Fotó: 123RF
A korrupció továbbra is jelentős kockázatot jelent Romániában – szögezte le az Európai bizottság a Romániáról szóló legfrissebb jogállamisági jelentésben, amely kisebbségü témákkal nem foglalkozik.
2024. július 24., 14:582024. július 24., 14:58
A testület minden évben kiadja a ragállamok helyzetével kapcsolatos álláspontját.
Az idei, Romániáról szóló dokumentum egyebek mellett megállapítja, hogy az elévüléssel kapcsolatos késedelmes romániai jogalkotás továbbra is számos korrupciós ügy lezárásához és az ítéletek törléséhez vezetett.
A 2023-as jogállamisági jelentéshez képest az Európai Bizottság megállapítja, hogy
Arra is felhívja a figyelmet, hogy nem történt előrelépés a közszolgálati médiumok független irányításának és szerkesztői függetlenségének megerősítését célzó szabályok és mechanizmusok terén sem, ahogy azt a közszolgálati médiaszolgáltatásokra vonatkozó európai normák rögzítik.
A Bizottság amiatt is bírálja Romániát, hogy
és azt is felrója, hogy a politikai pártok finanszírozásának átláthatóságának javítását célzó jogszabály elfogadása továbbra is függőben van.
A jelentés ugyanakkor a pozitívumok között említi, hogy további lépések történtek a korrupciós bűncselekmények ügyében indított nyomozások és büntetőeljárások rendszerét illetően az igazságszolgáltatásban.
Megjegyzik ugyanakkor:
A jelentés leszögezi: a közbeszerzés továbbra is magas korrupciós kockázatú ágazat, és mivel ez egy kiemelt fontosságú terület, lépéseket tesznek a közbeszerzésben a korrupcióra leginkább hajlamos területek és eljárások azonosítására.
A dokumentum kisebbségi ügyekre nem tér ki.
Uniós biztos: egyes EU-tagállamokban romlott a jogállamiság helyzete
Az Európai Bizottság tavaly közzétett jogállamisági jelentésében foglalt ajánlások több mint kétharmadát (68 százalékát) az európai uniós tagállamok teljes mértékben vagy részben teljesítették, egyes tagországok esetében azonban továbbra is aggályok állnak fenn, vagy a helyzet tovább romlott a jogállamiság érvényesülése szempontjából – jelentette ki Vera Jourová, az EU brüsszeli végrehajtó testületének átláthatóságért és értékekért felelős tagja szerdán Brüsszelben.
A cseh biztos az Európai Bizottság idei, úgynevezett országspecifikus ajánlásokat is tartalmazó – immár ötödik – jogállamisági jelentésének bemutatásakor közölte: egyes tagországok esetében aggodalomra ad okot a bírói függetlenség helyzete, néhány esetben pedig a helyzet romlása figyelhető meg.
A jelentés egyebek mellett azt mutatja, hogy korrupció továbbra is aggodalomra ad okot az Európai Unió egészében, számos tagállamban továbbra is aggályos a közszolgálati műsorszolgáltatók független irányítása vagy pénzügyi stabilitása, a civil társadalom és az emberi jogvédők pedig egyre gyakrabban szembesülnek kihívásokkal, jogi korlátozásokkal és támadásokkal, sőt bizonyos tagállamokban szisztematikusan korlátozzák működésüket – emelte ki az uniós biztos.
Az energia a magyar–román együttműködés talán jelenleg legsikeresebb területe – jelentette ki szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Bukarestben találkozott Sebeastian Burduja román energiaügyi tárcavezetővel.
Klaus Iohannis szerdán kijelentette, hogy Románia csatlakozása a schengeni térséghez a légi és tengeri forgalomban fontos mérföldkőnek számított, de hangsúlyozta, hogy az ellenőrzés megszüntetése a szárazföldi határátkelőkön továbbra is kiemelt cél.
Csapadékra vonatkozó első- és másodfokú riasztásokat adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország háromnegyed részére.
Talán csütörtökre sikerül visszakapcsolni az országos villamos áram-hálózatra a cernavodai atomerőmű egyes blokkját, amely pénteken este állt le meghibásodás miatt.
Bukarestbe érkezik szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ahol kora reggeli bejelentése szerint a regionális energiaellátással kapcsolatos legfontosabb kérdések kerülnek napirendre.
Románia irányába tartó orosz harci drónok miatt riasztották a lakosságot az Ukrajnával határos Tulcea megye északi részén szerdára virradóra.
Szerdán szervezi meg a tanügyminisztérium a pedagógusi véglegesítő vizsga írásbeli próbáját.
Klaus Iohannis államfő kedden kihirdette a romániai medveállomány kezeléséről szóló törvényt.
Sorin Grindeanu szállítási miniszter derűlátóan nyilatkozott az Olt völgyén átvezető 8 kilométeres országútszakasz határidőre történő újranyitásáról.
A meddőséggel küzdő párokat és egyedülálló nőket támogató lombikprogram idén is folytatódik, emellett a román állam 150 napközi központ létrehozását vállalta a hátrányos helyzetű családokból származó gyerekek számára – közölte a családügyi miniszter.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)