Viorica Dăncilă úgy érzi, nagy eséllyel indul az államfőválasztáson, és bejut a második fordulóba
Fotó: Haáz Vince
Viorica Dăncilă pártelnök-kormánytőt indítja a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) a novemberi államfőválasztáson – döntötték el kedden az alakulat vezető testületei.
2019. július 23., 13:112019. július 23., 13:11
2019. július 23., 18:532019. július 23., 18:53
Dăncilă jelölése nem okozott meglepetést, miután utolsó, komolyan vehető, és állva maradt potenciális ellenfele, Gabriela Firea bukaresti főpolgármester a délelőtt folyamán jelezte: visszalép.
Az államfőjelölt személyéről a párt két vezető testülete – az állandó bizottság, majd az ott született döntést jóváhagyva az országos végrehajtó testület – döntött. A végső szót ezek után az alakulat augusztus 3-ára összehívott kongresszusa mondja ki.
A megmérettetés előtt Gabriela Firea még igyekezett nyomást gyakorolni párttársaira: hétfő este azt állította, hogy ő a legesélyesebb baloldali jelölt arra, hogy bejusson a második fordulóba. Szerinte ha a kisebbik koalíciós partner Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) és a Victor Ponta volt PSD-elnök alapította, a PSD irányvonalával elégedetlen politikusokat tömörítő Pro Romániával egy, a korábbi Szociálliberális Uniót (USL) idéző választási szövetséget kötnének, akkor meggyőződése szerint megnyerné az elnökválasztást.ű
Mindazonáltal a főpolgármester azt mondta: ha nem őt jelölik, akkor beáll a pártvezetés többsége által kiválasztott jelölt mögé. Végül látva, hogy támogatottsága csekély, az állandó bizottság keddi ülésén bejelentette, hogy visszalép. Ezt követően ejtették meg a szavazást, amelyen még Liviu Pleșoianu képviselő is elindult, de az elsöprő többség Dăncilára szavazott.
Viorica Dăncilă pártelnök-kormányfő még a voksolás előtt arra figyelmeztette a PSD-s politikusokat: vagy mindent megtesznek az államfői tisztség megszerzéséért, vagy a párt ősszel elveszítheti a kormányzást. Egyúttal elmozdítással fenyegette meg a rosszul teljesítő területi szervezetek vezetőit.
A kormányfő egyúttal arra kérte Călin Popescu Tăriceanut, az ALDE elnökét, hogy ne lépjen ki a kormánykoalícióból, még abban az esetben sem, ha a PSD saját jelöltet indít. Ezt Tăriceanu, aki a koalíciós közös államfőjelöltjének jelentkezett be, nem ígérte meg, de nem valószínű, hogy felrobbantaná a koalíciót. Annyi viszont egyelőre bizonyosnak tűnik, hogy mindenképpen el akar indulni a megmérettetésen.
Varujan Vosganian, az ALDE alelnöke kedden közölte is: úgy értékelik, hogy a PSD felrúgta a koalíciós államfőjelölt kijelölésének procedúráját, ezért pártja elindítja Tăriceanut jelöltként. Megjegyezte: az az érzése, hogy a PSD nem is akarja megnyerni az államfőválasztást, hiszen Dăncilă egyetlen felmérés szerint sem esélyes a győzelemre.
Dăncilă egyúttal abban is reménykedik, hogy Victor Ponta, illetve az általa vezetett Pro Románia is a PSD mellé áll majd. Ennek érdekében a vele folytatott hétfői egyeztetésen sajtóértesülések szerint két miniszteri tisztséget is felajánlott pártja számára, amelyet a szeptemberi kormányátalakítás során kana meg, ha cserében vállalná, hogy a PSD államfőjelöltjét támogatja. Ponta azonban egyelőre elutasította az ajánlatot. Dăncilă kedden azt mondta: fontos lenne az ALDE és a Pro Románia támogatása, de a PSD eltökélten indul a választáson, a cél pedig nem csupán az, hogy bekerüljön a második fordulóba, hanem a győzelem.
Azonban nem mindenki ennyire derűlátó. Codrin Ștefănescu, a párt korábbi főtitkára – akit Liviu Dragnea előző pártelnök elítélése és bebörtönzése után azonnal leváltottak – közösségi oldalán kongatta meg a vészharangot, jelezve: egy „rossz álom” van megvalósulóban, ha ugyanis Dăncilával vágnak neki a megmérettetésnek, akkor a második fordulóba Klaus Johannis jelenlegi államfő és Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja közös jelöltje jut be.
Paul Stănescu volt miniszterelnök-helyettes, a PSD Olt megyei elnöke és Dumitru Buzatu, a Vaslui megyei szervezet vezetője is Dăncilă jelölése ellen szavazott az állandó bizottságban és a végrehajtó testületben is – mindketten a pártelnök ellenfelei, és rajtuk kívül mindenki más a pártelnökre voksolt. Stănescu a végrehajtó testület ülésén ki is mondta: hiba volt saját jelöltet állítani, mivel nem hisz a győzelemben. Dăncilă azzal replikázott: öt éve Johannis is rosszabbul állt, mint Ponta, mégis nyert. Egyben az őt Dragnea emberének nevezőknek azt mondta: valójában Dragnea elszigetelte őt, és nem tehetett semmit. Az elnökválasztás első fordulóját egyébként november 10-én rendezik meg, a másodikat pedig 24-ére tűzték ki.
Továbbra is harmadik helyen áll a Szociáldemokrata Párt a pártok versenyében – derült ki egy, az alakulat által megrendelt felmérésből, amelyet a keddi vezetőségi ülésen ismertettek. Eszerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) az első 31 százalékkal, az USR-PLUS koalíciónak 28 százalékos a támogatottsága (ebből 25 az USR-é és 3 a PLUS-é), míg a PSD-t csak 26 százaléknyian támogatják. Az ALDE 5, a Pro Románia pedig 3 százalékon áll.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
szóljon hozzá!