Miközben ugyanis a pedagógussztrájk miatt az iskolák zömében szünetel a tanítás, munkabeszüntetésre készülnek az egészségügyi dolgozók is, a költségvetés helyzete miatt kiadáscsökkentő intézkedésekre volt szükség, a közvéleményt – és persze a kormánykoalíciós pártokat is – az tartja lázban, hogy vajon lemond-e Nicolae Ciucă miniszterelnök, ha igen, mikor, és ha már lemondott, mikortól lesz új kormánya az országnak. Illetve ha lesz, akkor annak kik lesznek a tagjai, melyik párt milyen tárcát birtokol, és vajon az RMDSZ tagja marad-e a kabinetnek?

A fentiekből egy válság is elég egyszerre, de most ismét csak sikerült egymásra halmozni őket.

Az egyik legfőbb ok természetesen az, hogy a jövőre esedékes, négy voksolást is hozó választási szuperév előtt mindegyik párt igyekszik a lehető legjobb pozícióba manőverezni magát, és a lehető legnagyobb befolyásra, illetve anyagi erőforrásra szert tenni.

Ennek tudható be, hogy ismét csak bebizonyosodott: Romániában az adott szó és az írásos megállapodás sem számít.

Hiába kötötte meg az előzmény nélküli 2021-es nagykoalíciós megállapodást az egymás legfőbb riválisának számító Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL), amelyben előre rögzítették, hogy az egyensúly jegyében 2023 május végén a PNL átadja a miniszterelnöki tisztséget a PSD-nek, amely azzal is együtt jár, hogy több miniszteri tárcát is elcserélnek, hogy a PNL-t a kormányfői tisztség elvesztése miatt befolyásos minisztériumokkal kárpótolják, ma mégis az van napirenden, hogy ki milyen tárcákat tartana meg, és milyen, a megállapodásban eredetileg nem szereplő minisztériumokat venne el a többiektől.

A szellemet a PSD engedte ki a palackból, amikor jelezte: Sorin Grindeanu miniszter eddigi „kiváló teljesítménye” miatt inkább mégis megtartaná a közlekedési tárcát. A valós ok persze az, hogy olyan minisztériumról van szó, amely rengeteg uniós pénz fölött rendelkezik, ami egyrészt azért fontos, mert az alárendeltségébe tartozó intézményekben el lehet helyezni a párt klientúrájának tagjait, másrészt PR-szempontból sem elhanyagolható, hogy a miniszter folyamatosan újabb sztrádák és gyorsforgalmi utak építését jelenti be, másrészt néha, ha elkészül egy szakasz, akkor az avatáson átvághatja a szalagot.

Ez persze dominóhatást indított el: a PNL más befolyásos, szintén sok pénz fölött diszponáló és remek PR-lehetőségekkel kecsegtető minisztérium után nézett, és az eddigi értesülések alapján elvenné az RMDSZ-től a fejlesztési minisztériumot, hiába nem szerepelt az előzetes cseremegállapodásban a magyar szervezet.

Aztán mielőtt az RMDSZ koalícióból való kilépésével való fenyegetőzés után a helyzet önfeledt, nyilvánosság előtti vádaskodásokkal és látványos operettsértődésekkel tarkított iszapbirkózássá vált volna a koalíciós pártok között, a valóság nagy lendülettel rúgta rájuk az ajtót.

A pedagógusok kirobbantották a sztrájkot, az egészségügy is zúgolódik, és általában véve az egész társadalmon elégedetlenségi hullám söpör végig a növekvő árak gerjesztette létbizonytalanság miatt.

Ebben a helyzetben állt elő a PSD elnöke azzal a váratlan bejelentéssel, hogy a problémák megoldásáig inkább jegeljék a miniszteri tárcák elosztásáról szóló vitát, amihez az RMDSZ is lelkesen csatlakozott, és végül kénytelen-kelletlen a PNL is belement.

Nem mintha ebben a helyzetben a hangzatos nyilatkozatok ellenére a színfalak mögött nem a politikai érdekek mentén gondolkodnának továbbra is.

A PSD azért rúgta fel még jobban a koalíciós megállapodást a kormányváltás időpontjának kitolásával, mert ez szolgálja a pillanatnyi érdekeit, miközben a PNL egy ideig körömszakadtáig ragaszkodott az egyezmény betartásához, mert számára meg ez lenne létfontosságú.

