Marosszéki angyal lepte meg a mintegy nyolcszáz lelkes Tiszacsomát, a Beregszász közelében levő falut.
Nagy érdeklődés övezte a Legendárium karácsonyi rajzfilmvetítését, amelynek keretében A Tejút és a Varázspatkó című animációt tekinthették meg a gyerekek Székelyudvarhelyen.
Gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt emeltek vádat a Román Államvasutak (CFR) ellen egy olyan baleset ügyében, amelyben egy személy elveszítette az egyik karját.
Az Iszlám Állam egy videoüzenetben terrortámadás elkövetésével fenyegette meg több európai és tengeren túli ország mellett Belgiumot – közölte a La Libre Belgique című belga napilap szerdán.
Szerbiában egyre jobban terjed a kanyaró, és szerdán már halálos áldozata is lett a járványnak, Belgrádban egy húszéves férfi halt bele a betegség okozta szövődményekbe – közölte értesülését a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).
Több mint egymillió lejre róttak ki bírságot karácsony másodnapján a rendőrök – tájékoztat az Országos Rendőr-főkapitányság szerdai közleménye.
Több ezer rendőr Katalóniából történő kivonását rendelte el a spanyol központi kormány. A rendfenntartókat még szeptember végén vezényelték az északkelet-spanyolországi térségbe a katalán függetlenségi népszavazás miatt.
„Autonómia nélkül minden kisebbség halálra ítéltetett.” Ha nem is feltétlenül ebben a formában, de a fenti idézet nagyon sokszor elhangzott már Kárpát-medencei magyar politikusoktól az elmúlt közel száz év folyamán.
Nem adott egyértelmű választ Korodi Attila arra, hogy parlamenti szavazás esetén az RMDSZ kiáll-e a Kulcsár-Terza József által egyénileg benyújtott autonómiatervezet mellett. Biró Zsolt MPP-elnök eközben az alkotmányossági akadályok miatt aggódik.
Miközben az egészségügyi minisztérium és a biztosító azt állítja, sikerült megoldást találni az alapellátás problémáira, a háziorvosok kitartanak amellett, hogy még mindig „süketek párbeszéde” folyik.
Újabb nagyszabású tranzakció készül a romániai bankpiacon: a JC Flowers befektetési alap kezébe kerül a Piraeus Bank itteni kirendeltsége.
Hivatalosan is átvette a védelmi minisztérium az egészségügyi tárcától a bukaresti Cantacuzino Intézetet, amelyben a két miniszter bejelentése szerint két év múlva megkezdődhet az influenza elleni oltóanyag gyártása.
Juhnyájat ütött el kedden a Budapestre tartó Interregio vonat Maroskeresztúrnál. Mintegy 100 állat pusztult el a balesetben.
Kiábrándítónak tartja a romániai labdarúgás idei eredményeit Cristian Balaj. A Krónikának nyilatkozó volt futballbíró szerint irányításváltásra van szükség a sportágban.
Nem tetszik a külföldre munkaerőt közvetítő cégeknek a rájuk vonatkozó szabályok módosítása: úgy gondolják, lakatot tehetnek vállalkozásaikra, miután ezentúl törvény tiltja, hogy közvetítői díjat kérjenek azoktól, akiknek külföldi munkát ajánlanak.
Legkevesebb öten életüket vesztették, tizenöten pedig megsérültek, amikor egy autóbusz felszaladt a járdára, majd onnan lehajtott egy metróállomás gyalogos aluljárójába hétfőn Moszkvában.
A székelykeresztúri származású Erotopoulou-Madaras Éva hét esztendeje él Thessalonikiban. Mint meséli, a Görögországban töltött első adventje és karácsonya óriási csalódást okozott, hiszen az majdnem minden elemében eltért az otthonitól.
Emberségesebb világot, a közel-keleti térségben és a Koreai-félszigeten pedig a béke megteremtését sürgette Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott karácsonyi üzenetében.