Kitartó csigatempó: még a kész autópályákat sem merik átadni az ujjal mutogató hivatalosságok

Megszakítás. Dolgoznak a gyalui híd megépítésén •  Fotó: Pro Infrastruktúra Egyesület

Megszakítás. Dolgoznak a gyalui híd megépítésén

Fotó: Pro Infrastruktúra Egyesület

A kormányprogram ígéretei ellenére továbbra is a csigatempó jellemzi a romániai autópálya-építéseket. A miniszter szerint nincs elég munkás, de a kivitelezők is komolytalanok.

Bálint Eszter

2018. június 27., 11:442018. június 27., 11:44

Ugyan az autópálya-építés felgyorsítását ígérte a Szociáldemokrata Párt (PSD) sokat emlegetett kormányprogramjában – amelynek köszönhetően megnyerték a választásokat, legalábbis Liviu Dragnea pártelnök szerint –, maradt a csigatempó, csúsznak a határidők, és a megépült sztrádaszakaszokat sem adják át a forgalomnak. Mint az Economica.net gazdasági hírportál elemzése rávilágít,

a PSD–ALDE-kormányzás első másfél évében összesen 50 kilométernyi autópálya épült meg, ám alig a felét vehették birtokukba az autósok, eközben négy új építőtelepet nyitottak meg.

Az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) tavaly mintegy 24 kilométer autópályát vett át a kivitelezőtől: 15 kilométernyi sztrádát avattak Lugos és Déva között, illetve 8,7 kilométernyit Gyalu és Magyarnádas között – ez azonban egyelőre nem használható, mivel még meg kell építeni a gyalui csomópontot. A szakhatóság adatai szerint a Szászsebes–Torda-autópálya 3-as és 4-es szakasza 99-100 százalékban készen áll, ám a 28 kilométeres szakasz átvétele bizonytalan, miután a CNAIR szakemberei nem elégedettek a kivitelező által elvégzett munka minőségével.

Az Economica.net rendelkezésére álló információk szerint

jelen pillanatban tizennégy építőtelepen zajlanak sztrádaépítési munkálatok.

Ezek közül a legelőrehaladottabb állapotban a német Geiger cég van, amelynek feladata a Marosugra és Aranyosgyéres közötti sztráda 1-es jelzésű, összesen 3,6 kilométeres szakaszának megépítése – kevesebb mint egy év alatt már 70 százalékon állnak.

A leglassabban eközben a Lugos–Déva-autópálya 3-as szakasza halad, a spanyol Comsa a rá bízott munka 83 százalékával van meg, miután 2017 januárjában már 72,87 százaléknál tartott. Nehezen haladnak ugyanakkor a versenytárgyalások kiírásával is, a már kiírt liciteket pedig a fellebbezések késleltetik.

Megszólalt a témában Lucian Şova közlekedésügyi miniszter is, aki hétfőn a parlamentben, az ellene szóló egyszerű indítvány megvitatásán azt mondta,

nem tudja megbecsülni, hogy mikor tudják átvenni az építés alatt álló autópálya-szakaszokat, mivel a kivitelezők munkaerőhiány miatt nem tudják tartani a határidőket.

Mint részletezte, idén 800 millió euró áll Románia rendelkezésére sztrádaépítésre. Elmondása szerint összesen 176 kilométeren zajlanak jelenleg munkálatok csaknem 1800 munkással és néhány száz géppel, berendezéssel.

Şova kitért arra is, hogy például a Lugos–Déva-sztráda 3-as szakaszán több mint százan dolgoznak, ám egyetlen kilométert sem építettek, helyette lerombolták mindazt, ami tavaly elkészült. Meglátása szerint ugyanakkor amiatt sem halad az építkezés az elvárt ütemben, mivel a tenderekből győztesen kikerült cégek nem tartják magukat ígéreteikhez,

az építőtelepeken nem látni a licitre jelentkezéskor felsorolt gépeket, helyettük másodkézből vett régi berendezéseket lehet látni, amelyek nem is alvállalkozók, hanem rosszul megfizetett szolgáltatók tulajdonában vannak.