A tét természetesen az, hogy jelen helyzetben egyszerre forró gesztenyévé vált a miniszterelnöki tisztség, a kormány irányítása.

A PSD elnöke nem szívesen venné át konfliktushelyzetben a gyeplőt, hiszen a jelek szerint a pedagógusok hajlandóak a végsőkig kitartani bérköveteléseik mellett, miközben az államkasszának aligha van lehetősége teljesíteni azokat a jelenlegi válsághelyzetben.

A PNL viszont ha tehetné, vélhetően már múlt héten átadta volna a kormányfői tisztséget, nehogy még jobban ráégjen az ügy. Ezt szolgálhatta az is, hogy Klaus Iohannis államfő egy, a PNL vezetőivel tartott bizalmas találkozón a mihamarabbi kormányfőváltás érdekében a kiszivárgott hírek szerint arra ösztönözte korábbi pártja politikusait: hagyják, hogy először a PSD válasszon a kiemelten fontos tárcák közül.

Ciolacu részéről eközben a halogatást szolgálhatta az a javaslat is, hogy csak azt követően folytatná az új kormány összetételéről szóló egyeztetéseket, hogy Klaus Iohannis államfő felkéri őt kormányalakításra.

Ezzel egyrészt kikényszerítheti, hogy a korábban ettől ódzkodó Iohannis tényleg őt bízza meg az új kabinet megalakításával, másrészt viszont ezt követően még egy ideig húzhatja a tárgyalások lezárását.

Addig azonban még mindig a Ciucă-kabinet vezeti az országot, és annak kell szembenéznie a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók – na meg a teljes társadalom – elégedetlenségével.

Nem mintha a kormányban nem lennének befolyásos posztokon PSD-s miniszterek is, de a két párt már eddig is tökélyre fejlesztette azt a képességet, hogy kommunikációjában úgy bírálja a másik minisztereit, mintha ellenzékben lenne.

Az RMDSZ számára is jól jön még egy kis idő az új kormány megalakulásáig, hiszen a jelek szerint a kisebb létszámú kabinetben egy tárcával kevesebbel kell beérnie, emellett tényleg elveszítheti a fejlesztési tárcát, amit a jelek szerint még akkor is nagyon zokon venne, ha helyette megkapná a szintén számos beruházásért felelős – vagyis jelentős összegek fölött rendelkező – európai projektekért felelős minisztériumot.

Ha azonban jóslatokba kellene bocsátkozni, akkor nemigen fogadnánk arra, hogy emiatt kilép a kormányból – még mindig jobb három minisztérium helyett kettő, mint a kormányzati forrásokhoz hozzá nem férő ellenzéki pártok keserű kenyerét enni.

És akkor még ott van az előre hozott választások lehetősége is, amit a PSD lebegtetett meg arra az esetre, ha nem fogadnák el a feltételeit – ez azonban jelen állás szerint nem csupán azért nem valószínű, mert eleve nem könnyű kikényszeríteni, hanem azért is, mert ez egy ilyen válsághelyzetben annak a pártnak a megítélését rontaná a legjobban, amely kitart mellette.

Tény persze, hogy ha a koalíciós pártok mindegyike beleegyezne, akkor más lenne a helyzet. Ezen megoldás mellett a jelenlegi támogatottsági szint újabb négy évre történő bebetonozása, illetve az elégedetlenségi hullámot meglovagoló AUR helyzetbe kerülésének megelőzése szólhat.

Akárhogy is lesz, a minisztériumok fölött vásári kofákként civakodó koalíciós pártok nem vizsgáztak a legjobban a társadalmi felelősség nevű tantárgyból így a pedagógussztrájk idején, még úgy sem, hogy végül Nicolae Ciucă kényszerűen vállalta, hogy a helyzet rendezéséig megmarad a miniszterelnöki tisztségben.

És abban is biztosak lehetünk, hogy ha véletlenül mégis tető alá hoznák a kormányfőcserét és az új kormányt is a következő hetekben, a közelgő választások miatt mindvégig a belső rivalizálás, a lehető legtöbb forrás megszerzése és az ellenfelek pályáról való leszorítása jelenti majd a legfőbb prioritást a számukra.