Kitart a sztrájk kirobbantása mellett a Sanitas, ha nem emelik 20 százalékkal az egészségügyi dolgozók bérét

Kitart a sztrájk kirobbantása mellett a Sanitas, ha nem emelik 20 százalékkal az egészségügyi dolgozók bérét

A Sanitas vezetői szerdán bejelentették, hogy addig nem állnak el az általános sztrájk korábban bejelentett kirobbantásától, amíg a kormány nem emeli meg egységesen 20 százalékkal az egészségügyi alkalmazottak fizetését.

2023. december 28., csütörtök

Elfogadta a kormány a tanügyi alkalmazottak jövő évi bérezését szabályozó sürgősségi rendeletet: már januártól nőnek a bérek

Elfogadta csütörtöki ülésén a kormány a tanügyi alkalmazottak jövő évi bérezését szabályozó sürgősségi rendeletet.

Elfogadta a kormány a tanügyi alkalmazottak jövő évi bérezését szabályozó sürgősségi rendeletet: már januártól nőnek a bérek
2023. december 28., csütörtök

Miniszterelnöki ígéret: a kormány kiigazítja a központi és a területi állami intézmények alkalmazottainak bérkülönbségeit

Csütörtöki ülésen a kormány kiigazítja a bizonyos megyei és regionális közintézmények alkalmazottait érintő bérkülönbségek zömét – jelentette be Marcel Ciolacu.

Miniszterelnöki ígéret: a kormány kiigazítja a központi és a területi állami intézmények alkalmazottainak bérkülönbségeit
2023. december 22., péntek

Béremelést akarnak, karácsony után japán sztrájkba lépnek a pénzügyi tárca alárendeltségében működő intézmények dolgozói

A Meridian Országos Szakszervezeti Szövetség tagjai, a a pénzügyminisztérium és az alárendeltségében működő intézmények alkalmazottai december 27-én, szerdán japán sztrájkba lépnek, tiltakozva az ellen, hogy rájuk nem vonatkozik az 5 százalékos béremelés.

Béremelést akarnak, karácsony után japán sztrájkba lépnek a pénzügyi tárca alárendeltségében működő intézmények dolgozói
2023. december 21., csütörtök

Mégsem kap fizetésemelést minden közalkalmazott

Jövő év január 1-jétől 5 százalékkal nőnek a bérek a közszférában, az intézkedés azonban nem terjed ki a 2023-ban fizetésemelésben részesült közalkalmazottakra és azokra, akiknek a bérét külön törvény szabályozza – közölte Mihai Constantin kormányszóvivő.

Mégsem kap fizetésemelést minden közalkalmazott
2023. december 18., hétfő

Nagyobb fizetésért tüntetnek a mezőgazdasági kifizetési ügynökség alkalmazottai

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) alkalmazottai december 18-a és 20-a között, három napon keresztül tüntetnek a mezőgazdasági minisztérium előtt.

Nagyobb fizetésért tüntetnek a mezőgazdasági kifizetési ügynökség alkalmazottai
2023. december 16., szombat

Megjelent a „salátarendelet”: nőnek a bérek a közszférában, de nő a büntetőpont értéke is

Megjelent péntek este a Hivatalos Közlönyben a jövő évi állami kiadásokat szabályozó egyes pénzügyi-költségvetési intézkedésekről szóló sürgősségi rendelet.

Megjelent a „salátarendelet”: nőnek a bérek a közszférában, de nő a büntetőpont értéke is
2023. december 14., csütörtök

Zűrzavar tanárbérekkel: külön sürgősségi kormányrendelet szabályozza majd a tanügyi béremelést

A tanügyi szakszervezetek tájékoztatása szerint a kormányfővel és az illetékes miniszterekkel folytatott csütörtöki megbeszéléseken megállapodtak: 2024-ben az oktatásban átlagosan 20 százalékkal fognak nőni a bérek.

Zűrzavar tanárbérekkel: külön sürgősségi kormányrendelet szabályozza majd a tanügyi béremelést
2023. december 13., szerda

Az egészségügyi alkalmazottak újabb tüntetéseit harangozta be a Sanitas szakszervezet vezetője

A kormány elutasította az egészségügyi alkalmazottak 2024. január elsejei hatályú, 20 százalékos megemelésére vonatkozó kérését, ezért a közeljövőben tiltakozó akciók várhatók – jelentette be szerdán a Sanitas szakszervezeti szövetség első alelnöke.

