Nőni fog Romániában az minimálbér, mert csak így lehet az országban tartani a hazai munkarőt – jelentette ki pénteken a miniszterelnök.
Perbe hívja a Declic Közösség a kormányt: a civil szervezet így próbálja elérni, hogy vonják vissza az 1838 lejes minimálbért megszabó kormányhatározatot.
Uniós viszonylatban mélyponton a magyarországi minimálbér, amelyet a romániai már lehagyott, 2023 elején pedig tovább növelte előnyét.
Közel 18 százalékkal, 3000 lejre emelkedik a bruttó minimálbér január elsejétől a bukaresti kormány döntése értelmében. A Ciucă-kabinet határozatot fogadott el a rászorulóknak az energiaszámlák kifizetésére nyújtandó segélyről is.
A kormány és a szociális partnerek megállapodtak a bruttó minimálbér 3000 lejre való emeléséről, és arról, hogy ebből az összegből 200 lej adómentes.
A jelenlegi 2550 lejről 3000 lejre tervezi emelni januártól a bruttó minimálbért a bukaresti kormány, az összegből pedig 200 lej után a munkáltatónak nem kellene adót és járulékot is fizetnie.
Marius Budăi munkaügyi miniszter kijelentette kedden, hogy 2023. január elsejétől nőnek a nyugdíjak, az emelés mértékéről a kormánykoalícióban döntenek.
Marcel Ciolacu szociáldemokrata elnök szerint az a fontos, hogy a kormánykoalíció úgy döntött, mind a minimálbért, mind a nyugdíjakat emelni fogja; hogy milyen mértékben, a lehető legrövidebb időn belül kiderül.
A jelenleg 2550 lejes romániai bruttó minimálbér németországi mintára történő megemelését kéri a hatóságoktól az Alfa Kartell.
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a megfelelő minimálbérekről szóló jogszabályt az európai munkavállalók tisztességes munka- és életkörülmények biztosítására; az irányelv nem ír elő konkrét minimálbérszintet, amelyet a tagállamoknak el kell érniük.
Legtöbb 11 százalékkal nőhetnek januártól a nyugdíjak – jelentette ki hétfőn a miniszterelnök.
A jelenlegi gazdasági és társadalmi helyzet a minimálbér emelését követeli, mert Romániában nem lehet megélni a minimálbérből – jelentette ki szombaton Marius Budăi munkaügyi miniszter a Digi24-nek nyilatkozva.
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő szerint az európai minimálbérről elfogadott jogszabály nem arról szól, hogy az EU összehangolt módon megállapítja a minimálbér összegét a tagállamokban, hanem egy irányelvről.
Nicolae Ciucă miniszterelnök pénteken kijelentette: van rá esély, hogy 2023-tól emelkedjenek a nyugdíjak és nőjön a minimálbér. Szerinte van rá politikai akarat, de az emelés mértéke a jövő évi költségvetés tervezetének sarokszámain múlik.
Az uniós minimálbérről szóló irányelv elfogadása kulcsfontosságú a szociális jogok megerősítéséhez, valamint fontos üzenetet hordoz mindazon többmillió munkavállaló számra, akik keményen dolgoznak, de keveset keresnek.
Ezentúl minden ősszel megállapítja a kormány a következő évre érvényes minimálbért – jelentette ki a Ciucă-kabinet csütörtöki ülése után a pénzügyminiszter.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) javasolni fogja a koalícióban a bruttó minimálbér 3000 lejre emelését – jelentette be szerdán a munkaügyi miniszter.
Bár nem utolsó Románia európai összevetésben, ha a minimálbér értékét vesszük górcső alá, mindenképp a sereghajtók között találjuk a 2022 júliusi helyzetképet megjelenítő rangsorban.