Újabb szintet lépett a sportban tapasztalható magyarellenesség, most azonban úgy tűnik, ez már nemcsak a megalázott kisebbség számára elfogadhatalan.
Pénzbüntetéssel sújtotta a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) szerdán a Bukaresti Juventus együttesét, annak igazgatóját, valamint a hangosbemondót a Sepsi OSK elleni mérkőzés előtt elhangzott magyargyalázó népzene lejátszásáért.
Új fejezet nyílt a költészet napja alkalmából a kolozsvári Idea Könyvtér életében: a teljes mértékben erdélyi magyar kiadványokat kínáló bolt nagyobb helyszínre költözött. Szatmáron is megünnepelték a lírát: Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani című versét szavalta több mint ezer diák.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei politikusai szerint az újraválasztott magyar kormány olyan stabilitást biztosít Magyarországnak, amely az erdélyi magyarok számára is biztos pontot jelent.
A korábbi felmentést visszavonva tíz év börtönre ítélte emberiesség elleni bűncselekmények miatt Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikust szerdán az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT).
Rájár a rúd a romániai autópályákra: nem elég, hogy ezek meglehetősen lassú ütemben épülnek, de az elvileg befejezett szakaszokról is egyre-másra az derül ki, hogy a kivitelező hanyag munkát végzett.
Profitot jelentett a tavalyi évre a három legnagyobb romániai bank. A tőzsdén jegyzett és a Tradeville brókercég elemzésében szereplő pénzintézetek közül a jelenlegi formájában csak a 2017-ben létrejött Patria Bank szerepel veszteséggel.
Az Európa Tanács (ET) aggodalmát fejezi ki egyes román igazságszolgáltatási és büntetőjogi szabálytervezetek miatt – közölték az ET korrupcióellenes szakértői szerdán kiadott nyilatkozatukban.
Felháborodásának adott hangot a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem vezetősége amiatt, hogy a tanügyminisztérium a 2018-2019-es egyetemi tanévre kevesebb tandíjmentes helyet szabott ki az intézmény számára.
Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésben reagált Alekszandr Zaszipkin, Oroszország bejrúti nagykövetének bejelentésére, aki a Szíriára esetlegesen kilőtt amerikai rakéták lelövését helyezte kilátásba.
A tömbmagyar és a szórványvidékekről érkező diákok is jól teljesítettek a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszán Nagyenyeden a hétvégén – mondta el a Krónikának Zsemlyei Borbála egyetemi oktató, a zsűri elnöke.
A felszállást követően szerdán lezuhant egy katonai repülőgép: sajtójelentések szerint a halálos áldozatokat követelő szerencsétlenség az algériai fővárostól, Algírtól 30 kilométerre délre fekvő Bufarik katonai támaszpontnál történt.
Leszavazta a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott törvénytervezetet szerdán a bukaresti képviselőház. A Kulcsár-Terza József képviselő által beterjesztett javaslatot mindössze húszan támogatták.
Az őshonos kisebbségeknek európai szintű védelmet szorgalmazó európai polgári kezdeményezés nem irányul senki ellen, és erősíti az Európai Uniót – jelentette ki az RMDSZ elnöke szerdán, miután iktatták a Minority SafePack Initiative Romániában összegyűjtött aláírásait.
Életének 94. évében, április 9-én elhunyt Gábos Zoltán elméleti fizikus, az MTA külső tagja, a Bolyai Egyetem és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora, majd professor emeritusa. Alábbiakban egykori tanítványa és kollégája, Néda Zoltán emlékezik rá.
Holtan találták szerda reggel egy gyulafehérvári ingatlanban Alin Cucuit, a Fehér Megyei Tanács alelnökét - közölték ügyészségi források. A 42 éves politikus öngyilkosságot követhetett el.
Csökkent az Európai Unióban a halálos kimenetelű közúti balesetek száma a 2017-es adatok szerint, amelyekből ugyanakkor az is kiderült, hogy csak két tagállam, Románia és Bulgária regisztrált egymillió lakosra vetítve 80-nál több halálesetet.
Elvileg az egészségügyi rendszer működésének egyszerűsítését szolgálják a szenátus és a képviselőház által múlt héten elfogadott törvénymódosító javaslatok, a Krónikának nyilatkozó szakértők azonban nem feltétlenül értenek egyet azzal, hogy valós javulásra lehet számítani.