Fotó: Árvai Károly/MTI
Ha sikeresnek bizonyul az új koronavírus ellen kidolgozott, már a tesztelés szakaszában járó brit oltóanyag, őszre több tízmillió egységnyit lehet belőle gyártani – mondta vasárnap a brit kormány egyik tagja.
2020. május 17., 23:022020. május 17., 23:02
Alok Sharma, az üzleti ügyek minisztere, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta vasárnap este a Downing Streeten, elmondta azt is, hogy az előző 24 órában 170-en haltak meg Nagy-Britanniában a Covid-19 betegségben. Ez a legalacsonyabb napi halálozási adat azóta, hogy csaknem két hónappal ezelőtt érvénybe léptek a járvány megfékezését célzó nagy-britanniai intézkedések. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a hétvégéken általában kevesebb halálozási adatot dolgoznak fel, és az összesítésből most kimaradt halálesetek a következő napokban megemelhetik a számokat.
Múlt vasárnap 268 halálesetet jelentettek a hatóságok az előző 24 óráról. A nagy-britanniai adatok rendszeres közlésének kezdete óta az egy napon belüli halálesetek eddigi legmagasabb száma 980 volt; ezt március 9-én regisztrálták. Nagy-Britanniában eddig 34 636 halálos áldozata van a koronavírus-járványnak.
Az üzleti ügyek minisztere a vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta: az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport megállapodott az egyetem által kidolgozott, tesztelés alatt álló koronavírus-oltóanyag globális forgalmazásáról és gyártásáról arra az esetre, ha a vakcina beválik. Alok Sharma hozzátette: ha az oltóanyag sikeresnek bizonyul, az AstraZeneca már szeptemberre 30 millió egységnyit gyártana belőle, és a jelenlegi megállapodás összesen 100 millió adag gyártására szól. Sharma hangsúlyozta: ha az oltóanyag hatékony, akkor először a brit lakosság számára válik hozzáférhetővé, de a 100 millió adag gyártására szóló megállapodás lehetővé teszi, hogy a fejlődő országok is a lehető legalacsonyabb költséggel hozzájussanak.
Az oltóanyag tesztelése április 23-án kezdődött Angliában, 1100 önkéntes felnőtt részvételével. Az Oxfordi Egyetem mellett az egyik neves londoni kutatóegyetem, az Imperial College London is dolgozik koronavírus-vakcina kifejlesztésén. Az üzleti ügyek minisztere a vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy ennek a vakcinának a tesztelése októberben kezdődhet. Alok Sharma hangsúlyozta: a brit kormány eddig negyedmilliárd font finanszírozást nyújtott az oltóanyag kifejlesztésének támogatására.
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosának őshonos kisebbségek ügyében tapasztalható tétlenségét bírálta, illetve a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés kapcsán a jogalkotás megindítását sürgette Vincze Loránt.
Bírálja Romániát az elnökválasztás körüli botrányok miatt egy, az Egyesült Államok külügyminisztériumának honlapján olvasható elemzés, amely ugyanakkor Magyarországhoz empatikusan viszonyul.
Elutasította a Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szemben benyújtott bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét, miután ukrán toborzótisztek kényszersorozás közben megvertek egy magyar férfit Kárpátalján, aki később belehalt sérüléseibe.
Nagy-Britannia és Franciaország megteremti annak lehetőségét, hogy szükség esetén összehangolt módon alkalmazhassa önálló nukleáris elrettentő erejét – áll a két kormány csütörtökön ismertetett új nukleáris együttműködési deklarációjában.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet szerdán közölte, hogy beleegyezett tíz túsz szabadon bocsátásába a gázai tűzszünet elérésére tett erőfeszítések keretében.
Az Egyesült Államok tüzérségi lövedékeket és mobil rakétatüzérségi rakétákat szállít Ukrajnának – közölte két amerikai tisztségviselő szerdán a Reuters hírügynökséggel, napokkal azután, hogy Donald
Románia új elnöke, Nicușor Dan egy politikai szerelmi háromszög középpontjában áll, mivel Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár páneurópai pártjai egyaránt udvarolnak neki, hogy csatlakozzon hozzájuk – írja a Politico.
Románia nemzetbiztonsági okok miatt kitiltotta területéről Ion Cebant, Chisinău főpolgármesterét, a Nemzeti Alternatíva Mozgalom (MAN) vezetőjét és másik két moldovai állampolgárt – erősítette meg szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Nem reagált érdemben a Kreml Donald Trump azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök ostobaságokat mondott neki Ukrajna kapcsán.
szóljon hozzá!