Törvény tiltja Romániában az etnikai arányokat megváltoztató közigazgatási átszervezéseket

Törvény tiltja Romániában az etnikai arányokat megváltoztató közigazgatási átszervezéseket

Kihirdette Klaus Johannis államfő csütörtökön azt a törvénytervezetet, amely egyebek mellett megtiltja, hogy a nemzeti kisebbségek arányát megváltoztató módon módosítsák a megyék, városok és községek közigazgatási határait.

2018. november 29., csütörtök

Amnesztiára készül a román kormány, Klaus Johannis politikai katasztrófától tart

Klaus Johannis államfő szerint katasztrófával érne fel Románia számára, ha a kormány amnesztiáról és közkegyelemről szóló sürgősségi rendeletet fogadna el. A PSD főtitkára megerősítette a hatalom szándékát.

Amnesztiára készül a román kormány, Klaus Johannis politikai katasztrófától tart
2018. november 29., csütörtök

Száz év Balkán

Kevés pozitívumot tudunk felsorolni, ha arra kell választ adnunk, mit nyert Erdély annak nyomán, hogy 1918 december elsején néhány ezer román Gyulafehérváron kimondta: azt szeretnék, ha az általuk is lakott területek a szomszédos Román Királysághoz csatlakoznának.

Száz év Balkán
Száz év Balkán
2018. november 29., csütörtök

Száz év Balkán

2018. november 29., csütörtök

Román centenárium – Tőkés szerint óriási az ellentmondás a romániai jogállamiság és a jubilálás között

Ordító ellentmondás a mélypontra süllyedt romániai jogállamiság és a látványos jubilálás közötti  ellentét, de ennél is nagyobb az ellentmondás az államfő által említett „európai szellemiség” és az erdélyi magyarság sérelmére elkövetettek között – jelentette ki Tőkés L

Román centenárium – Tőkés szerint óriási az ellentmondás a romániai jogállamiság és a jubilálás között
2018. november 29., csütörtök

„Pótszülők” a mezőségi diákoknak – a szórványkollégium fenntartásának költségeit főként a magyar állam finanszírozza

Végigkísérhetik a középiskolás diákok életét, tanulmányait azok, akik részt vesznek a Téka Mezőségi Szórványkollégiumban működő keresztszülőprogramban. Balázs-Bécsi Enikő programfelelős a szamosújvári intézményben zajló tevékenységekről beszélt a Krónikának.

„Pótszülők” a mezőségi diákoknak – a szórványkollégium fenntartásának költségeit főként a magyar állam finanszírozza
2018. november 29., csütörtök

Politikai gasztró – avagy miért zsémbelt Fehér Imre?

Magyar ember evés közben nem beszél, így tanították a vének akkori kicsiny életünk tán legnagyobb igazságát. Valójában csak evés közben tudunk kiadósan beszélgetni. És akkor megszületik, mert egyéb dolga nincsen, és muszáj nagybetűzni: Egy Hihetetlen Történet.

 

Politikai gasztró – avagy miért zsémbelt Fehér Imre?
2018. november 29., csütörtök

Közzétette európai parlamenti jelöltjeinek listáját a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR)

A romániai parlamenti pártok közül a 2016-ban alakult, az ellenzéki tüntetéseket szervező civil szervezetekből alakult Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tette közzé elsőként jelöltlistáját csütörtökön a jövő évi európai parlamenti (EP) választásokra.

Közzétette európai parlamenti jelöltjeinek listáját a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR)
2018. november 29., csütörtök

Az ország oktatási-kutatási stratégiájáról konzultálna Klaus Johannis a politikai pártokkal a Művelt Románia projekt keretében

Jövő év elején konzultációra hívja Klaus Johannis államfő a politikai pártokat a Művelt Románia elnevezésű projekt kapcsán – közölte hivatalos forrásokra hivatkozva az Agerpres hírügynökség.

Az ország oktatási-kutatási stratégiájáról konzultálna Klaus Johannis a politikai pártokkal a Művelt Románia projekt keretében
2018. november 29., csütörtök

Az Európai Parlament a volt macedón kormányfő kiadására szólította fel Magyarországot

Nikola Gruevszki korábbi macedón miniszterelnök kiadására szólította fel Magyarországot az Európai Parlament (EP) csütörtöki jelentésében, amely szerint eljárásukkal a magyar hatóságok beavatkoztak Macedónia belügyeibe.

