Fizetésemelésért tüntettek Bukarestben az egészségügyi dolgozók, tárgyalni szeretnének az új bértörvényről is

Fizetésemelésért tüntettek Bukarestben az egészségügyi dolgozók, tárgyalni szeretnének az új bértörvényről is

Tiltakozó megmozdulást tartott hétfőn Bukarestben az egészségügyben dolgozókat tömörítő Sanitas Szakszervezeti Szövetség. Elsősorban béremelést követelnek, illetve szeretnék elkezdeni a tárgyalásokat az új egységes bértörvény tervezetéről.

2023. január 10., kedd

Fizetésemelést vár a romániai munkavállalók többsége, ha nem kap, kész továbbállni

A munkavállalók mintegy 53 százaléka fizetésemelésre számít 2023-ban, és 40 százalékuk munkahelyet vált, ha nem nő a bére – derül ki egy friss felmérés kedden közzétett eredményeiből.

Fizetésemelést vár a romániai munkavállalók többsége, ha nem kap, kész továbbállni
2023. január 02., hétfő

Egy kis pluszjövedelem: minimálbér- és nyugdíjemeléssel indult az új év Romániában, a közszférában is nőnek egyes fizetések

Csaknem 18 százalékkal nőtt január elsejétől a bruttó minimálbér, 10 százalékkal nőtt a közalkalmazottak, a köztisztviselők és a fegyveres testületek hivatásos tagjainak alapbére, a nyugdíjak pedig 12,5 százalékkal emelkedtek.

Egy kis pluszjövedelem: minimálbér- és nyugdíjemeléssel indult az új év Romániában, a közszférában is nőnek egyes fizetések
2022. november 15., kedd

Munkaügyi miniszter: még mindig kérdőjeles a nyugdíjemelés mértéke, „talán” a minimálbér is nőni fog

Marius Budăi munkaügyi miniszter kijelentette kedden, hogy 2023. január elsejétől nőnek a nyugdíjak, az emelés mértékéről a kormánykoalícióban döntenek.

Munkaügyi miniszter: még mindig kérdőjeles a nyugdíjemelés mértéke, „talán” a minimálbér is nőni fog
2022. november 11., péntek

Meghaladta a 4000 lejt a romániai nettó átlagbér, de van ágazat, amelyben a 16 000 lejt is eléri

Az országos nettó átlagbér szeptemberben 4003 volt, 70 lejjel (1,8 százalékkal) nagyobb, mint augusztusban, a bruttó átlagbér pedig 6457 lej volt, 109 lejjel (1,7 százalékkal) nagyobb, mint az előző hónapban.

Meghaladta a 4000 lejt a romániai nettó átlagbér, de van ágazat, amelyben a 16 000 lejt is eléri
2022. október 14., péntek

Rekordbéremeléssel próbálják ellensúlyozni a rekordméretű inflációt a magánszférában

Átlagban 12 százalékkal nőttek ebben az évben a bruttó bérek a magánvállalatoknál – derül ki a PwC Románia csütörtökön közzétett felméréséből.

Rekordbéremeléssel próbálják ellensúlyozni a rekordméretű inflációt a magánszférában
2022. szeptember 28., szerda

Nem kér béremelést Arad polgármestere, helyettesei fizetését sem növelné

Nem fogja megemelni saját maga és alpolgármesterei fizetését, mert „ez egy olyan időszak, amikor óvatosabban kell bánni a közpénzekkel” – jelentette be szerdán Arad polgármestere. 

Nem kér béremelést Arad polgármestere, helyettesei fizetését sem növelné
2022. szeptember 27., kedd

Elutasították az RMDSZ javaslatát, csak az önkormányzati vezetők bére nő, a közméltóságoké nem

A romániai önkormányzati tisztségviselők bérének emeléséről döntött kedden a bukaresti képviselőház, kiiktatva azt módosítást, amely az államfő, a kormánytagok és a törvényhozók tiszteletdíját is megemelte volna.

