Románok az űrben: virtuális magyarirtás

Eljárást indít az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a Románok az űrben nevű számítógépes program ügyében, mivel az interneten szeptemberben megjelenő ingyenes szoftver egyik fejezetében magyar szabadságharcosokat öldöshetnek a román világuralomról álmodozó játékosok.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2006. július 10., 00:002006. július 10., 00:00

A Magyar Nemzet értesülései szerint a magyarirtó számítógépes játékot a temesvári egyetemistákból verbuválódott 2 Bed Design stúdió fejlesztette ki. A cég honlapján már megjelent forgatókönyv szerint Nicolae Ceauºescu 1998-ban meghódítja az Amerikai Egyesült Államokat, majd tíz évvel később már az egész Földet uralja. A játékban a román a kiválasztott nép, amely feléli bolygónk energiatartalékait, a kilátástalannak tűnő helyzetben pedig az új uralkodó, Traian Bãsescu megígéri, hogy meghódítja a csillagrendszert is. Viszont az intergalaktikus háborúban, „az egykori Magyar Köztársaság újjászületik egy bolygón, s kinyilvánítja függetlenségét”, emiatt Bãsescu kiadja a parancsot: meg kell semmisíteni a magyar szeparatistákat. Alexandru Duþã ötletgazda és cégvezető a budapesti napilapnak elmondta: az „űrszimulációs mesét” csupán „jó viccnek” tartják, a szoftver írásakor pedig nem a magyargyűlölet vezette a programfejlesztő csapatot. „Tekintettel azonban a történelmi szembenállásainkra, románokként nem is találhattunk volna ki más főellenséget, mint a magyarokat. Abból azonban, hogy a román harcosokat például „ürülékevőknek” neveztük el, bárki megértheti: mindezt csak jó poénnak szántuk” – nyilatkozta a programozó, aki visszautasította az idegengyűlölet vádját. Csakhogy a „magyarirtó” programra immár többen felhívták Asztalos Csaba CNCD-elnök figyelmét, aki a hétvégén a Krónikának elmondta: számára diszkriminatívnak és uszítónak tűnik a játék témaköre, emiatt az általa vezetett intézmény hivatalból eljárást indít az ügyben. Kovács Péter, az RMDSZ ifjúsági kérdésekért felelős ügyvezető alelnöke érdeklődésünkre a diákcsíny kategóriába tartozó rossz viccnek nevezte a játékot. „Nem lehet egyetérteni a programmal, viszont nem hiszem, hogy tartalmi jelentősége lenne” – állapította meg a fiatal politikus. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke kijelentette: a játék egyértelműen gyűlölködő, és noha a virtuális térben játszódik, a nemzeti identitás elleni merényletnek számít. „Én sem szívesen vennék részt olyan játékban, amelyben románokat kellene öldösni. A program szerzői primitív idegengyűlöletről tettek tanúbizonyságot” – szögezte le kérdésünkre Ferencz Csaba.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Călin Georgescu kormányfő vagy előre hozott választások, tömeges létszámleépítés a közszférában: itt a Simion-terv

Megerősítette George Simion, a szélsőségesen nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vezetője, hogy államfővé választása esetén Călin Georgescut bízza meg kormányalakítással.

Călin Georgescu kormányfő vagy előre hozott választások, tömeges létszámleépítés a közszférában: itt a Simion-terv
2025. május 06., kedd

Elemző: az elnökválasztáson nem az eszmék ütköztek, hanem a frusztrációk, a kudarc a PSD és a PNL hibája

A fősodratú pártokból való kiábrándultság vezetett a megismételt romániai elnökválasztás vasárnapi első fordulójának némileg meglepő eredményéhez, a magyarokat csak kis mértékben lehetett mozgósítani magyar jelölt híján – elemzés.

Elemző: az elnökválasztáson nem az eszmék ütköztek, hanem a frusztrációk, a kudarc a PSD és a PNL hibája
2025. május 06., kedd

Kelemen Hunor: más most nem téma, Nicușor Dannak győznie kell

Kelemen Hunor kedden kijelentette, hogy az RMDSZ számára Nicușor Dan elnökválasztási győzelme az elsődleges, de ehhez a független jelöltnek megfelelő mozgósítással több millió szavazatot kell szereznie.

Kelemen Hunor: más most nem téma, Nicușor Dannak győznie kell
2025. május 06., kedd

Egy RMDSZ-mentes kormányt tart a legmegfelelőbb konstrukciónak az USR politikusa

Ionuț Moșteanu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselőházi frakcióvezetője szerint egy Ilie Bolojan vezette PSD–PNL–USR-kormány lenne a legmegfelelőbb konstrukció a jelenlegi helyzetben.

Egy RMDSZ-mentes kormányt tart a legmegfelelőbb konstrukciónak az USR politikusa
2025. május 06., kedd

Miután háromszor megfutamodott, Simion ezúttal készen áll a kampányvitákra Nicușor Dannal

George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és a második elnökválasztási fordulóba bekerült jelöltje kedden kijelentette, készen áll elkezdeni a kampányvitákat ellenfelével, Nicușor Dannal.

Miután háromszor megfutamodott, Simion ezúttal készen áll a kampányvitákra Nicușor Dannal
2025. május 06., kedd

Az ügyvivő államfő kinevezte az ügyvivő miniszterelnököt

Cătălin Predoiu miniszterelnök-helyettest, belügyminisztert, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét nevezte ki ügyvivő miniszterelnökké kedden Ilie Bolojan ügyvivő államfő.

Az ügyvivő államfő kinevezte az ügyvivő miniszterelnököt
2025. május 06., kedd

Egyöntetűen Nicușor Dan támogatása mellett döntött a PNL vezetősége

Egyöntetűen Nicușor Dan támogatása mellett döntött a PNL vezetősége – jelentette be Cătălin Predoiu, a párt ideiglenes elnöke.

Egyöntetűen Nicușor Dan támogatása mellett döntött a PNL vezetősége
2025. május 05., hétfő

EBESZ-megfigyelők az elnökválasztásról: nagyobb átláthatóságra van szükség

A romániai elnökválasztás kulcsfontosságú aspektusait nem felügyelték kellőképpen, a hatóságok reakciója pedig javult ugyan, de erőtlen és átláthatatlan volt – állapította meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).

EBESZ-megfigyelők az elnökválasztásról: nagyobb átláthatóságra van szükség
2025. május 05., hétfő

Nicușor Dan támogatására szólít fel nyílt levelében Kelemen Hunor

Az egyedüli helyes döntés, ha a második fordulóban a magyarellenes jelölt ellen szavazunk, és Nicușor Dant támogatjuk! – írja az RMDSZ honlapján közzétett nyílt levelében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Nicușor Dan támogatására szólít fel nyílt levelében Kelemen Hunor
2025. május 05., hétfő

Nicuşor Dan: Romániában véget ért egy politikai korszak és egy politikai stílus

A második fordulóba jutott független államelnökjelölt, Nicuşor Dan hétfőn délután tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, a romániai társadalomnak szüksége van vitára, és ő optimista, hogy az állampolgárok május 18-án helyesen fognak dönteni.

Nicuşor Dan: Romániában véget ért egy politikai korszak és egy politikai stílus