Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
A szállodák, panziók és más szállásadó vállalkozások kizárólag beoltott vagy a Covid-19-ből kigyógyult személyeket fogadhatnak, a postahivatalokat az oltatlanok is látogathatják.
2021. október 25., 16:312021. október 25., 16:31
Raed Arafat belügyi államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője hétfőn elmondta: a szállásadók vendégei a zöldigazolványnak is nevezett uniós digitiális Covid-gazolvánnyal bizonyíthatják, hogy be vannak oltva koronavírus ellen vagy átestek a betegségen.
A közlemény szerint a 2021/1130-as kormányhatározat mellékletébe foglalt egyik kitétel szerint a Román Postára nem vonatkoznak a hétfőtől érvénybe lépett korlátozások. A vállalat további intézkedéseket hozott a járvány terjedésének fékezésére, így biztonságos körülmények között biztosít hozzáférést szolgáltatásaihoz mindenki számára.
„A nyugdíjasok és szülők ezután is bejöhetnek a nyugdíjért, gyermekpénzért, ahogyan eddig tették. Nem kérjük a bejáratnál az oltottságot, a betegségből való felgyógyulást vagy a negatív teszteredményt bizonyító zöldigazolványt” – nyomatékosították.
a postahivatalba való belépéskor és távozáskor egyaránt, és fontos szabály az is, hogy egyszerre csak egy személy tartózkodhat a helyiségben, a bejáratnál várakozóknak pedig tartaniuk kell egymástól a 2 méteres távolságot.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
szóljon hozzá!