Fotó: FIBA
Megkezdődött a visszaszámlálás a férfi kosárlabdázók csütörtökön kezdődő Európa-bajnoksága előtt: szeptember elseje és hetedike között Románia Kolozsváron fogadja társházigazdaként a C csoport mezőnyét.
2017. augusztus 29., 12:442017. augusztus 29., 12:44
A sportág olyan klasszisait, mint a címvédő Spanyolországot vagy az olimpiai ezüst- és világbajnoki bronzérmes Horvátországot, de Erdélybe érkezik az Euroliga elmúlt szezonjának legjobb védekező játékosával, a napokban a Barcelonához igazolt Hanga Ádámmal büszkélkedő magyar válogatott is, továbbá Csehország és Montenegró lép majd pályára a 7 ezresről 10 400 férőhelyesre kibővített új Szamos-parti sportcsarnokban.
A spanyolok már bejelentették, hogy
de a horvátok sem hagyják otthon Bogdan Bogdanovicot, Dario Saricet és Dragan Bendert. A cseh együttesből bár hiányozni fog Vesely és Balvin, de pályára lép majd a Washington Wizardsban játszó Tomas Satoransky, míg a montenegróiak részéről többek között a Valenciával spanyol bajnok Bojan Dubljevic és az észak-amerikai NBA-ben edződött Nika Vucevic mutatkozik majd be a helyi közönség, illetve a találkozókat élőben közvetítő TVR nézői előtt.
Őket és a cseheket tartja verhető ellenfélnek Vlad Moldoveanu, Románia válogatottjának csapatkapitánya. A Kolozsvári Universitateával országos bajnok, nyáron Isztambulba igazolt kosaras a hazai szövetség hivatalos honlapjának adott interjúban leszögezte: bármilyen minimálisak is legyenek az esélyeik, ők a továbbjutásért fognak harcolni. Szerinte ehhez két győzelemre lenne szükségük, de Spanyolország, Horvátország és Montenegró már „más színvonalat képviselnek”, ellenük már minden bizonnyal nem lesz elég csupán a csapategységben rejlő erő.
„Okozhatunk mi akármilyen problémát a védelmünkkel vagy akár támadásban, mert eljön az a pillanat, amikor előlép egy Bogdanovic, egy Saric vagy egy Gasol, és egyéni akcióval eldönti a helyzetet” – ismerte el Moldovan. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ha valódi csapatként tudnak fellépni, az sokat segíthet majd céljuk elérésében, mert szerinte
„A legfontosabb, hogy meghaljunk egymásért a pályán, mert mindössze az a mi valódi esélyünk” – fogalmazott. Szerinte meg kell mutatniuk, hogy képesek harcolni, mert azáltal a jövő generációja is elhiszi, hogy Romániából is lehetséges magas szintre jutni kosárlabdázásban. Kolozsvár mellett egyébként még Helsinki, Tel-Aviv és Isztambul ad otthont a csoportmeccseknek, hogy aztán a szeptember 17-ig tartó seregszemle a tizenhatoddöntőkkel folytatódjon a török fővárosban.
Jól látható az előrehaladás Románia legnagyobb sportcsarnokának építésében, melynek Brassó ad otthont – közölte az egyik, besztercei kivitelező, mely videót is posztolt a létesítmény jelenlegi állapotáról.
2-1-re nyerték a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság szerdai elődöntőjét az angolok, Hollandia válogatottja búcsúzott a kontinens tornától.
Minden szezon elején az a célkitűzése az aradi UTA labdarúgócsapatának, hogy kicsit jobban szerepeljen, mint az előző idényben, ennek megfelelően Mészár Sándor, a klub tulajdonos-elnöke szerint a bajnoki cím még messze van.
A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott 12-10-re legyőzte az ősi rivális szerbeket a Buenos Airesben rendezett U18-as világbajnokság döntőjében, ezzel megszerezte az aranyérmet.
A franciák számára kedvező első tizenöt perc után Spanyolország hamar átvette a vezetést, kettő-egyre verte a kék-fehéreket, ezzel az Európa-bajnokság döntőjébe verekedve magát.
A Szuperliga hétvégén kezdődő új idényében már csak a csapatkapitányok kommunikálhatnak a labdarúgó-mérkőzés bírójával – közölte Kirosz Vasszarasz, a romániai játékvezetők ténykedéséért felelős bizottság (CCA) első embere.
Továbbra is rendkívül előkelő helyen áll az FK Csíkszereda a romániai futballakadémiák rangsorában, miközben a Sepsi OSK is helyet szorított magának a legjobbak között.
Hollandia 2-1-re legyőzte Törökországot a németországi labdarúgó-Európa-bajnokság szombati berlini negyeddöntőjében.
A legutóbb ezüstérmes angol válogatott 1-1-es döntetlen és hosszabbítás után tizenegyesekkel 5-3-ra legyőzte Svájcot a németországi labdarúgó-Európa-bajnokság szombati negyeddöntőjében.
A spanyol labdarúgó-válogatott hosszabbítás után, a 119. percben fejelt góllal 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot az Európa-bajnokság első, pénteki negyeddöntőjében.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)