Elutasították az RMDSZ javaslatát, csak az önkormányzati vezetők bére nő, a közméltóságoké nem
2022. szeptember 27., kedd

Kis híján ölre mentek a román honatyák a közméltóságok béremelésének szakbizottsági vitáján

Élénk vitát követően pozitívan véleményezte keddi együttes ülésén a bukaresti képviselőház munkaügyi és pénzügyi bizottsága a közalkalmazottak béremelését előíró 2022/115-ös számú sürgősségi kormányrendeletet. A közjogi méltóságok bé

Kis híján ölre mentek a román honatyák a közméltóságok béremelésének szakbizottsági vitáján
2022. szeptember 27., kedd

Visszavonulót fújnak? Lemondhat a honatyák béremeléséről a bukaresti kormánykoalíció

A bukaresti kormánykoalíció úgy döntött, mégsem emeli a parlamenti képviselők és szenátorok fizetését a helyi választottak és önkormányzati alkalmazottak bérével egyetemben – erősítették meg politikai források.

Visszavonulót fújnak? Lemondhat a honatyák béremeléséről a bukaresti kormánykoalíció
2022. szeptember 22., csütörtök

Nem szavazza meg a közjogi méltóságok béremeléséről szóló RMDSZ-es indítványt a liberális miniszter

Sebastian Burduja kutatásért és digitalizálásért felelős miniszter csütörtökön kijelentette, hogy nem támogatja a közjogi méltóságok béremelését előíró törvénytervezetet.

Nem szavazza meg a közjogi méltóságok béremeléséről szóló RMDSZ-es indítványt a liberális miniszter
2022. szeptember 22., csütörtök

Kelemen Hunor: a koalícióban nem a honatyák, hanem a helyi önkormányzati dolgozók fizetésemeléséről volt szó

Elsősorban az önkormányzati alkalmazottak bérének emelésére van szükség – vélekedett Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.

Kelemen Hunor: a koalícióban nem a honatyák, hanem a helyi önkormányzati dolgozók fizetésemeléséről volt szó
2022. szeptember 21., szerda

Alkotmányellenesek a közalkalmazotti bérek emeléséről szóló törvények

Alaptörvénybe ütközőnek ítélte a bukaresti alkotmánybíróság a közalkalmazotti bérek emeléséről szóló törvényeket – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek a taláros testület illetékesei.

Alkotmányellenesek a közalkalmazotti bérek emeléséről szóló törvények
2022. szeptember 01., csütörtök

Koalíciós viszály dúl a PSD által javasolt bér- és nyugdíjemelés témájában

Feszültséget és nyilvános üzengetéseket váltott ki a román kormánypártok között Marius Budăi munkaügyi miniszter bér- és nyugdíjemeléseket kilátásba helyező nyilatkozata. Nicolae Ciucă miniszterelnök felelőtlenségnek és populizmusnak minősített.

Koalíciós viszály dúl a PSD által javasolt bér- és nyugdíjemelés témájában
2022. augusztus 31., szerda

Ciucă: nem jöhet szóba bér- és nyugdíjemelés, amíg nem készül el a következő év költségvetési tervezete

Marius Budăi szociáldemokrata munkaügyi miniszter bér- és nyugdíjemelésekre vonatkozó elképzeléseit sem a koalíció, sem a kormány nem vitatta még meg.

Ciucă: nem jöhet szóba bér- és nyugdíjemelés, amíg nem készül el a következő év költségvetési tervezete
2022. augusztus 26., péntek

Átlagosan 150 lejjel emelte a kormány egymillió közalkalmazott bérét

Elfogadta pénteki ülésén a kormány a közalkalmazottak augusztus 1-jétől érvényes béremeléséről szóló sürgősségi rendeletet; a hozzávetőlegesen egymillió személyt érintő intézkedés mintegy 2 milliárd lejjel terheli meg a költségvetést.

Átlagosan 150 lejjel emelte a kormány egymillió közalkalmazott bérét
2022. augusztus 18., csütörtök

Meggondolta magát a román kormány, nem csak a „kiváltságos” közalkalmazottaknak jár a béremelés

A munkaügyi minisztérium közzétette a közalkalmazottak fizetéséről szóló sürgősségi rendelettervezet új változatát.

Meggondolta magát a román kormány, nem csak a „kiváltságos” közalkalmazottaknak jár a béremelés
2022. augusztus 09., kedd

Béremelésért és más anyagi juttatásokért tüntetnek a rendőrök és a börtönőrök Bukarestben

Tiltakozásra készülnek kedden a rendőrök és a börtönőrök szakszervezetei a pénzügyi minisztérium székhelye előtt.

Béremelésért és más anyagi juttatásokért tüntetnek a rendőrök és a börtönőrök Bukarestben