Fotó: Veres Nándor
Az egészségügyi minisztérium megteremtette a koronavírus-járvány elleni védekezés jogi keretét, néhány cselekvési tervet azonban megkésve fogadott el, ami korlátozta a betegek hozzáférését a legmegfelelőbb kezelésekhez – derül ki egy hétfőn közzétett számvevőszéki jelentésből.
2023. október 23., 15:012023. október 23., 15:01
A dokumentum szerint a Covid-19-hez kapcsolódó betegségek kezelésében használt gyógyszerekből megrendelt mennyiség a szállító rendelkezésére álló készlettől, a központosított uniós eljárás keretében beszerzett gyógyszerek esetében pedig a Románia számára megszabott kritériumoktól függött. Az egészségügyi minisztérium megteremtette a koronavírus-járvány elleni védekezés jogi keretét, néhány cselekvési tervet azonban megkésve fogadott el. Ez korlátozta a betegek hozzáférését a legmegfelelőbb kezelésekhez, valamint a kórházak felkészülését a válságos állapotú betegek ellátására. Emellett az állapotfelmérő központokat is késve hozták létre, ezért a kórházak túlterheltekké váltak – olvasható a jelentésben.
E szerint
A beszerzett mennyiség 73 százalékát a Remdesivir nevű készítmény tette ki.
„Befolyásolta a készleteket és a gyógyszerek elosztását az, hogy a minisztérium bizonyos időszakokban nem tudta biztosítani a koronavírusos betegek kezeléséhez szükséges megfelelő mennyiségű orvosságot, illetve az is, hogy folyamatosan módosultak a kezelési protokollok” – vélik a számvevőszéki szakértők.
Hangsúlyozzák azt is, hogy
Szerintük a Covid-gyógyszerek kórházak közötti szétosztása a minisztérium fertőző betegségekkel foglalkozó bizottságának kritériumai szerint történt, ezek azonban általános jellegűek voltak, nem az egyes gyógyszerfajtákra vonatkoztak.
A jelentés kitér arra is, hogy a járvány alatt a Covid-betegek szükségleteihez igazítva átszervezték az egészségügyi intézményeket, külön részlegeket jelöltek ki a koronavírusos páciensek számára, és a minisztérium növelte az intenzív terápiás ágyak számát.
– fogalmaznak a dokumentumban.
A Számvevőszék néhány javaslatot is tett az egészségügyi minisztériumnak. Ajánlják egyebek mellett a gyógyszerkészletek pontos nyomon követését, a cselekvési tervekbe foglalt intézkedések hatékonyságának és eredményességének felmérését, valamint egy külön testület létrehozását a hiánycikknek számító gyógyszerek készletének nyomon követésére, a kereslet és kínálat megfigyelésére, szükség esetén alternatív készítmények azonosítására.
A jelentés a 2020. március 1. és 2022. március 1. közötti időszakra terjedt ki.
Romániai élen jár az egy főre jutó kórházi ágyak tekintetében az Európai Unióban, bár ez nem feltétlenül az egészségügyi rendszert dicséri az Eurostat nemrég közzétett adatai szerint.
Az erről szóló sürgősségi kormányrendelet hatályba lépése óta négy gépkocsivezető kapta vissza a pozitív drogteszt miatt bevont jogosítványát, miután a vérvizsgálat nem igazolta tiltott szer jelenlétét a szervezetében – közölte a rendőrség illetékese.
Többen meghaltak, sokan eszméletlen állapotban kerültek kórházba Romániában, miután hőgutát kaptak az ötödik napja tartó rendkívüli hőség következtében.
Határozottan cáfolta Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szenátus elnöke, hogy pártja Klaus Iohannis leköszönő államfőt jelölné miniszterelnöknek.
Benyújtotta lemondását kedden a romániai állami vállalatok teljesítményét felügyelő országos ügynökség (AMEPIP) vezetősége, és új vezetőség kinevezésére kerül majd sor.
Tapasztalataik szerint az emberek többsége nem tudja, mit kell tennie, ha medvével fut össze az erdőben, ezért kisokossal rukkolt elő a Brassó megyei hegyimentő-szolgálat (Salvamont).
Szalmonella jelenlétének veszélye miatt visszahívja a forgalomból az Alfez Tahini elnevezésű szezámpasztát a Kaufland – jelentette be honlapján az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság (ANSVSA).
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese elindul az idei román államfőválasztáson.
Bőröndbe rejtett holttestet találtak Vaslui megyében, egy falusi út szélén.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) 20 megyére és Bukarestre.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)