„Tudom, mert az elmúlt időben a minisztérium minden államtitkárának kiosztottunk egy szakaszt, amit kéthetente ellenőriznek a prefektusokkal, megyeitanács-elnökökkel és az ellenőrző szervek képviselőivel egyetemben, és jegyzőkönyvet készítenek” – magyarázta.

Példaként a Szászsebes–Torda- sztrádát hozta fel. „Persze, drón­felvételről jól néz ki, de menjenek el, nézzék meg ezt a két szakaszt, beszéljenek a kivitelezővel, és kérdezzék meg, hogy miért nem akarja egyikük sem megkezdeni az átadási-átvételi folyamatot” – mondta honatyáknak a közlekedési miniszter, aki a késlekedések miatt pénzbüntetést is kilátásba helyezett.

Mint ismeretes, Lucian Şova közlekedésügyi miniszter nemrég azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy arról beszélt: ha Romániában nagy ütemben bővülne a sztrádahálózat, akkor emelkednének a fizetések, emiatt pedig a multinacionális társaságok elhagynák az országot, és oda mennének, ahol nincsenek autópályák, ugyanakkor alacsonyak a bérek. A miniszter azt is megemlítette, hogy miközben a nyugat-európai országokban kiépültek az autópályák, a multikat az alacsony fizetések vonzották Romániába.

korábban írtuk

Románia közlekedési minisztere szerint az autópálya-építés elüldözné a multikat
Románia közlekedési minisztere szerint az autópálya-építés elüldözné a multikat

Megerősítette szombaton Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, hogy a tervekkel ellentétben a román kormány nem a Világbank együttműködésével és támogatásával kívánja megépíteni a Brassót Comarnic-kal összekötő autópályát.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára

Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.

A kormány célkeresztjében a különnyugdíjak, illetve a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára
2025. július 08., kedd

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését

A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.

Pénzügyminiszter: el kell kerülni az uniós források befagyasztását, Románia leminősítését
2025. július 08., kedd

Költségvetési Tanács: a deficitcsökkentő csomag bevezetésével Románia elkerülheti a leminősítést

Az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet idén a GDP 0,6 százalékának, jövőre pedig a GDP 3,35 százalékának megfelelő összeggel javít a költségvetési egyenlegen – állapította meg a Költségvetési Tanács.

Költségvetési Tanács: a deficitcsökkentő csomag bevezetésével Románia elkerülheti a leminősítést
2025. július 08., kedd

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
2025. július 08., kedd

Folytatódnak a tiltakozó akciók a közszférában

A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Folytatódnak a tiltakozó akciók a közszférában
2025. július 08., kedd

Lépéskényszerben a kormány: nincsenek EU-pénzek, ha nem sikerül teljesíteni a mérföldköveket

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint fennáll az a veszély, hogy Románia a jövő év közepéig nem tudja lehívni a rendelkezésére álló uniós helyreállítási forrásokat, ezért a kormánynak a megvalósítható beruházásokra kell összpontosítania.

Lépéskényszerben a kormány: nincsenek EU-pénzek, ha nem sikerül teljesíteni a mérföldköveket
2025. július 08., kedd

Bolojan az áfaemelésről: az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, ezt meg kell lépni

Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan miniszterelnök.

Bolojan az áfaemelésről: az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, ezt meg kell lépni
2025. július 08., kedd

A siralmas gazdasági helyzet ellenére kétszeresére emelték a román állami légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét

Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.

A siralmas gazdasági helyzet ellenére kétszeresére emelték a román állami légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét
2025. július 07., hétfő

Állami roncshoz irányítanák a lakosságnak szánt milliárdokat?

A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.

Állami roncshoz irányítanák a lakosságnak szánt milliárdokat?
2025. július 07., hétfő

Máris visszafogta a költekezést a lakosság, elemzők szerint a recesszió sem zárható ki

Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.

Máris visszafogta a költekezést a lakosság, elemzők szerint a recesszió sem zárható ki