Kiszámíthatóságot és tervezhetőséget ígér Tánczos Barna leendő pénzügyminiszter az új koalíciós kormány felállását követően.
Sikerült megállapodnia a PSD-nek, a PNL-nek és az RMDSZ-nek a leendő kormányzati struktúráról, amelyben a magyar alakulat két minisztériumot irányíthat majd, a fejlesztésit és a pénzügyminisztériumot, amelynek több szempontból is jelentősége van.
Holttestet találtak vasárnap a Cibles-hegységben.
Beszámolója szerint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi vasárnap közölte Klaus Iohannis államfővel, hogy a mandátuma szombaton véget ért és le kell mondania.
Az SOS Románia párt és a Fiatal Emberek Pártja (POT) egyaránt úgy döntött, hogy nem vesz részt a Cotroceni-palotában a miniszterelnök kijelöléséről szóló konzultációsorozaton.
Politikai források szerint Crin Antonescu elfogadta, hogy a koalíció jelöltje legyen az elnökválasztáson.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion bejelentette, hogy pártja nem vesz részt a Cotroceni-palotában zajló konzultációkon, mert nem ismeri el legitim államfőnek Klaus Iohannist.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti többséget alakít ki a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és az RMDSZ-szel – ismertette a sajtóval a PSD országos politikai tanácsának vasárnapi döntését Marcel Ciolacu.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke, Ilie Bolojan vasárnap bejelentette, hogy a koalíció miniszterelnökére a Szociáldemokrata Párt (PSD) tesz javaslatot, a minisztériumokat pedig „a pártok súlyának megfelelően” fogják felosztani.
Egyenként letette a parlamenti esküt szombaton a december elsején megválasztott 331 képviselő.
Egy időre félbeszakadt szombaton az új szenátorok eskütétele, miután kiderült, hogy a felsőház RMDSZ-es tagjai hiányos szöveget olvasnak fel a parlamenti emelvényről.
Konzultációra hívta a december elsejei törvényhozási megmérettetésen mandátumot szerzett parlamenti pártokat vasárnapra Klaus Iohannis államelnök.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Elena Lasconi péntek este kijelentette: nem zárja ki, hogy támogatni fogja a pártja részvétele nélkül megalakuló kormány beiktatását, ha a miniszterelnök egy „kompetens személy”.
Az európai elköteleződésű koalíció csak a Cotroceni-palotában vasárnap tartandó konzultációk után nevesíti a miniszterelnök-jelöltjét – jelentette ki szombaton a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője, Lucian Romaşcanu.
Călin Georgescu volt államfőjelölt szerdán egyenlőséget ígért a romániai nemzeti kisebbségeknek, holott korábban meg azt mondta: „Romániának nem a kisebbségekre van szüksége, hanem nekik van szükségük Romániára, mert mi adunk nekik földet és vizet”.
Hiszek abban, hogy itt a lehetőség, hogy új korszak kezdődjön Magyarország és Románia kapcsolatában, ennek megvannak a bizalmi alapjai – jelentette ki Orbán Viktor pénteken Bukarestben, miután megbeszélést folytatott román hivatali kollégájával.
Alina Gorghiu igazságügyi miniszter pénteken kijelentette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) belül felmerült Crin Antonescu indítása az államelnök-választáson.
Megválasztotta pénteki ülésén az újonnan megválasztott szenátus plénuma a mandátumigazoló bizottság tagjait.