Az Európai Unió kiáll zsidó közösségei mellett a jelenlegi nehéz időkben, amikor az antiszemita incidensek száma ismét rendkívüli szintet ért el Európa-szerte – jelentette ki az Európai Bizottság vasárnap.
A Palesztin Nemzeti Hatóság a palesztin államiság átfogó rendezésével kész felelősséget vállalni a Gázai övezetért, mondta Mahmúd Abbász palesztin elnök Antony Blinken amerikai külügyminiszternek vasárnapi tárgyalásukon Rámalláhban.
Magyarországi film, Gyimesi Anna Affrikáta című alkotása nyerte idén a marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál fődíját – közölték vasárnap a szervezők.
Hétfőtől 3 napos gyászt hirdettek Kárpátalján amiatt, hogy két napja egy orosz rakétatámadás következtében életét vesztette a munkácsi 128-as számú különálló hegyi rohamdandár több mint húsz katonája.
Egyiptom szombat óta felfüggesztette a gázai sérültek és a külföldi útlevéllel a Gázai övezetben tartózkodók evakuálását a rafahi határátkelőn – jelentette vasárnap a Reuters hírügynökség.
Az elmúlt 24 órában 4446 bevetésük volt a belügyi szerveknek, 2950 esetben a közbiztonság és a közrend védelmében volt szükség a beavatkozásukra, 1496 esetben vészhelyzet miatt riasztották őket.
Erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 26 megyére.
Az izraeli hadsereg vasárnapra időkeretet szabott meg a Gázai övezetben élő civileknek a tengerparti régió déli részére való meneküléshez, az izraeli erők helyi idő szerint 10 és 14 óra között engedélyeznék a forgalmat egy kijelölt útvonalon.
Guttmann Szabolcs Erdély egyik legismertebb műépítésze; Nagyszeben volt főépítészének nevéhez fűződik a szász település történelmi belvárosának felújítása. A jeles szakemberrel folytatott beszélgetés során egy igen gazdag életút állomásait vettük számba.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire azért kell emlékeznie minden nemzedéknek, mert volt bátorságuk felszólalni a szabadság érdekében és az elnyomás ellen.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Kijevben tett szombati látogatásakor dicsérte Ukrajna előrehaladását az integráció terén, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott közös sajtótájékoztatót.
A román minifutball-válogatott aranyérmet szerzett az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haimában zajló világbajnokság döntőjében.
A négyévente megrendezésre kerülő ötkarikás játékokon mindig nagy érdeklődés, egyúttal kételkedéssel teli kíváncsiság övezi az „új” sportokat, melyek először vesznek részt az olimpián. Így van ez a Párizsban bemutatkozó breaktánc esetében is.
A magyar minifutball-válogatott bronzérmet szerzett az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haimában zajló világbajnokságon.
Nem lehetünk elég hálásak Pásztor Istvánnak, aki összebékítette a magyarokat és a szerbeket, megmutatta az utat, amelyen a két nép együtt haladhat – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök Szabadkán, a VMSZ elnökének temetésén.
Az év első kilenc hónapjában 4,9 százalékkal 43 425-re nőtt a családon belüli erőszak körébe tartozó bűncselekmények száma a múlt év azonos időszakához képest.
Ideiglenes civil szálláshelyként szolgáló iskolaépületet ért izraeli légitámadás szombaton a Gázai övezetben, és ebben legkevesebb 15 ember életét vesztette, többtucatnyi pedig megsebesült. Egy nappal korábban mentőautót ért izraeli találat Gázában.
Simona Halep edzője, Patrick Mouratoglou a közösségi médiában közzétett videóban beszélt arról, hogy ő és csapata ajánlotta a teniszezőnek azt a táplálékkiegészítőt, melynek fogyasztása miatt négy évre eltiltották.