Kelemen Hunor: hatékony a koalíció, Isten őrizzen egy kisebbségi kormánytól

Kelemen Hunor: hatékony a koalíció, Isten őrizzen egy kisebbségi kormánytól

Az Európai Uniónak és az egyes tagállamoknak is fel kell készülniük egy hosszabb ideig tartó gazdasági válságra – jelentette ki Kelemen Hunor kormányfőhelyettes, az RMDSZ elnöke az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban.

2022. május 02., hétfő

Kelemen Hunor: másképp viszonyul a román állam az itteni magyarokhoz, ha erős közösségként látja őket

Ha erős, életképes közösségnek látja a román állam a romániai magyarokat, másképp viszonyul hozzájuk, ezért fontos, hogy minél többen vegyenek részt a romániai népszámláláson és vallják magukat magyarnak.

Kelemen Hunor: másképp viszonyul a román állam az itteni magyarokhoz, ha erős közösségként látja őket
2022. április 14., csütörtök

Szijjártó Kolozsváron: a külhoni magyarok továbbra is számíthatnak az anyaországra

Zajlik az egyeztetés a budapesti és a bukaresti külügyminisztérium között a magyarországi gazdaságfejlesztési program erdélyi folytatásáról – válaszolta a Krónikának csütörtöki kolozsvári látogatásán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter,

Szijjártó Kolozsváron: a külhoni magyarok továbbra is számíthatnak az anyaországra
2022. április 13., szerda

Kelemen Hunor: semmi sem lesz olyan, mint a háború előtt

Az embereknek mentálisan fel kell készülniük az elkövetkező időszakra, az ukrajnai háború okozta gazdasági válság pontos hatásait csak a nyár végén fogjuk megismerni – figyelmeztetett kedd este Kelemen Hunor.

Kelemen Hunor: semmi sem lesz olyan, mint a háború előtt
2022. április 11., hétfő

Kelemen Hunor a gazdaság védelmét célzó, hétfőn elfogadott intézkedéscsomag kapcsán: az államnak kötelessége beavatkozni

A jelenlegi gazdasági válság az elkövetkező hónapokban tovább fog mélyülni, az államnak kötelessége beavatkozni – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a kormánypárt vezetőinek hétfő esti sajtótájékoztatóján.

Kelemen Hunor a gazdaság védelmét célzó, hétfőn elfogadott intézkedéscsomag kapcsán: az államnak kötelessége beavatkozni
2022. április 11., hétfő

Kelemen Hunor: partnerség van, nem adta el magát az RMDSZ a Fidesznek

Egyesek egy visszhangszobában ülnek, nem látják, miként változott a világ körülöttük, meg vannak győződve arról, hogy az a valóság, amit az ő visszhangszobájuk eljuttat a fülükbe – így reagált 

Kelemen Hunor: partnerség van, nem adta el magát az RMDSZ a Fidesznek
2022. április 10., vasárnap

„Menteni a menthetőt”: támogatásokról, a gazdasági válságkezeléssel kapcsolatos lépésekről dönthet hétfőn a bukaresti koalíció

Támogatásokról, a gazdasági válságkezeléssel kapcsolatos lépésekről, szociális juttatásokról is döntenek hétfőn a kormánykoalíció vezetői.

„Menteni a menthetőt”: támogatásokról, a gazdasági válságkezeléssel kapcsolatos lépésekről dönthet hétfőn a bukaresti koalíció
2022. április 06., szerda

Kelemen Hunor: viták vannak, de konfliktusok nincsenek a kormánykoalícióban

A kormánykoalíció stabil, nincsenek konfliktusok – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor kormányfőhelyettes, az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor: viták vannak, de konfliktusok nincsenek a kormánykoalícióban
2022. március 24., csütörtök

Kelemen Brüsszelben: a NATO-nak mihamarabb meg kell állítania az orosz agressziót

Az Európai Uniónak, a NATO-nak mihamarabb meg kell állítania az orosz agressziót – jelentette ki brüsszeli tárgyalásai során Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

Kelemen Brüsszelben: a NATO-nak mihamarabb meg kell állítania az orosz agressziót
2022. március 15., kedd

Kelemen Hunor március 15-én: a népszámlálás és a magyarországi választás egyaránt arról szól, hogy szabadon döntünk a jövőnkről

A Romániában hétfőn elkezdődött népszámlálás és az április 3-ai magyarországi parlamenti választások kihívásait említette március 15-ei üzenetében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Románia miniszterelnök-helyettese.

Kelemen Hunor március 15-én: a népszámlálás és a magyarországi választás egyaránt arról szól, hogy szabadon döntünk a jövőnkről
2022. február 24., csütörtök

Kelemen Hunor: aggódunk a kárpátaljai magyarokért és az Ukrajna területén élő román közösségért

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Románia kormányfőhelyettese is elítélte csütörtöki Facebook-posztjában azt, hogy Oroszország támadást intézett Ukrajna ellen.

Kelemen Hunor: aggódunk a kárpátaljai magyarokért és az Ukrajna területén élő román közösségért
2022. február 08., kedd

Kelemen Hunor a Simion-ügyről: az erőszak elfogadhatatlan, harcolnunk kell a populizmus további térnyerése ellen

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Románia kormányfőhelyettese elítéli George Simion AUR-vezér hétfői viselkedését, és meglátása szerint a szélsőséges politikusnak viselnie kell tettei következményét.

Kelemen Hunor a Simion-ügyről: az erőszak elfogadhatatlan, harcolnunk kell a populizmus további térnyerése ellen
2021. december 08., szerda

Kelemen: folytatódnak a tárgyalások a szolidaritási adóról, a befolyó összegeket egészségügyre és oktatásra fordítanák

Egészségügyi és oktatási beruházásokra fordítanák az RMDSZ által szorgalmazott szolidaritási adóból befolyó összegeket – jelentette ki kedd este Kelemen Hunor.

Kelemen: folytatódnak a tárgyalások a szolidaritási adóról, a befolyó összegeket egészségügyre és oktatásra fordítanák
2021. november 28., vasárnap

„Egyeseknek mindenről Orbán Viktor jut az eszükbe” – Kelemen Hunor az új kormánykoalícióról, az RMDSZ mozgásteréről

A stabilitás szempontjából szükség van az RMDSZ-re – véli Kelemen Hunor. A miniszterelnök-helyettesi pozícióját megtartó RMDSZ-elnök szerint a szövetség mozgástere akkora lesz, amekkorát ki tud alakítani magának az elkövetkező hónapokban.

„Egyeseknek mindenről Orbán Viktor jut az eszükbe” – Kelemen Hunor az új kormánykoalícióról, az RMDSZ mozgásteréről
2021. november 26., péntek

Kelemen Hunor: az új kormány beiktatásával véget ért a politikai káosz, de nem lesz könnyű

Kelemen Hunor szerint az új kormány beiktatásával véget ért a politikai káosz, és a Ciucă-kabinettel a romániai politikában visszaáll valamiféle rend.

Kelemen Hunor: az új kormány beiktatásával véget ért a politikai káosz, de nem lesz könnyű
2021. november 22., hétfő

Kelemen Hunor szerint alkotmánymódosításra, hosszú távú reformokra köteles a nagykoalíciós kormány

Az RMDSZ a rotációs elv alapján előbb Nicolae Ciucát támogatja a kormányfői tisztségbe másfél évre, majd a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kijelölt kormányfőt – jelentette be Kelemen Hunor.

Kelemen Hunor szerint alkotmánymódosításra, hosszú távú reformokra köteles a nagykoalíciós kormány
2021. november 17., szerda

RMDSZ: az oltatlan alkalmazottak tesztelését legfeljebb 30 napig fizetheti az állam

Elfogadható kompromisszumnak tartja az RMDSZ, hogy az oltatlan alkalmazottak tesztelését legtöbb 30 napig az állam fizesse – jelentette ki kedd este Kelemen Hunor.

RMDSZ: az oltatlan alkalmazottak tesztelését legfeljebb 30 napig fizetheti az állam
2021. november 16., kedd

Kormányalakítás: Kelemen Hunor szerint a pártelnökök közül kell kormányfőt választani

Kelemen Hunor szerint a Bukarestben alakítandó nagykoalíciós kormány csak akkor lesz működőképes, ha valamelyik pártelnök lesz a miniszterelnök, a másik két párt elnöke pedig miniszterelnök-helyettesi tisztséget vállal a kormányban.

Kormányalakítás: Kelemen Hunor szerint a pártelnökök közül kell kormányfőt választani