Az aláírók arra kérik az Európa Tanács parlamenti közgyűlését, hogy indítson vizsgálatot annak kiderítésére, hogyan alkalmazza Románia a nemzeti kisebbségek védelmét szolgáló intézkedéseket
Vizsgálat indulhat Románia ellen annak feltárására, hogyan alkalmazza Bukarest a kisebbségvédelmi intézkedéseket, miután az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének több tagja is panaszt tett a kormánypárti politikusok által a közelmúltban a német kisebbséggel szemben tett lejárató kijelentések miatt.
2018. október 23., 16:552018. október 23., 16:55
2018. október 23., 17:062018. október 23., 17:06
A beadványt 11 tagállam – köztük Magyarország és Németország – képviseletében a közgyűlés 22 tagja írta alá, magyar részről Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
Az aláírók Liviu Pop volt oktatási miniszter, illetve Darius Vâlcov miniszterelnöki tanácsadó kijelentéseit idézik, amelyekben náci szervezetként tüntették fel a Német Demokrata Fórumot, illetve annak volt elnökét, Klaus Johannis jelenlegi államfőt.
A beadvány szerint „aggodalomra ad okot a kormányzati körökből származó rágalmazó kijelentések intenzitása és gyakorisága”, mint ahogy az is, hogy a vezető politikusok nem határolódtak el nyilvánosan ezektől a kijelentésektől.
Az aláírók ezért arra kérik az Európa Tanács parlamenti közgyűlését, hogy indítson vizsgálatot annak kiderítésére, hogyan alkalmazza Románia a nemzeti kisebbségek védelmét szolgáló intézkedéseket, és felszólítják Bukarestet, hogy sürgősen tegyen eleget a német kisebbség védelmére vonatkozó kötelezettségének.
Mint arról beszámoltunk, Darius Vâlcov miniszterelnöki tanácsadó olyan videót osztott meg közösségi oldalán, amely a Romániai Németek Demokrata Fórumát a náci Deutsche Volksgruppe jogutódjaként tünteti fel, Klaus Johannist pedig Adolf Hitlerként. Korábban Liviu Pop volt oktatási miniszter utalt arra, hogy a romániai németek szervezete a náci Deutsche Volksgruppe jogutódja lenne. Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter pedig annak kapcsán, hogy Johannis az augusztus 10-ei tüntetésen történt incidensek után azt mondta, hogy a könnygázt használó csendőrök elgázosították a tüntetőket, úgy fogalmazott: bátorságra vall egy német részéről az „elgázosítás” kifejezést használni.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
szóljon hozzá!