Fotó: Gov.ro
A korrupcióellenes ügyészség csütörtökön közölte: kéri az elnöki hivatal és a szenátus jóváhagyását ahhoz, hogy büntetőeljárást indíthasson három hivatali visszaéléssel gyanúsított személy ellen.
2023. november 23., 18:422023. november 23., 18:42
Ügyészségi források szerint a gyanúsítottak Florin Cîţu volt kormányfő, illetve Vlad Voiculescu és Ioana Mihăilă volt egészségügyi miniszterek.
A DNA csütörtöki közleménye szerint
Az ügyészség emlékeztetett, hogy 2020. június 17-én az Európai Bizottság elfogadta a koronavírus elleni oltóanyagok fejlesztésének, gyártásának és forgalmazásának felgyorsítására irányuló európai stratégiát. Ebben a hatékony vakcinaváltozatok központosított beszerzését javasolta, és vállalta, hogy a tagállamok nevében előzetes beszerzési megállapodásokat köt a gyártókkal. A vakcinákat a lakosság számával arányosan osztották szét az EU tagállamai között, amelyek saját hatáskörben dönthettek arról, hogy prioritásként kezelik-e a lakosság egyes kategóriáinak oltását.
A DNA szerint a tagállamoknak úgynevezett „opt-out” lehetőséget biztosítottak, azaz úgy is dönthettek, hogy nem vesznek részt az adott előzetes beszerzési megállapodásban, így nem kell fizetniük olyan oltóanyagokért, amelyeket nem igényeltek.
Az ügyészség közölte: azt vizsgálják, hogy
A DNA szerint az akkori kormány közölte az Európai Bizottsággal, hogy Romániában az oltásra jogosultak száma 10,7 millió fő, és 2021. január elseje előtt több mint 23 millió személy számára elegendő oltóanyagot (összesen 37 588 366 adagot) rendelt. Ennek ellenére két gyanúsított kormánytag a harmadik segédletével elrendelte további 52 805 690 adag vakcina beszerzését és kifizetését, áfa nélkül összesen 1 005 498 687 euró értékben, és ezzel kárt okozott az állami költségvetésnek.
Sorin Ion oktatási államtitkár csütörtökön bejelentette, hogy július elején rendkívüli képességfelmérő vizsgát szerveznek a nemzetközi versenyeken részt vevő nyolcadikosok számára.
Nemzeti gyásznap lesz Romániában április 26-a, Ferenc pápa temetésének napja – jelentette be a csütörtöki kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) csütörtökön bejelentette, hogy kezdeményezte a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelenlegi tevékenysége és elnökválasztási kampánya finanszírozásának ellenőrzését.
A lakcímadatokat nem tartalmazó elektronikus személyi igazolvánnyal rendelkező választópolgárok voksolási eljárásával kapcsolatos tájékoztatást adott ki szerdán a Központi Választási Iroda (BEC).
A legfőbb ügyészség csütörtökön 60 nappal meghosszabbította Călin Georgescu bűnügyi felügyeletét – értesült az Agerpres hírügynökség.
A kormánykoalíció választási visszaéléseket elkövetve lehetetlenítené el az ellenzéket és szerezne totális hatalmat – vádolta meg a hatalmon levő román pártokat Traian Băsescu volt államfő.
A korábbi felmérések eredményeivel ellentétben már nem teljesen egyértelmű a Románok Egyesüléséért Szövetség AUR) elnöke, a szélsőjobboldal által támogatott George Simion győzelme az elnökválasztás első fordulójában – derül ki egy friss kutatásból.
Az első romániai drón, amelyet kimondottan támadó célokra terveztek, a Spectre (Kísértet) nevet viseli, és a román Carfil cég az amerikai Periscope Aviation céggel közösen fejlesztette ki.
Nicușor Dan független államfőjelölt szerdán közölte, hogy nem lép vissza a jelöltségtől.
szóljon hozzá!