Az egészségügyi alkalmazottak újabb tüntetéseit harangozta be a Sanitas szakszervezet vezetője
2023. december 13., szerda

Nekik 8? Felháborította a pedagógusokat a pénzügyminisztérium téves béremelési javaslata

A nyugdíjak 13,8 százalékkal, a közalkalmazotti alapbérek pedig 5 százalékkal nőnek 2024. január 1-jétől, kivéve a tanügyi alkalmazottak fizetése, ami két részletben 20 százalékkal emelkedik.

Nekik 8? Felháborította a pedagógusokat a pénzügyminisztérium téves béremelési javaslata
2023. december 11., hétfő

Megegyezés: 20 százalékkal nő a pedagógusok bére jövőre, a szakszervezetek elégedettek

A tanügyi szakszervezetek hétfőn abban állapodtak meg a román kormány képviselőivel, hogy jövőre 6 milliárd lejjel nő az oktatás költségvetése, a tanárok pedig két részletben összesen 20 százalékos fizetésemelést kapnak.

Megegyezés: 20 százalékkal nő a pedagógusok bére jövőre, a szakszervezetek elégedettek
2023. december 11., hétfő

Ciolacu: 5 százalékkal nőnek a közalkalmazotti bérek – Készül a büdzsé tervezete, igénylik az újabb PNRR-pénzeket

Marcel Ciolacu kormányfő hétfőn bejelentette, hogy a közméltóságok kivételével minden közalkalmazottnak 5 százalékkal nőni fog a bére jövő évtől.

Ciolacu: 5 százalékkal nőnek a közalkalmazotti bérek – Készül a büdzsé tervezete, igénylik az újabb PNRR-pénzeket
2023. december 08., péntek

Teljesítményhez kötné a tanügyi bérek emelését a kormányfő a PISA-teszt siralmas eredménye után

Marcel Ciolacu miniszterelnök bejelentette a pénteki kormányülésen, hogy a 2024-es költségvetésben minden idők eddigi legnagyobb összegét különítik el oktatásra. Arra kérte Ligia Deca tanügyminisztert, hogy dolgozzon ki teljesítménykritériumokat.

Teljesítményhez kötné a tanügyi bérek emelését a kormányfő a PISA-teszt siralmas eredménye után
2023. december 07., csütörtök

Tervezet: tizenhárom százalékkal nőhetnek a pedagógusbérek januártól

Tizenhárom százalékkal nőhetnek a pedagógusok bérei januártól – közölte az Edupedu.ro oktatási szakportál saját forrásokra hivatkozva. A portál szerint ez kevesebb, mint amennyit a kormány nyáron, a pedagógusszt

Tervezet: tizenhárom százalékkal nőhetnek a pedagógusbérek januártól
2023. november 24., péntek

Ígéret van a kormány részéről a tanügyi bérek növelésére, a szakszervezetek azonban mindenre fel vannak készülve

Jövő évtől nőnek a tanügyi bérek, de azt, hogy pontosan hány százalékkal, a kormánnyal folytatott tárgyalások nyomán határozzák meg – jelentette ki pénteken Simion Hăncescu, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke.

Ígéret van a kormány részéről a tanügyi bérek növelésére, a szakszervezetek azonban mindenre fel vannak készülve
2023. november 20., hétfő

A cégek nem tudnának elviselni egy újabb minimálbér-emelést a kkv-k képviselője szerint

A romániai versenyszféra jelenleg nem tudna elviselni egy újabb minimálbér-emelést - jelentette ki egy hétfői zilahi sajtóeseményen Florin Jianu, a Romániai Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) elnöke.

A cégek nem tudnának elviselni egy újabb minimálbér-emelést a kkv-k képviselője szerint
2023. november 03., péntek

Tanügyi béremelés 2024-ben: csak amennyit elbír a költségvetés

Az új egységes bértörvény hiányában a jövő évi költségvetési keret függvényében szabják meg a tanügyi alkalmazottak január 1-jétől esedékes béremelésének mértékét – nyilatkozta pénteken Sinaián Ligia Deca.

Tanügyi béremelés 2024-ben: csak amennyit elbír a költségvetés
2023. október 09., hétfő

Nagyobb fizetésekért tüntetnek a postai dolgozók – Miniszter: a minimálbér-emelés 13 millió lej többletkiadást jelent

A Román Posta vezetőségének jövő hónaptól valamilyen megoldással 13 millió lejjel növelnie kell a vállalat havi bevételét, hogy a minimálbérrel javadalmazott alkalmazottak fizetésén is emelni lehessen – jelentette ki hétfőn Bogdan Ivan.

Nagyobb fizetésekért tüntetnek a postai dolgozók – Miniszter: a minimálbér-emelés 13 millió lej többletkiadást jelent