„Hazatérhet”. Dan Stamatiu romániai börtönben tölti le szabadságvesztése hátralevő részét
Romániai börtönben folytathatja Magyarországon kirótt, életfogytiglani börtönbüntetését Dan Stamatiu nagyváradi román orvos, aki még 2016-ban ölte meg Nyíregyházán szeretőjét és súlyosan megsebesítette annak férjét.
2024. május 02., 10:592024. május 02., 10:59
A nagyváradi ítélőtábla kedden hagyta jóvá a magyar igazságügyi szervek kérését, hogy Stamatiu egy romániai büntetés-végrehajtási intézetben töltse le a szabadságvesztést.
A nagyváradi bírák úgy döntöttek, hogy elfogadják a debreceni ítélőtábla tavaly őszi ítéletét, amely értelmében a 62 éves orvost csak azt követően lehet feltételesen szabadlábra helyezni, hogy letöltött harminc évet a büntetésből, majd azt követően tíz évig nem léphet Magyarország területére.
Mint arról beszámoltunk, Dan Stamatiu tüdőgyógyász 2012-ben került kapcsolatba a nővel, akit később megölt.
Az asszony 2013-ban kezdeményezte házassága felbontását, azonban később meggondolta magát és úgy döntött, hogy mégis a férjével marad.
A döntést azonban a vádlott nem fogadta el, folyamatosan kereste személyesen, telefonon és e-mail-ben, mert szerette volna kapcsolatukat helyreállítani. Mivel nem tudott belenyugodni a visszautasításba, elhatározta, hogy leszámol a házaspárral: 2016. augusztus 31-én a lakóházuk közelében elrejtőzött és várakozott, majd
A támadó tette után Romániába menekült, ahol európai elfogatóparancs alapján másnap fogták el a rendőrök és 2019. szeptember 5-én adták át a magyar hatóságoknak.
Egyébként a tüdőgyógyász még a bűncselekmény napján Romániába menekült, ahol lőfegyverrel visszaélés miatt 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték, amelyből 2019 augusztusában szabadult. A román hatóságok még abban az évben átadták Magyarországnak a vádlottat, akit azóta jogerősen életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek.
Stamatiu, akinek három gyereke van, de már korábban elvált feleségétől, a sátoraljaújhelyi Erzsébet kórházban dolgozott tüdőgyógyász főorvosként.
Nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék hétfőn azt a román állampolgárságú orvost, aki 2016-ban lelőtte szeretőjét és életveszélyesen megsebesítette annak férjét.
A Bukaresti Orvosi Kamara fegyelmi bizottsága arra a következtetésre jutott, hogy a fővárosi Sf. Pantelimon Sürgősségi Klinikai Kórházban április 4-7. között elhunyt 17 beteget az orvosi szakmai irányelveknek megfelelően ápolták.
Florin Talpeș üzletember, a Bitdefender társalapítója 2023-ban 600 000 lejt adományozott a Dacian Cioloș európai parlamenti képviselő nevével fémjelzett REPER pártnak.
Marcel Ciolacu miniszterelnök május elseje alkalmából köszönetet mondott azoknak, akik megszakítás nélkül dolgoznak az alapvető szolgáltatások biztosításáért, akár az állami, akár a magánszektorban.
Az útkarbantartók megkezdték a hó eltakarítását a Transzfogarasi útról, amelyet valószínűleg „jóval a szokásos július 1-jei időpont előtt” újra megnyitnak a forgalom előtt – számolt be szerdán a Facebook-oldalán a brassói regionális útigazgatóság.
Írországból Romániába hozták szerdán hajnalban a nagyszebeni rablógyilkosság második gyanúsítottját, Marian Cristian Minaét – tájékoztatott a Szeben megyei rendőrség.
A második világháború óta Európában az egyik legnagyobb, mintegy 2000 ejtőernyős részvételével zajló légideszant-hadgyakorlatot tartanak május 5. és 24. a SWIFT RESPONSE 24 elnevezésű, több állam részvételével zajló gyakorlat keretében.
Meghalt egy négyéves kislány Călăraşi megyében. A gyermek korábban halhúst fogyasztott, a gyanú szerint ételmérgezés okozta a halálát.
Nem kötelezhetők éjszakai műszak vállalására az egyedülálló szülők – írja elő a képviselőházban kedden elfogadott törvénytervezet.
Elkezdte a kormány a pénznyerő gépeket a kisebb településekről kitiltó törvény alkalmazását – jelentette ki a keddi kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Döntő kamaraként fogadta el kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely közvetlen hozzáférést biztosítana a 16 éven felüli kiskorú anyák számára a gyermekgondozással kapcsolatos állami támogatásokhoz.
szóljon hozzá!