Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook
Ha megőrzi a politikai és gazdasági stabilitását, Románia a következő 4-5 évben Euróba egyik legnagyobb gazdasági hatalmává válhat – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu.
2024. február 27., 14:582024. február 27., 14:58
A román miniszterelnök a román-amerikai kereskedelmi kamara (AmCham) rendezvényén tartott beszédet amerikai befektetők előtt.
Ciolacu kifejtette,
mert így az ország gazdasága fejlődik, és az állam több pénzt tud fordítani az infrastruktúrára, az egészségügyre és az oktatásra. Majd azt javasolta az amerikai befektetőknek, hogy a kormánnyal közösen dolgozzanak ki öt stratégiai beruházási célkitűzést és az ezekhez társuló legmegfelelőbb finanszírozási mechanizmusokat.
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kormány hatékony szabályozással igyekszik megkönnyíteni az üzleti életet, ösztönözni a beruházásokat és új, jól fizető munkahelyek megteremtését. Emellett
Mindehhez az amerikai üzletembereknek a know-how és a technológia mellett szakemberekkel, magánbefektetésekkel, innovációval és exportpotenciállal kell hozzájárulniuk – tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy Romániának „már nincs ideje kis projektekre”, és a nagy projektekhez komoly tapasztalattal rendelkező nagyvállalatokra van szükség.
„Nem csak pénzünk van ilyen projektek elindítására, hanem egy új törvényi keretünk is a PPP-beruházásokhoz” – jelentette ki. Megemlítette azt is, hogy
„Ezek olyan konkrét realitások, amelyeket együtt üzleti projektekké alakíthatunk át” – mondta Ciolacu a befektetőknek az Agerpres szerint.
Közölte velük, hogy a kormány politikai és pénzügyi értelemben is szavatolná a befektetéseiket. Ígéretet tett arra, hogy idén nem növelik az adókat, Románia teljesíteni fogja az országos helyreállítási tervben (PNRR) rögzített vállalásait, és „egy pillanatra sem tér el” a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez való csatlakozásra kijelölt pályától.
Kitért arra, hogy a helyhatósági és az európai parlamenti választások összevonásának, illetve az államelnök-választás előre hozásának jótékony hatása lesz a gazdaságra, lehetővé teszi a nagyberuházások folytatását.
– fogalmazott Ciolacu.
Beszéde végén a kormányfő kijelentette: bízik abban, hogy Románia a következő 4-5 évben Európa egyik gazdasági hatalmává válhat, ha megőrzi a politikai és gazdasági stabilitását. Szerinte ez nem álom, hanem az ország uniós csatlakozása utáni gazdasági és társadalmi pályáján alapuló előrejelzés. Ennek megfelelően Romániában a GDP négy év múlva a jelenlegi 320 milliárd euróról 500 milliárd euróra, a bruttó országos átlagbér 2000 euróra, az országos minimálbér pedig 1200 euróra nőhet – sorolta Ciolacu.
A majálist és görögkeleti húsvétot is felölelő idei hatnapos hosszú hétvégén 42,8 százalékkal kevesebb súlyos közúti baleset történt a tavalyi év hasonló időszakához képest.
Négy cég bonyolíthatja le összesen több mint nyolcmillió lej értékben az államfő kül- és belföldi légi utazásait az elnöki hivatal által kiírt közbeszerzési eljárás eredménye alapján.
A napokban immár sokadik alkalommal kellett új börtönbe költöztetni Konsztantinosz Passzariszt, a román hatóságok által a legveszélyesebbnek tartott, jelenleg fogva tartott bűnözőt, akit több mint húsz éve ítéltek életfogytiglani szabadságvesztésre.
Bár a romániai lakosság számottevő hányada rendszeresen használja az internetet, nagyon sokan fittyet hánynak a kiberbiztonságra – irányítja rá a figyelmet egy friss elemzés.
A gazdasági rendőrség az év első három hónapjában országszerte 78 nagyszabású akciót hajtott végre a bűnözői csoportok felszámolása érdekében, és összesen 1226 házkutatást tartott.
Jelenleg ugyanakkora erőfeszítéssel jobban lehet élni Romániában vagy Moldovában, mint Budapesttől nyugatra – állította Daniel Funeriu volt román oktatási miniszter.
A diákok május 8-án, szerdán térnek vissza az iskolapadokba az április 27-én kezdődött húsvéti vakációt követően.
Klaus Iohannis hétfőn az Amerikai Egyesült Államokba utazott – az elnök ugyanazt a luxusgépet használta, amellyel tavaly Afrikába és Dél-Koreába utazott – adta hírül a Realitatea Tv.
Változékony lesz az időjárás a héten Románia legtöbb régiójában, és miután vasárnap viharok söpörtek végig az ország nagy részén, hétfőn az ország északi felére, kedden pedig az egész országra kiterjednek.
A stabilizálódás jeleit mutatja a talaj a Slănicon beszakadt úttest környékén – közölte vasárnap Emil Drăgănescu, Prahova megye prefektusa.
szóljon hozzá!