Rafila azt reméli, hogy 2030-ban már nem lesz orvoshiány, miután lassult az exodus, és stratégia is készült

•  Fotó: Alexandru Rafila/Facebook

Fotó: Alexandru Rafila/Facebook

Kissé csökkent az orvosok elvándorlásának mértéke – jelentette ki szerdán Alexandru Rafila. Az egészségügyi miniszter reményét fejezte ki, hogy 2030-ra megoldódnak a humánerőforrás-problémák az egészségügyben.

Hírösszefoglaló

2023. március 22., 12:552023. március 22., 12:55

A szaktárcavezető szerdán részt vett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodája tagállamainak csúcsértekezletén, amelynek központi témája az egészségügyben tapasztalható humánerőforrás-hiány.

Alexandru Rafila azt mondta, az elmúlt években Romániából sok egészségügyi szakember költözött más európai országokba, az Amerikai Egyesült Államokba vagy Kanadába, de nagy egészségügyi beruházások történtek, és reményei szerint 2030-ra megszűnik a munkaerőhiány ebben az ágazatban.

Idézet
Reformfolyamaton megyünk keresztül, amit azért említek, mert a WHO tavalyi támogatásának köszönhetően Romániának sikerült elfogadnia az első egészségügyi munkaerő-fejlesztési stratégiát”

– idézte a tárcavezetőt az Agerpres hírügynökség.

korábban írtuk

Néhány megyében dolgozik a romániai orvosok fele, Erdély több vidékén is égető a szakemberhiány
Néhány megyében dolgozik a romániai orvosok fele, Erdély több vidékén is égető a szakemberhiány

Néhány megyében, az ottani egyetemi központokban dolgozik a romániai orvosok fele, az ország többi részében pedig akut orvoshiány van – jelentette ki kedden Daniel Coriu, a Romániai Orvosi Kamara elnöke.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodájához tartozó államok csúcsértekezlete szerdán és csütörtökön zajlik miniszterek, államtitkárok, HR-osztályok vezetői és a WHO regionális európai szakértőinek részvételével. A találkozó célja koordinált és fenntartható stratégiák kidolgozása az egészségügyi humán erőforrások tekintetében.

korábban írtuk

Egyre égetőbb a háziorvoshiány: vonzóvá kell tenni a pályát a fiatalok számára a szakemberek szerint
Egyre égetőbb a háziorvoshiány: vonzóvá kell tenni a pályát a fiatalok számára a szakemberek szerint

A következő öt évben mintegy háromezer háziorvos éri el a nyugdíjkorhatárt, ezért a Román Orvosi Kamara a családorvosi rezidensi helyek számának növelését követeli. 

korábban írtuk

Súlyos szakemberhiány a Hargita megyei mentőszolgálatnál, februártól veszélybe kerülhet az ügyelet biztosítása
Súlyos szakemberhiány a Hargita megyei mentőszolgálatnál, februártól veszélybe kerülhet az ügyelet biztosítása

A bukaresti egészségügyi minisztériumhoz és a megyei hatóságokhoz fordult segítségért Hargita megye mentőszolgálata, ahol szakemberhiány miatt februártól veszélybe kerülhet az ügyelet biztosítása – irányította rá a figyelmet az Agerpres hírügynökség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt

Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.

Visszaadja kitüntetését a zsidó hitközségek szövetségének elnöke Nicușor Dan lépése miatt
2025. július 11., péntek

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot

Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.

Hogy mi az a „női bónusz”? Egy román állami cég vezetői tudják, ők ugyanis kapnak ilyen pótlékot
2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen
2025. július 10., csütörtök

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 10., csütörtök

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban

Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban
2025. július 10., csütörtök

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor

A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor
2025. július 10., csütörtök

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya

A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya