Romániában csaknem 50 százalékkal, 25,063 milliárd euróra nőtt a külkereskedelmi mérleg hiánya az idei első három negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet.
Eltűnt a romániai barkácsáruházláncok kínálatából a tűzifa és a brikett, miután érvénybe lépett az árkorlátozást bevezető kormányrendelet.
A víztartalékok apadása miatt Románia 214 településén vezettek be korlátozásokat az ivóvízhasználatban – közölte kedden a Román Vizek Országos Hatósága (ANAR), amely egyben felelős vízhasználatra szólította fel a lakosságot.
Csaknem 44 százalékkal, 12,740 milliárd euróra nőtt Románia külkereskedelmi mérlegének hiánya az idei első öt hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Hiányoznak a patikák polcairól a vényköteles gyógyszerek, antibiotikumok, valamint a gyerekeknek szánt készítmények, így országszerte több településen hosszas utánajárás után szerezhetőek be a gyógyuláshoz szükséges orvosságok.
Az idei év első négy hónapjában 10,013 milliárd euró volt a külkereskedelmi mérleg hiánya, 2,938 milliárd euróval több, mint 2021 ugyanezen időszakában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból.
Csaknem 49 százalékkal, 4,581 milliárd euróra nőtt Románia külkereskedelmi mérlegének hiánya az idei első két hónapjában, közben a Világbank szerint a gazdasági növekedés is jóval kisebb lesz a korábban vártnál.
Az Európai Bizottság európai chiptörvényt javasol a félvezetőhiány leküzdésére és Európa technológiai vezető szerepének megerősítésére.
Az idei év végére a bruttó hazai termék (GDP) 7,3 százalékának megfelelő költségvetési hiányt és 5,8 százalékos éves inflációs rátát prognosztizálnak legfrissebb előrejelzésükben a romániai pénzügyi elemzők.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint nem az „ellenőrzés nélküli bevándorlás” kínálja a megoldást a teherautósofőrök hiánya miatt kialakult országos üzemanyag-ellátási problémákra.
A CFA Románia legfrissebb jelentése szerint 6,8 százalékos GDP-arányos költségvetési hiány várható 2021-ben.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán ismertetett adatai szerint az első negyedévhez viszonyítva 1100-zal, 39 500-ra nőtt a második negyedévben a betöltetlen munkahelyek száma Romániában.
A jelenlegi tízszeresére emelnék meg a parlament üléseiről ellógó honatyáknak járó pénzbírságot, miután a jelenlegi összeg meg se kottyan a képviselőknek és szenátoroknak. A bírság megemeléséről szóló törvénytervezet a Digi24 szerint már el is készült.
101,92 milliárd lejes deficittel zárt a költségvetés decemberben, ami a bruttó hazai termék (GDP) 9,79 százalékának felel meg; a gazdaság fellendítése érdekében hozott beruházási költségek, adókedvezmények és a járvány elleni védekezés költségei 46,31 milliárd lejt tettek ki, ez a GDP 4,45 százalé
Az ország 31 megyéjében elérte a maximumot az előjegyzési kapacitás a következő három hétre – közölte szerda este a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV).
Hét százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol a kormány a 2021-es költségvetés kidolgozásakor – jelentette ki hétfőn a miniszterelnök.
Szotyognak az influenza elleni vakcinák a megyei közegészségügyi igazgatóságokhoz, és onnan a háziorvosokhoz, hogy folytatódhasson a kockázati csoportokhoz tartozó személyek oltási kampánya, ám a jelenlegi tempót látva félő, hogy az emberek megunják a várakozást.
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter elmondása szerint hétfőn összesen 600 000 adag influenza elleni oltást juttattak el a megyei közegészségügyi igazgatóságoknak, amelyeknek szét kell azokat osztaniuk vakcinákat a háziorvosok között, hogy folytatódhasson a kockázati csoportok ingyenes oltási kampánya.