Július 16-án Helsinkiben rendezik meg Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök csúcstalálkozóját – közölte csütörtökön egyidejűleg a Moszkvában Kreml és Washingtonban a Fehér Ház sajtószolgálata.
A román nemzeti jelképek törvényének alkotmányossági felülvizsgálatát rendelte el a sepsiszentgyörgyi bíróság szerdán abban az eljárásban, amelyet Sepsiszentgyörgy polgármestere kezdeményezett a város március 15-ei feldíszítése miatt kirótt prefektusi bírságok ellen.
Visszaküldte szerdán a különbizottság elé a képviselőház a közigazgatási törvénykönyv tervezetét – bár a román sajtó politikai alkut sejtetett a gesztus mögött, Korodi Attila frakcióvezető szerint mindössze egy formai hiba korrigálására volt szükség.
Aggodalmának adott hangot tizenkét európai ország és az Egyesült Államok a romániai igazságügyi törvények módosítása kapcsán.
Nem merül fel Négyfaluban a magyar osztályok összevonásának veszélye – közölte lapunkkal Géczi Gellért, a Brassó megyei város képviselő-testületének tagja.
Az új román közigazgatási törvénykönyv lépés lehet a területi autonómia megteremtése felé is, amennyiben a szenátus után a képviselőház is elfogadja – mondta Hargita Megye Tanácsának elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
A szenátus szerdán döntő kamaraként elfogadta az RMDSZ oktatási törvényt módosító javaslatát, amely értelmében ezután csak akkor lehet megszüntetni vagy átszervezni a kisebbségek nyelvén működő osztályokat, ha ezt jóváhagyják kisebbségi szervezetek.
Koncertekkel, sporttevékenységekkel, színdarabokkal várják az érdeklődőket a szerdán elkezdődődött, szombatig tartó torockói Double Rise fesztiválon.
Óriási meglepetésre a címvédő Németország a csoportkör után búcsúzott az oroszországi labdarúgó-világbajnokságtól.
Amint az előre sejthető volt, nem szavazta meg a bukaresti parlament a jobbközép ellenzék által a Viorica Dăncilă vezette kormány elleni bizalmatlansági indítványt, amelyet csak 166 ellenzéki honatya támogatott.
Gyanúsítotti minőségben jelent meg az Országos Korrucióellenes Ügyosztály (DNA) székházában Cătălin Ioniţă lemondott országos rendőr-főkapitány, csupán egy nappal azt követően, hogy kedden személyes okokra hivatkozva távozott tisztségéből.
Döntő kamaraként elfogadta szerdán a képviselőház az élelmiszer-pazarlás csökkentését célzó, 2016/217-es törvény módosítását.
Levélben tiltakozik Ablonczy Balázs, az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetője a Cuvântul Liber című marosvásárhelyi lapban a csoportról megjelent lejárató cikk miatt. Ennek szerzője többek között azt állítja, a kutatók aláírásokat gyűjtenek a trianoni diktátum ellen.
Életének 83. évében elhunyt Kosztándi B. Katalin kézdivásárhelyi festőművész, Háromszék képzőművészeti életének meghatározó alakja.
A kormányprogram ígéretei ellenére továbbra is a csigatempó jellemzi a romániai autópálya-építéseket. A miniszter szerint nincs elég munkás, de a kivitelezők is komolytalanok.
Kányádi Sándort kívánságának megfelelően szülőfalujában, a Hargita megyei Nagygalambfalván helyezik örök nyugalomra július 7-én – közölte az MTI-vel a Budavári Önkormányzat, hozzátéve, hogy saját halottjának tekinti a június 20-án, 89 évesen elhunyt Kossuth-díjas költőt.
Az RMDSZ honatyái elhagyják a termet, amikor a bizalmatlansági indítvány szavazására kerül sor – jelentette be szerdán Kelemen Hunor szövetségi elnök az alakulat frakcióülése után.
Máris páratlan izgalmakat, szurkolói és közösségi élményeket szállít a labdarúgó-világbajnokság, és ugye a java még hátravan.