Átadták a több mint másfél milliárd forintból felépített, közösségi és lelki térként funkcionáló Megmaradás Házát csütörtökön Szatmárnémetiben.
Tizenkét év után érkezett hivatalos látogatásra Bukarestbe Magyarország államfője. Ez a tény már bőven elég ahhoz, hogy kiemelt eseménnyé váljon.
A szomszédban zajló háború és az ezzel kapcsolatos válsághelyzetek állnak Novák Katalin magyar köztársasági elnök bukaresti megbeszéléseinek középpontjában.
A magyar férfi vízilabda-válogatott 11-8-ra legyőzte a legutóbb bronzérmes montenegrói csapatot a Splitben zajló 35. Európa-bajnokság keddi negyeddöntőjében.
Rendhagyó módon gálaesttel nyitották meg hétfőn este a nagybányai Főtér Fesztivál idei kiadását. A nagybányai és bányavidéki magyarság egész héten zajló ünnepének több mérföldköve is van.
Dr. Torda Mártának, a budapesti Agrárminisztérium volt főosztályvezetőjének neve ismerősen cseng az erdélyi magyar gazdák körében. Számos helyi rendezvényen vett részt, sokan fordultak hozzá segítségért.
Sikeres tizenkét év áll mögöttünk a nemzetpolitikában – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Szegeden.
Kelemen Hunor szerint elfogadhatatlanok a bánffyhunyadi, illetve a nagyváradi oktatási botrányban megfogalmazott szegregációs vádak.
Hét halálos áldozata van annak a hétfő reggeli magyarországi balesetnek, amelyben összeütközött egy motorvonat és egy autó Kiskunhalas és Kunfehértó között – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Hét halálos áldozata van annak a hétfő reggeli balesetnek, amelyben összeütközött egy motorvonat és egy autó Kiskunhalas és Kunfehértó között – tette közzé a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásoknak megfelelően rendkívül simán, 22-0-ra legyőzte a romániai csapatot a Splitben zajló 35. Európa-bajnokság szombati napján, így csoportja harmadik helyén végzett.
Döntő jelentőségűnek tartja a német kancellár schengeni bővítésre vonatkozó támogató nyilatkozatát Barabás T. János elemző, aki szerint a román tagságot eddig ellenző holland parlament is igennel fog szavazni az ügyben.
Kétéves – a járvány miatti – szünet után új köntösben indul újra a diaszpóra magyarságát támogató Kőrösi Csoma Sándor Program (KCSP) és a szórványmagyarságot felkaroló Petőfi Sándor Program.
Négy ember meghalt és többen megsérültek csütörtök reggel Kapuvár külterületén, miután egy személygépkocsi a Répce-hídról a folyómederbe hajtott – közölte a rendőrség honlapján a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
A magyar hatóságoknak tartózkodniuk kell a menedékkérők és migránsok önkényes visszatoloncolásától Szerbiába, továbbá biztosítaniuk kell számukra a tisztességes és hatékony menekültügyi eljáráshoz való hozzáférést.
Bánffyhunyad bölcs vezetői úgy döntöttek, „megóvják” a város gyermekeit az ártatlan kicsik számára még ismeretlen, de vérszomjasan rájuk leselkedő szörnyszülöttől, a felnőttek által most szegregációnak elkeresztelt csúf, gonosz valamitől.
Pénzbírsággal és kétmeccses stadionbezárással sújtotta a Román Labdarúgó-szövetség a Kolozsvári Universitatea együttesét szurkolói magyarellenes megnyilvánulásai miatt.
Második alkalommal szervezik meg Kolozsváron az Opera Napok elnevezésű rendezvényt, mely az opera műfaját, az operába járást, a szimfonikus zene szeretetét igyekszik népszerűsíteni kicsik és nagyok körében egyaránt.