Továbbra sincs céldátuma Romániának az euróövezeti csatlakozásra: bár Teodor Meleşcanu hétfőn arról beszélt, hogy 2022-ben bevezethetnék a román eurót, Liviu Dragnea úgy nyilatkozott, ebben a témában továbbra sincs hivatalos kormányzati vállalás.
Mérkőzést nyerne Kolozsváron Magyarország felnőtt férfi kosárlabda-válogatottja a csütörtök esti hivatalos megnyitóval elkezdődő Európa-bajnokságon.
Kevesebb vendégágyat kínálnak a romániai szálláshelyek, mint a jóval kisebb Bulgáriában vagy Magyarországon. A Krónika által megkérdezett érintettek szerint még sokat kell fejlődnie a romániai idegenforgalomnak ahhoz, hogy valóban vonzó célpont legyen.
Megkezdődött a visszaszámlálás a férfi kosárlabdázók csütörtökön kezdődő Európa-bajnoksága előtt: szeptember elseje és hetedike között Románia Kolozsváron fogadja társházigazdaként a C csoport mezőnyét.
A menekültek befogadásának elutasítása ellentétes az európai szellemiséggel – jelentette ki Angela Merkel egy lapinterjúban. Szerinte 2015 szeptemberében azért indultak menekültek Magyarországon gyalog az osztrák határ felé, mert megtévesztették őket.
Nem panaszkodhat az FCSB labdarúgócsapata az Európa Liga csoportkörének pénteki monacói sorsolása után: az egykori Steaua a cseh Viktoria Plzennel, az izraeli Hapoel Beer-Sevával és a svájci Luganóval került szembe.
A Videoton az idegenben elért 0-0 után Felcsúton 4-0-ra kikapott a szerb Partizantól az Európa Liga-selejtező 4. fordulójának csütörtöki visszavágóján, így nem jutott a sorozat csoportkörébe. A Viitorult Salzburgban „intézték el” hasonló arányban.
Az Európa Liga-csoportkör pénteki sorsolására vár a FCSB labdarúgócsapata, miután a Bajnokok Ligája-főtáblájáról lemaradt a Lisszaboni Sportingtól Bukarestben elszenvedett 5-1-es veresége miatt.
Az EMNP is csatlakozik a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtő kampányához – ezt nem az RMDSZ korábbi bírálata, hanem a közös érdek miatt teszik.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselői támogatják az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója (FUEN) európai polgári kezdeményezését, amely az európai őshonos kisebbségek nyelvhasználatáról szól – közölte Hoffmann Rózsa KDNP-s parlamenti képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.&a
A DNA kedden átvizsgálta a számítógépeit annak az útépítő cégnek, amely a gyanú szerint európai pénzekkel trükközött, és amely egyes sejtések szerint Liviu Dragneához köthető.
Az ígéretek ellenére bíróságon támadta meg Románia kormánya a Minority SafePack bejegyzését rögzítő határozatot – a keresetet még Sorin Grindeanu volt miniszterelnök írta alá.
Eddig az eredetileg tervezettnél jóval kevesebb, mindössze hétszáztíz menedékkérőt vett át Románia más európai uniós tagállamoktól a kötelező betelepítési kvóták alapján, mivel a feltételezettnél jóval kevesebben teljesítik az áttelepítési feltételeket.
Angela Merkel német kancellár 20 ezerről 40 ezerre emelné azon menedékre jogosult embereknek a számát, akiknek a válságtérségekből az Európai Unió (EU) területére történő áttelepítéséről egy ENSZ- program keretében néhány éve döntöttek a tagállamok.
Csúcstalálkozót hív össze az Európai Bizottság a szennyezett tojások miatt az érintett országok közötti vádaskodás elcsitítására és a helyzet rendezésének megvitatására - jelentette be pénteken Vytenis Andriukaitis.
Tízezer eurós alsó értéket szab meg egy új európai uniós irányelv az uniós forrásokat érintő korrupciós ügyek bűncselekményként való besorolásához.
Összesen több mint 177 millió euró vissza nem térítendő európai uniós támogatásra pályázhat a központi fejlesztési régióhoz tartozó hat megyeszékhely, azaz Gyulafehérvár, Brassó, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Nagyszeben és Marosvásárhely.
A román hatóságok szerint Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes szándékosan azért kívánta áthágni az EU-ba való beutazás tilalmát, hogy egymásnak ugrassza Bukarestet és Moszkvát.