Formabontó musicalt mutat be a temesvári színház magyar társulata

Az év első bemutatójára készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: A táncos a sötétben című musicalt szombaton, március 3-án este 7 órától tekintheti meg a közönség.

Krónika

2018. március 03., 10:272018. március 03., 10:27

Lars von Trier nemzetközileg elismert dán filmrendező 2001-ben Oscar-díjra jelölt filmje, a Táncos a sötétben című musical színpadi adaptációját az amerikai drámaíró, Patrick Ellsworth jegyzi, Temesváron pedig Kocsárdi Levente rendezésében mutatják be. A társulat színészének, Kocsárdi Leventének ez lesz a második rendezése.

Ezúttal olyan komplex színházi formát választott, amelyre az utóbbi években nem volt példa a temesvári magyar színház színpadán.

Az előadásban fontos szerep jut a nézőnek, aki adott ponton maga is szereplőjévé válik az előadásnak. A díszlet- és jelmeztervek Mihai Donici műépítész, díszlettervező, valamint Mihaela Crețescu tervező munkái. Az általuk kialakított vizuális világ minimalizmusa, már-már indusztriális jellege egészen új értelmezési tartományokat teremt, a „klasszikus” musical formavilágának ellenpontjául szolgál.

Ugyanezt az irányt képviseli a Vlaicu Golcea által szerzett zene is, amely eltér a film eredeti zenei világától, szervesen illeszkedik a temesvári produkcióban színre vitt látvány- és formavilághoz.

Az előadás alapgondolata szerint az igazságszolgáltatási rendszer tökéletlenségét és az ebből adódó tévedéseket csak az isteni, tökéletes igazságszolgáltatásba vetett hit képes ellensúlyozni. De mi van akkor, ha az immanens rend is tévedhet? Selma a szerető anya, a jó barát, az örök álmodozó, egy romlott, érdekhajhász, pénzközpontú rendszer és az amerikai pszeudodemokrácia áldozata.

A musical formai eszközeit használva és azokat újraértelmezve, az előadás az igazságszolgáltatási rendszer tévedhetetlenségét, az amerikai álmot és emberségünk határait helyezi górcső alá. 

A színház művészei (Balázs Attila, Szilasi Eszter Júlia, Kiss Attila, Aszalos Géza, Vass Richárd, Éder Enikő, Lőrincz Rita, Mátyás Zsolt Imre, Tar Mónika, Molnár Bence, Lukács Szilárd, Mihály Csongor és Molnos András Csaba) mellett ismét a temesvári színpadon láthatja a közönség Csoma Juditot és Horányi Lászlót, valamint két gyerekszereplőt, Makkai Gergőt és Lázár Dávidot is. Az előadást március 4-én délután 5 órakor és március 9-én este 7 órakor is láthatják az érdeklődők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. szeptember 19., csütörtök

Muzsikál az erdő: Nagyvárad idén is bekapcsolódik az eseménysorozatba

Szeptember 27–29. között Gyulán és környékén rendezik meg a Muzsikál az erdő programsorozatot. Nagyvárad idén is bekapcsolódik a népszerű rendezvénybe.

Muzsikál az erdő: Nagyvárad idén is bekapcsolódik az eseménysorozatba
2024. szeptember 19., csütörtök

Bukarestben nyílik kiállítás Soó Zöld Margit kolozsvári művész alkotásaiból

Bukarestben, a Román Nemzeti Művészeti Múzeumban nyílik kiállítás Soó Zöld Margit 2022-ben elhunyt kolozsvári művész alkotásaiból.

Bukarestben nyílik kiállítás Soó Zöld Margit kolozsvári művész alkotásaiból
2024. szeptember 19., csütörtök

Színházbérletet indít, több ízben lép fel Nagybányán a szatmári Harag György Társulat

A Szatmárnémeti Harag György Társulat ismét külön repertoárral készül a nagybányai közönség számára.

Színházbérletet indít, több ízben lép fel Nagybányán a szatmári Harag György Társulat
2024. szeptember 18., szerda

Öt kolozsvári iskolában láthatják a diákok az Árpád-házi királyok történetét bemutató osztálytermi előadást

Árpád-házi királyok történetével érkezik Kolozsvárra a szombathelyi Mesebolt Bábszínház – közölte a szervező Puck Bábszínház.

Öt kolozsvári iskolában láthatják a diákok az Árpád-házi királyok történetét bemutató osztálytermi előadást
2024. szeptember 18., szerda

Díjeső a marosvásárhelyi színháznak, a váradi teátrumnak is jutott elismerés a Színházi Kritikusok Céhének budapesti gáláján

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata kapta a legtöbb díjat a Színházi Kritikusok Céhének keddi budapesti díjátadóján.

Díjeső a marosvásárhelyi színháznak, a váradi teátrumnak is jutott elismerés a Színházi Kritikusok Céhének budapesti gáláján
2024. szeptember 17., kedd

Magyar operett – a korosztálytól és nyelvtől függetlenül szerethető hungarikum

A legismertebb operett és musical betétdalok csendültek fel vasárnap este a kincses városban az Operettissimo együttes és díszmeghívottjai előadásában. A műsort megelőzően megkérdeztük a közönséget, hogy miért szereti ezt a műfajt.

Magyar operett – a korosztálytól és nyelvtől függetlenül szerethető hungarikum
2024. szeptember 17., kedd

Webkamera-pornósztárokról szóló dokumentumfilm is szerepel a 17 erdélyi helyszínen tartandó Filmtettfeszt kínálatában

Idén különösen erős lesz a Filmtettfeszt dokumentumfilmes „fejezete”: hét nagyon különböző, de témaválasztásában és megvalósításában egyformán izgalmas, egész estés alkotást vetítenek.

Webkamera-pornósztárokról szóló dokumentumfilm is szerepel a 17 erdélyi helyszínen tartandó Filmtettfeszt kínálatában
2024. szeptember 13., péntek

A csíkszeredai Részegh Botond képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Szegeden

Vonal mágia címmel Részegh Botond csíkszeredai festő- és grafikusművész munkásságát bemutató tárlat nyílik október elején a szegedi Reök-palotában – tájékoztatta Kertész Lilla, az összművészeti központ sajtóreferense pénteken az MTI-t.

A csíkszeredai Részegh Botond képzőművész alkotásaiból nyílik kiállítás a Szegeden
2024. szeptember 13., péntek

A Székelyföldre is elviszi a kolozsvári opera a Jézus Krisztus szupersztárt, operanapok a kincses városban

Operanapokkal, székelyföldi turnéval és a Vidnyásznszky Attila által rendezett Bánk bán című előadás bemutatójával várja közönségét a közeljövőben a Kolozsvári Magyar Opera.

A Székelyföldre is elviszi a kolozsvári opera a Jézus Krisztus szupersztárt, operanapok a kincses városban
2024. szeptember 13., péntek

Hamarosan ismét látogatható lesz a párizsi Notre-Dame, online regisztrációt vezetnek be

Alig három hónappal a székesegyház újbóli megnyitása előtt visszatért csütörtökön a Notre-Dame-ba az északi harangtoronynak a 2019-es tűzvészben megrongálódott nyolc harangja.

Hamarosan ismét látogatható lesz a párizsi Notre-Dame, online regisztrációt vezetnek be