Sárgásbarnára festette az eget az Erdély fölött végigvonuló, az egészségre ártalmas szaharai porfelhő

Sárgásbarnára festette az eget az Erdély fölött végigvonuló, az egészségre ártalmas szaharai porfelhő

Látványos felvételek készültek Kolozsváron az Afrikából származó, számos európai országon átvonult szaharai porfelhőről, amelytől adott esetben nem árt óvakodni, ha a szabadban tartózkodunk.

2024. április 02., kedd

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján

Emlékestet tartanak a magyar költészet napján, április 11-én a december végén elhunyt Kovács András Ferenc József Attila- és Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas költő, esszéíró, műfordító emlékére Kolozsváron.

KAF-emlékestet tartanak Kolozsváron a magyar költészet napján
2024. április 01., hétfő

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 6-án, 16 órától a színház stúdiótermében Egyed Péter-emlékestet szervez a 2018-ben elhunyt író, filozófus tiszteletére – közölték a szervezők.

Egyed Péter íróra, filozófusra emlékeznek a Kolozsvári Állami Magyar Színházban
2024. március 31., vasárnap

A határ a csillagos ég: Olaszországból érkeztek Kolozsvárra az első „Schengen-utasok”

A kolozsvári Avram Iancu repülőtérre Olaszországból érkeztek az első utasok, miután a határellenőrzés megszűnt a légi közlekedésben a schengeni térségből érkezők számára.

A határ a csillagos ég: Olaszországból érkeztek Kolozsvárra az első „Schengen-utasok”
2024. március 30., szombat

A feltámadás magasabb rendű életet jelent – Bőjte Csongor, a Szent Mihály-templom káplánja húsvét jelentőségéről

Húsvétkor az ünnepeljük, hogy Krisztus új életre támadt fel, és ebből az új életből nekünk is ajándékozott, minket is erre hív – fejtette ki a Krónikának adott interjúban Bőjte Csongor, a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Plébánia káplánja.

A feltámadás magasabb rendű életet jelent – Bőjte Csongor, a Szent Mihály-templom káplánja húsvét jelentőségéről
2024. március 28., csütörtök

Nyílt napon ismertetik a szakirányokat és tanárokat a Kolozsvári Református Kollégiumban

Interaktív nyílt napot tart április 6-án a Kolozsvári Református Kollégium, amelynek vezetősége az elméleti oktatás iránt érdeklődő diákokat szülői kísérettel várja a Farkas utcai épületbe.

Nyílt napon ismertetik a szakirányokat és tanárokat a Kolozsvári Református Kollégiumban
2024. március 28., csütörtök

Minden jó, ha a katasztrófa vége jó: műszakilag átadták az új györgyfalvi ivóvízhálózatot, és ez csak a kezdet

Nagycsütörtökön lezajlott a bő másfél éve vízügyi katasztrófahelyzet áldozatául esett Györgyfalva új vezetékes ivóvízhálózatának műszaki átadás-átvételi eljárása.

Minden jó, ha a katasztrófa vége jó: műszakilag átadták az új györgyfalvi ivóvízhálózatot, és ez csak a kezdet
2024. március 28., csütörtök

Csúcstechnológiás berendezésekkel és sürgősségi osztállyal bővül a járványkórház Kolozsváron

Uniós alapokból 12 millió euró értékű beruházásokat hajtott végre a Kolozs Megyei Tanács a kincses városi járványkórház orvosi szolgálatatásainak és infrastruktúrájának korszerűsítésére.

Csúcstechnológiás berendezésekkel és sürgősségi osztállyal bővül a járványkórház Kolozsváron
2024. március 28., csütörtök

Aradon büntettek a nagy bűzt okozó trágyázásért, Kolozsváron elnéző a környezetvédelmi hatóság

Arad megyében büntetik a környezetvédelmi engedély nélküli, orrfacsaró bűzt okozó trágyázást, a szakhatóság szerint azonban Kolozs megyében ez megengedett. Az Arad megyei környezetőrség 110 ezer lejes bírságot szabott ki egy mezőgazdasági vállalatra.

Aradon büntettek a nagy bűzt okozó trágyázásért, Kolozsváron elnéző a környezetvédelmi hatóság
2024. március 27., szerda

A mi bűzlő Svájcunk: a hatóságok szerint semmi baj a Kolozsvárt ismét elérő gyomorforgató szaggal

A Kolozs megyei környezetőrség, illetve a prefektúra szerint sem kell fellépni a Kolozsváron és környékén ismét fojtogató bűz okozójával szemben, amelyről ezúttal egyértelműen megállapítható, hogy egy tyúkfarm.