Az Európai Parlament a volt macedón kormányfő kiadására szólította fel Magyarországot
2018. november 29., csütörtök

Megtakarítási számla, előrehozott tanügyi béremelés, 3000 lejes minimálbér az építőmunkásoknak – centenáriumi kormányígéretek

A román kormány minden romániai gyermek számára a magyarországi babakötvényhez hasonló megtakarítási számlát nyit, amely a szülők és az állam befizetéseit gyűjti össze. Nő a minimálbér az építkezési ágazatban, és emelik a hadirokkantak járandóságát is.

Megtakarítási számla, előrehozott tanügyi béremelés, 3000 lejes minimálbér az építőmunkásoknak – centenáriumi kormányígéretek
2018. november 29., csütörtök

Tófalvi Éva átlendült a hétköznapokba – a versenysporttól visszavonult sílövő a fiataloknak adja át évtizedes tapasztalatait

Fiatalokat edz a versenysporttól idén visszavonult Tófalvi Éva. Románia legeredményesebb sílövőjét nem viselte meg a „civil életbe” való átállás, közel harminc év után pedig most először itthon ünnepelheti születésnapját.

Tófalvi Éva átlendült a hétköznapokba – a versenysporttól visszavonult sílövő a fiataloknak adja át évtizedes tapasztalatait
2018. november 29., csütörtök

Többpárti egyetértés az Országgyűlésben a magyar–székely összetartozás napjáról

Egyetértés mutatkozott a hatpárti kezdeményezésre készült magyar-székely összetartozás napjáról szóló előterjesztés tárgyalása során a budapesti Országgyűlés szerda késő estébe nyúló ülésnapján.

Többpárti egyetértés az Országgyűlésben a magyar–székely összetartozás napjáról
2018. november 29., csütörtök

Nem kérnek a centenáriumozásból – az erdélyi magyar polgármesterek nem szívesen vesznek részt a december elsejei ünnepségeken

Az erdélyi magyar önkormányzati tisztségviselők többsége nem kíván részt venni a december elsejei centenáriumi ünnepségen, aki pedig mégis elmegy, az nem fog felszólalni. Sokan inkább a pihenőszabadságot választják.

Nem kérnek a centenáriumozásból – az erdélyi magyar polgármesterek nem szívesen vesznek részt a december elsejei ünnepségeken
2018. november 28., szerda

Budapesttel ellentétben Bukarestnek tetszik az ENSZ globális migrációs csomagja

Klaus Johannis államfő jóváhagyta a bukaresti kormány javaslatát, hogy Románia csatlakozzék az ENSZ globális migrációs csomagjához, amelyet december 10-11-én Marokkóban fogadnak el – közölte szerdán a bukaresti elnöki hivatal.

Budapesttel ellentétben Bukarestnek tetszik az ENSZ globális migrációs csomagja
2018. november 28., szerda

Csapdahelyzetben a kárpátaljaiak

Kárpátalja, az ott élő magyar közösség egyelőre megúszta a hadiállapotot, a kijevi parlament döntése értelmében csak a déli és keleti megyékre terjed ki a készültség, amely az ukrán–orosz tengeri csetepatét követi.

Csapdahelyzetben  a kárpátaljaiak
Csapdahelyzetben  a kárpátaljaiak
2018. november 28., szerda

Csapdahelyzetben a kárpátaljaiak

2018. november 28., szerda

Felmérés: Románia lakosságának 31 százaléka jó kapcsolatot ápolna Magyarországgal

Az ország lakosságának csaknem 60 százaléka ért egyet azzal, hogy Romániának egyesülnie kellene a Moldovai Köztársasággal, 27 százalék pedig ellenzi ezt – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: Románia lakosságának 31 százaléka jó kapcsolatot ápolna Magyarországgal
2018. november 28., szerda

„Le kell zárni a román-román háborút” – egységre szólított fel beszédében Liviu Dragnea a parlament ünnepi ülésén

Egységre, „a román-román háború” lezárására szólított fel Liviu Dragnea képviselőházi elnök a parlament ünnepi ülésén, amelyre az egyesülés centenáriuma alkalmából került sor.

„Le kell zárni a román-román háborút” – egységre szólított fel beszédében Liviu Dragnea a parlament ünnepi ülésén
2018. november 28., szerda

Háború a színpadon a kolozsvári Interferenciák fesztiválon

Végéhez közeledik az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál hatodik kiadása Kolozsváron.

Háború a színpadon a kolozsvári Interferenciák fesztiválon