Súlyos szavak. Blinken szerint fel kell hagyni a kifogások keresésével, és meg kell állapodni a Hamász terrorszervezettel
Fotó: X/Antony Blinken
Antony Blinken amerikai külügyminiszter Jichák Hercog izraeli államelnökkel folytatott hétfői megbeszélésén kijelentette, hogy a jelenlegi tűzszüneti és túszcsere-tárgyalások talán az utolsó esély az elraboltak szabadon engedésére.
2024. augusztus 19., 10:592024. augusztus 19., 10:59
„A tárgyalások talán az utolsó esély az elraboltak szabadon engedésére, itt az ideje, hogy igent mondjunk, fel kellene hagyni az alku megtagadását szolgáló kifogások keresésével” – mondta Blinken Hercognak. „A tárgyalások döntő pillanataiban járunk” – tette hozzá.
Blinken az izraeli államfővel tartott találkozón hangsúlyozta továbbá:
„Látogatásom középpontjában az elraboltak visszaküldése, és a tűzszünet megkötése áll” – emelte ki Blinken.
Hercog Tel-Avivban, a Kempinski Szállodában találkozott hétfő reggel az amerikai külügyminiszterrel, aki vasárnap este érkezett Izraelbe.
A Hamász palesztin terrorszervezet vasárnap azzal vádolta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hogy „akadályozza” a gázai tűzszünetről szóló megállapodást a dohai tárgyalások legutóbbi fordulója után.
Antony Blinkennek a Hamász és Izrael október 7-én kezdődött összetűzése óta ez a kilencedik közel-keleti útja.
Az amerikai külügyminiszter hétfőn Jichák Hercog államfőn kívül Benjámin Netanjahu miniszterelnök mellett Joáv Galant védelmi miniszterrel is tárgyal, majd kedden Egyiptomba utazik.
,,Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni" – idézte szombaton a hirado.hu Orbán Viktort.
Donald Trump amerikai elnök 30 százalékos vámot vetett ki az Európai Unióból és Mexikóból érkező importtermékekre szombaton augusztus 1-jei hatállyal.
A nyomozók ijesztő felfedezést tettek az Air India 171-es járatának júniusban történt, 279 ember életét követelő balesetének előzetes vizsgálata során – számolt be a BBC.
A 45 éves Sebestyén Józsefet Beregszász főutcájáról hurcolták el, majd egy vasdoronggal olyan súlyosan bántalmazták az ukrán karhatalmiak, hogy később már lábra sem tudott állni. Az ügy országos felháborodást váltott ki.
Megsebesült a román zsoldosokból álló, ukrán oldalon harcoló Getica harccsoport két katonája a frontvonalban egy orosz dróntámadásban.
Az a magyar–ukrán kettős állampolgár, akit Ukrajnában a napokban kényszersorozás közben agyonvertek, egy közülünk, ezt komolyan kell venni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Izraeli légicsapás ért palesztinokat egy gázai egészségügyi központ közelében csütörtökön, tíz gyermek és hat felnőtt meghalt – közölték a helyi egészségügyi hatóságok, miközben a tűzszüneti tárgyalások elhúzódnak, és nem várható azonnali megállapodás.
A romániai mezőgazdasági termelők támogatása együtt jár az Ukrajnának nyújtott támogatással – közölte a román külügyminisztérium az ukrajnai mezőgazdasági termékek európai uniós importja kapcsán.
Donald Trump elnök csütörtökön az NBC-nek azt mondta, hogy megállapodást kötött a NATO-val arról, hogy az Egyesült Államok a szövetségen keresztül fegyvereket küld Ukrajnának, és hogy a NATO „száz százalékban” fizetni fogja ezeket a fegyvereket.
Nem bántalmazástól bekövetkezett tüdőembólia okozta az ukrán hadseregben szolgált Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halálát – közölte az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága csütörtökön a hivatalos Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!