A mi bűzlő Svájcunk: a hatóságok szerint semmi baj a Kolozsvárt ismét elérő gyomorforgató szaggal
2024. március 25., hétfő

Egy Kolozs megyei bútorgyár több alkalmazottja is mérgezést szenvedett egy tisztítószer miatt

A Kolozs megyei hatóságok hétfőn aktiválták a vörös jelzésű beavatkozási tervet, miután egy aranyosgyéresi bútorgyárban 14 munkás mérgezést szenvedett egy tisztítószer miatt. Valamennyi személy eszméleténél van, tüneteik enyhék.

Egy Kolozs megyei bútorgyár több alkalmazottja is mérgezést szenvedett egy tisztítószer miatt
2024. március 23., szombat

Kinőtte első erdélyi üzemét, új telephelyet épít Kelet-Európa legnagyobb mentőautógyára

Harmincötmillió euróra nőtt az üzleti forgalma a különleges egységek, mentősök, tűzoltók számára speciális járműveket gyártó Deltamednek.

Kinőtte első erdélyi üzemét, új telephelyet épít Kelet-Európa legnagyobb mentőautógyára
2024. március 22., péntek

Emil Boc szerint a kolozsvári magyarok nem akarják használni anyanyelvüket a hivatalokban, ezért fölösleges a kétnyelvűség

Anyanyelvhasználati jogot követel a kolozsvári magyarok számára a közintézményekben a Székely Figyelő Alapítvány. Az ügyben három éve pereskedő civil jogvédő szervezet cáfolja Emil Boc elutasító állításait.

Emil Boc szerint a kolozsvári magyarok nem akarják használni anyanyelvüket a hivatalokban, ezért fölösleges a kétnyelvűség
2024. március 22., péntek

Kulisszatitkok, jelmezpróba, adománygyűjtés, Rokonok: a színházi világnapra készül a kolozsvári színház

A közösséget állítja a középpontba a színházi világnapon a Kolozsvári Állami Magyar Színház, amely idén jótékonysági gyűjtést is szervez a színházi ünnepen.

Kulisszatitkok, jelmezpróba, adománygyűjtés, Rokonok: a színházi világnapra készül a kolozsvári színház
2024. március 22., péntek

Anthony Hopkins és Mads Mikkelsen legújabb filmjeit is vetítik a TIFF-en

Az Anthony Hopkins és Mads Mikkelsen főszereplésével készült új filmeket, valamint nagy európai fesztiválokon bemutatott alkotásokat is vetítenek a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) júniusban – közölték a kolozsvári szemle szervezői.

Anthony Hopkins és Mads Mikkelsen legújabb filmjeit is vetítik a TIFF-en
2024. március 21., csütörtök

Magyarországé a bádog, Kolozsváré az ész? IT-helyzetkép a kincses városból nézve

Egy „IT-guru”, egyetemi oktató arra figyelmeztet, hogy az információtechnológia romániai fellegvárának tartott Kolozsváron az ágazat elért egy bizonyos határt, amelyet csak megújulással, a BMW-vel kötött partnerséghez hasonló megoldásokkal tud átlépni.

Magyarországé a bádog, Kolozsváré az ész? IT-helyzetkép a kincses városból nézve
2024. március 21., csütörtök

Elment a kortárs magyar próza „svájciórás-mestere” – Örök nyugalomra helyezték Szilágyi István Kossuth-díjas írót Kolozsváron

A kolozsvári, erdélyi, magyarországi és román irodalmi élet személyiségei, pályatársak vettek búcsút a kincses városban a március 13-án, életének 86. évében elhunyt Szilágyi István Kossuth-díjas írótól csütörtökön.

Elment a kortárs magyar próza „svájciórás-mestere” – Örök nyugalomra helyezték Szilágyi István Kossuth-díjas írót Kolozsváron
2024. március 19., kedd

Éllovasból sereghajtó: egyre nagyobb a baj az észak-erdélyi sztráda Kolozs és Szilágy megyei szakaszán, elúszhat a pénz

Miközben a munkálatok kezdetét követő hónapokban még mintaértékűnek számított az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor, illetve Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakasza, mára a helyzet drasztikusan megváltozott.

Éllovasból sereghajtó: egyre nagyobb a baj az észak-erdélyi sztráda Kolozs és Szilágy megyei szakaszán, elúszhat a pénz