A Román Lottótársaság pénteki tájékoztatása szerint egy 7 lej 30 baniba kerülő szelvénnyel nyerték meg csütörtökön a hatoslottó 9,722 millió lejes (több mint kétmillió eurós) fődíját.
Erdélyi hét címmel hagyományteremtő szándékkal rendeznek új színházi fesztivált a magyarországi Gyulán. A seregszemle keretében minden nap más-más erdélyi magyar színház mutatkozik be július 30. és augusztus 5. között.
A háromszéki Zágonban tartott csütörtöki tanácskozásukon a Kovászna, Hargita és Maros megyei gazdaszervezetek és közbirtokosságok képviselői megalakították a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumát – tudatták közös közleményükben a három megye önkormányzatai.
A címvédő Kolozsvári CFR hazai pályás mérkőzésével rajtol pénteken az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2018–2019-es szezonja. Az eddigi átigazolások alapján a fellegváriak idén is főesélyesként kezdenek, de a Sepsi OSK is beférkőzne a legjobb hat közé.
„Nem János szomszéd ellenében” – hangoztatják a székelyföldi románok önjelölt képviselői, akik bukaresti tüntetést szerveznek a közigazgatási törvénykönyv ellen, hogy az államfő ne hirdesse ki a jogszabályt, és „a román nyelv maradjon az állam egyetlen hivatalos nyelve”.
Visszaküldte újbóli megfontolásra a parlamentnek Klaus Johannis elnök a 2011/1-es számú tanügyi törvény módosítását, arra hivatkozva, hogy az hiányos és zavaros részeket tartalmaz.
A román kormány egymilliárd eurót fordít kultúrára a következő években Nagy-Románia megalakulásának századik évfordulója alkalmából – jelentette be csütörtökön Viorica Dăncilă miniszterelnök.
Korrupció gyanúja merült fel az Első otthon program hiteligényléseit elbíráló Országos Hitelgarancia-alapnál, ezért az országos rendőr-főkapitányság gazdasági bűncselekmények felderítésére szakosodott osztályának munkatársai összesen 23 helyszínen folytattak házkutatást.
Elsősorban az ingázók és a turisták igényeit kiszolgáló P+R (park and ride, azaz parkolj és utazz) mélygarázst akar építeni a nagyváradi önkormányzat a város egyik forgalmas pontján, a vár előtt, az új ortodox székesegyház környékén.
Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a „Stop Soros” törvénycsomag miatt, illetve bírósági szakaszba lépett a menekültügyi szabályozás miatt korábban megindított jogsértési eljárás – jelentette be csütörtökön az Európai Bizottság.
A pénzügyminisztérium honlapjára feltöltött határozattervezet szerint 55 lejben korlátoznák 2021. június 30-ig egy megawattóra (MWh) belföldi földgázból származó energia árát.
Az autóbusz hűtőfolyadékától szenvedtek égési sérüléseket csütörtök reggel a munkahelyükre tartó kerelőszentpáli munkások – tájékoztatott Cristian Virag, a Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) szóvivője.
A közelmúltban több ízben is emelték a közalkalmazottak bérét – első hallásra ez örömteli hírnek számított, csakhogy emiatt egyes önkormányzatoknál hamarosan a működési költségeket és a fizetéseket sem tudják rendezni. A lapunknak nyilatkozó településvezetők abban bíznak, hogy a nyári országos költs&e
Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter utasítására nekiláttak a hatóságok az elmúlt időszak esőzései nyomán irdatlan mennyiségű szeméttel elárasztott Békási-víztározó kitakarításának.
Bár sután, lassan és akadozva, de úgy tűnik, talán-talán mégiscsak beindulhat Romániában a csúszópénz intézményének megszüntetését célzó gépezet.
Klaus Johannis államfő kihirdette szerdán azt a törvényt, amely szerint elveszíti a szociális segélyt az a munkanélküli, aki visszautasítja a felajánlott munkahelyet – tájékoztat a bukaresti elnöki hivatal közleménye.
A román hatóságok nem tagadhatják meg a szabad mozgás és tartózkodás jogát egy uniós polgár azonos nemű házastársától – közölte Valer Dorneanu, a román alkotmánybíróság elnöke, a taláros testület kétéves halogatás után szerdán meghozott döntését ismertetve.
Az Európai Unió Tanácsának közelgő romániai elnökségéről tárgyalt Viorica Dăncilă miniszterelnök és Klaus Johannis államfő szerdán a Cotroceni-palotában a kormány közleménye szerint.