A szombaton ismertetett adatok szerint egy nap alatt 260-nal emelkedett és átlépte az ezret az új típusú koronavírus okozta járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma. A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai tagozatának orvosigazgatója szombati sajtótájékoztatóján közölte: nagyon jó eredmény lenne,&
Boris Johnson brit miniszterelnök szervezetében is kimutatták a Covid-19 megbetegedést okozó új, SARS-CoV-2 nevu koronavírust – jelentette be pénteken a Downing Street. A londoni kormányfői hivatal szóvivője szerint az 55 éves Johnson tünetei enyhék.
Károly brit trónörökös szervezetében is kimutatták a Covid-19 megbetegedést okozó új koronavírust - jelentette be szerdán a walesi herceg londoni hivatala. A Clarence House közleménye szerint a 71 esztendős trónörökös tünetei enyhék és egészségi állapota a fertőzéstől eltekintve jó.
A briteknek ezentúl csak a legszükségesebb esetekben szabad elhagyniuk otthonaikat az új koronavírus okozta járvány megfékezése végett – jelentette be hétfő este Boris Johnson miniszterelnök. Az intézkedés azonnali hatállyal érvénybe lépett.
Az utóbbi huszonnégy órában háromszázhatvannyolccal 1809-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság vasárnap esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma majdnem háromezerrel 24 747-re nőtt.
A konzervatív párti brit kormány az ausztráliai pontozásos elbíráláshoz hasonló, egységes bevándorlási szabályozást kíván életbe léptetni a brit EU-tagság január 31-i megszűnése után kezdődött 11 havi átmeneti időszak lejártával, vagyis 2021 januárjától.
Az Európai Néppárt (EPP) képviselőcsoportjának javaslatára az Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi (LIBE) szakbizottság részéről Vincze Loránt az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeli kapcsolatára vonatkozó tárgyalások állandó jelentéstevője – tájékoztat az RMDSZ szerdai közle
Magyarázatot kért szerdán a brit külügyminisztériumtól és a londoni rendőrségtől a londoni román nagykövetség, és az idegenellenes megnyilvánulások elleni fellépésre szólította fel őket, miután két, a brit fővárosban működő román cég is névtelen fenyegető levelet kapott.
Nagy-Britannia számára az Európai Unióból való kilépés után is fontos, hogy megfelelő számban érkezzenek munkavállalók a szigetországba, de a tartózkodási feltételeket jobban fogják szabályozni. London leginkább a magasan képzett külföldieket részesítené előnyben.
Kilépett az Európai Unióból az Egyesült Királyság. A brit EU-tagság az előzetesen kijelölt időpontban, közép-európai idő szerint éjfélkor szűnt meg.
Hozzájárult hétfőn a brit uralkodó ahhoz, hogy Harry herceg és felesége, Meghan hercegnő a jövőben önálló, a monarchiától anyagilag független családi életet éljen. Az udvar hétfő esti közleményéből azonban egyértelműen kiolvasható, hogy II. Erzsébet királynő nehéz szívvel hozta meg ezt a döntést.
Visszalép a brit királyi család magas rangú tagjaként eddig ellátott szerepétől Harry herceg és felesége, Meghan hercegnő.
Szombaton is kórházban volt még Fülöp edinburghi herceg, II. Erzsébet királynő férje, de brit médiaértesülések szerint jól van és van esély arra, hogy részt vehet a királyi család hagyományos karácsonyi ebédjén. A családi összejövetelen ugyanakkor nem lesz ott Harry herceg és felesége, ők ugyanis Kanadában töltik az&
A várakozásoknál jóval nagyobb, több mint három évtizede példátlan mértékű győzelmet aratott a kormányzó brit Konzervatív Párt a csütörtöki előre hozott parlamenti választáson az immár csaknem végleges pénteki adatok szerint.
Megszavazta kedd este a londoni alsóház a konzervatív párti kormány indítványát az előre hozott parlamenti választás kiírásáról. Ha a törvénytervezetet a felső kamara, a Lordok Háza is jóváhagyja, ami biztosra vehető, az Egyesült Királyságban a kormány indítványa alapján december 12-én tartják a választ&a
Boris Johnson formálisan kezdeményezte szombat éjjel az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanácsnak küldött levelében a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztását, egy másik levélben ugyanakkor közölte a testülettel, hogy károsnak tartaná a kérés teljesítését.
Megszületett a megállapodás a felek között az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződésről – jelentette be Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Boris Johnson brit kormányfő csütörtökön.
Teljesen kiszámíthatatlanná vált Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból. A Brexit értelemszerűen aggasztja az ott dolgozó uniós állampolgárokat, így a Romániából és Magyarországról távozókat is. Elemzőket kérdeztünk arról, mit tesz a két állam diplomáciája a jelenlegi kényes és bizo