Az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövete teljes mértékben megbízik az Országos Korrupcióellenes Ügyészségben (DNA) és annak vezetőjében – ezt maga Hans Klemm nyilatkozta szombaton.
Az ukrán külügyminiszter úgy látja, semmi nem indokolja, hogy az EBESZ speciális megfigyelő missziót telepítsen Kárpátaljára, és szerinte a nyelvtörvény ukrán alkotmánybíróság általi eltörlése miatt nem kell aggódni.
Súlyos a helyzet Romániában, emberek halálát okozza az influenza, amely ellen továbbra is oltással lehet a leghatékonyabban védekezni – hangsúlyozta egy szombati sajtótájékoztatón Adrian Streinu-Cercel, a Matei Balş Járványtani Intézet menedzsere.
Valaha gyönyörűséges, de mára sok helyen omladozó palotatemplomok, impozáns buddhista szentélyek, az „élő istennő” jelenléte, kedves, előzékeny helyiek, rituális halottégetések és szegénység – többek közt ezeket kínálja Nepál fővárosa.
Rekordidő, 48 óra alatt megkeresné azokat a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), akik a párt tagjai szeretnének lenni. Az újdonsült politikai alakulat az egész országot behálózná.
Carles Puigdemont az ENSZ Emberi Jogi Bizottságához fordul jogainak megsértése miatt - jelentette be Ben Emmerson, a leváltott katalán elnök ügyvédje Brüsszelben.
A Romániából belépő kamionokat az ártándi határátkelőhelynél várakoztatják a hatóságok a 42-es főúton történt baleset miatt - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
Az év első bemutatójára készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: A táncos a sötétben című musicalt szombaton, március 3-án este 7 órától tekintheti meg a közönség.
Kárpátalján tájékozódtak két napon át az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) nyugat-ukrajnai speciális megfigyelő missziójának munkatársai az utóbbi időszakban történt magyarellenes megnyilvánulásokról és atrocitásokról.
Szeptemberben vehetik birtokba a magyardécsei szórványkollégium lakói az összmagyar összefogással elkészült új bentlakást. Bár a létesítmény már lakható lenne, egyelőre a különböző engedélyekre várnak – mondta el a Krónikának a pénteki avatóünnepséget követően Kerekes Zoltán.
Hátrányos helyzetű magyarok felzárkózását segítő programot indít a Kárpát-medencében az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat több mint 900 millió forintos európai uniós támogatásból - jelentették be pénteken Budapesten.
Március 8-ra halasztotta a Kolozs megyei Táblabíróság az ítélethirdetést Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester ügyében. Előtte azonban újabb tárgyalási fordulót tartanak.
Az erdélyi magyarság legfontosabb ügye az önrendelkezés - hangoztatta Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) elnöke a szervezet tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
A néhány napja bemutatott Sárkány-művek című előadást láthatja szombaton 11 órától a kolozsvári Puck Bábszínház közönsége.
Több magyar előadóművészt és zenekart meghívtak az Electric Castle fesztiválra, amelyet hatodik alkalommal, július 18–22. között szerveznek meg a Kolozs megyei Bonchidán.
Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita aláírta a Minority SafePack elnevezésű európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést pénteken Budapesten.
Pluszpontot kaphatnak azok a sofőrök, akik egy naptári év leforgása alatt egyetlen büntetőpontot sem kapnak közlekedési kihágásért egy törvénymódosító javaslat szerint.
Januárban 9,6 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Romániában a tavalyi év első hónapjához képest - közölte a román statisztikai intézet pénteken.