórházi alkalmazottakat

Minősített lopás miatt hatósági felügyelet alá helyezték szerda este a besztercei megyei sürgősségi kórház két alkalmazottját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy jelentős pénzösszeget tulajdonítottak el egy pácienstől.

2018. április 26., csütörtök

Határon túl ünnepelhetik a nemzeti összetartozás napját a Kárpát-medencei magyar diákok

Idén is utazási pályázatot hirdet Kárpát-medencei középiskolásoknak a Rákóczi Szövetség azzal a céllal, hogy a június 4-i nemzeti összetartozás napjához kapcsolódva egy másik Kárpát-medencei ország magyar közösségéhez látogassanak.

Határon túl ünnepelhetik a nemzeti összetartozás napját a Kárpát-medencei magyar diákok
2018. április 26., csütörtök

Közös a felelősség az infláció növekedése miatt

A szociálliberális kormányt és a Román Nemzeti Bankot (BNR) egyaránt felelősség terheli az infláció meredek emelkedése miatt – vallják a Krónika által megkérdezett szakemberek. „Nagyobb a füst, mint a láng” – jellemezte az elmúlt napok egymásra mutogatását Édler András. 

Közös a felelősség az infláció növekedése miatt
2018. április 26., csütörtök

Kiírják a licitet a Brassó–Bákó-sztráda megvalósíthatósági tanulmányára

Az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Vállalat (CNAIR) május végéig kiírhatja a versenytárgyalást az Erdélyt Moldvával összekötő autópálya B tervére, vagyis a Brassót Bákóval összekötő sztráda megvalósíthatósági tanulmányára.

Kiírják a licitet a Brassó–Bákó-sztráda megvalósíthatósági tanulmányára
2018. április 26., csütörtök

Úttalan utakon: sok helyen még mindig nincs aszfalt, és kevés a sztráda

Továbbra is siralmas állapotok jellemzik a romániai közúti infrastruktúrát: miközben alig 763 kilométernyi autópályán száguldozhatunk, addig az úthálózat 35 százalékát, vagyis 31 025 kilométert föld vagy kavics borít.

Úttalan utakon: sok helyen még mindig nincs aszfalt, és kevés a sztráda
2018. április 26., csütörtök

„Repedező” sztrádaprojektek: a kivitelező kicsinyíteni próbálja a problémákat

A közutakért és autópályákért felelős országos társaságnak is feltűnt, hogy a Lugos és Déva közötti autópálya 1-es jelzésű szakasza máris megrongálódott, miután két hete az Economica.net olyan fotók jelentek meg, amelyek tanúsága szerint megrepedt az aszfalt.

„Repedező” sztrádaprojektek: a kivitelező kicsinyíteni próbálja a problémákat
2018. április 25., szerda

Idegenbe szakadt milliók milliárdjai

Számtalan elemzés, kommentár született már arról, mekkora segítséget nyújtanak a külföldön
dolgozók itthon maradó rokonaiknak, illetve a román gazdaságnak.

Idegenbe szakadt milliók milliárdjai
Idegenbe szakadt milliók milliárdjai
2018. április 25., szerda

Idegenbe szakadt milliók milliárdjai

2018. április 25., szerda

Abból él, hogy magyar – Nádasdy Ádám költő a Szent György Napokon

Vívódásairól, gyerekkoráról, a másság megéléséről, költészetről, műfordításról beszélt lefegyverző őszinteséggel, humorral Nádasdy Ádám Artisjus irodalmi nagydíjjal kitüntetett alkotó kedd este Sepsiszentgyörgyön, A rend a dolgok végén című közönségtalálkozón.

Abból él, hogy magyar – Nádasdy Ádám költő a Szent György Napokon
2018. április 25., szerda

Bűnvádi eljárást indítanak a hivatali visszaéléssel gyanúsított Sevil Shhaideh ellen

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyészei elrendelték a jogi besorolás megváltoztatását és bűnvádi eljárást indítanak Sevil Shhaideh volt kormányfőhelyettes ellen a Belina-ügyben.

Bűnvádi eljárást indítanak a hivatali visszaéléssel gyanúsított Sevil Shhaideh ellen
2018. április 25., szerda

Elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész, a nemzet művésze

Életének 88. évében elhunyt Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművész, a nemzet művésze – tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága szerdán az MTI-vel.

Elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész, a nemzet művésze
2018. április 25., szerda

Elfogadott „levelező tagozat”: megszavazta a képviselőház az otthon is letölthető börtönbüntetést

Megszavazta szerdán a képviselőház azt a módosító javaslatot, amelynek értelmében az öt évnél kevesebb időtartamú szabadságvesztésre ítélt személyek otthonukban is letölthetik a büntetést. A PNL alkotmánybírósághoz fordul.

Elfogadott „levelező tagozat”: megszavazta a képviselőház az otthon is letölthető börtönbüntetést
2018. április 25., szerda

Átszavazással elfogadták a büdzsét: örömünnepbe torkollt a Bihar Megyei Tanács alkalmazottainak tiltakozása

Elfogadták szerdán Bihar megye négy hónapja hiányolt költségvetését, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik tanácsosa megszavazta a tervezetet. A megyeháza előtti tiltakozás így örömünnepbe torkollt.

Átszavazással elfogadták a büdzsét: örömünnepbe torkollt a Bihar Megyei Tanács alkalmazottainak tiltakozása
2018. április 25., szerda

Több programpont és koncert a háromnaposra bővülő gyalui Várkert Fesztiválon

Gazdagabb programkínálattal, több koncerttel várják az érdeklődőket a harmadik alkalommal, június 15–17. között a Kolozs megyei Gyaluban rendezendő Várkert Fesztiválon.

Több programpont és koncert a háromnaposra bővülő gyalui Várkert Fesztiválon
2018. április 25., szerda

Borboly a Szent Anna-tóról: elmaradt a valós társadalmi vita

A Szent Anna-tavat magában foglaló természetvédelmi terület elfogadott kezelési terve írja elő a fürdési tilalmat, így ennek bevezetése kötelező – szögezte le megkeresésünkre Borboly Csaba.

Borboly a Szent Anna-tóról: elmaradt a valós társadalmi vita
2018. április 25., szerda

Harmincezer lejes bírság a „Kifele a magyarokkal az országból!” rigmus skandálásáért

Összesen harmincezer lejre bírságolta az Országos Diszkriminációellenes Tanács a Román Labdarúgó Szövetséget, valamint két élvonalbeli klubot, amiért utóbbiak szurkolói magyarellenes rigmusokat skandáltak a Sepsi OSK elleni mérkőzéseken.

Harmincezer lejes bírság a „Kifele a magyarokkal az országból!” rigmus skandálásáért
2018. április 25., szerda

Középpontban a műfordítások, eddig ismeretlen Lászlóffy Aladár-regényt is bemutatnak az Ünnepi Könyvhéten

Magyar szerzők románra fordított műveire, valamint eddig ismeretlen Lászlóffy Aladár-regény bemutatására is összpontosít a 8. kolozsvári Ünnepi Könyvhét, amely négy napon keresztül várja május 10. és 13. közöttt az érdeklődőket.

Középpontban a műfordítások, eddig ismeretlen Lászlóffy Aladár-regényt is bemutatnak az Ünnepi Könyvhéten
2018. április 25., szerda

Ellehetetlenülhet az erdélyi magyar orvosképzés – akadémiai és civil szervezetek tiltakoznak

Sorra tiltakoznak a romániai magyar civil szervezetek az ellen, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a magyar tagozat akarata ellenére összeolvad a Petru Maior-egyetemmel, s ezzel a magyar oktatók befolyása 20 százalék alá csökken.

Ellehetetlenülhet az erdélyi magyar orvosképzés – akadémiai és civil szervezetek tiltakoznak
2018. április 25., szerda

Dollármilliárdok külföldről: tavaly 41 százalékkal több pénzt küldtek haza Romániába a vendégmunkások

Jókora, az előző évi szintet mintegy 40 százalékkal meghaladó összeget küldtek haza tavaly a külföldön munkát vállaló románok.

Dollármilliárdok külföldről: tavaly 41 százalékkal több pénzt küldtek haza Romániába a vendégmunkások