Fotó: Haáz Vince
A lakhelyük környékén kutyasétáltatás vagy egyéni sportolás, mozgás céljából kimozduló személyeknek nem szükséges saját felősségre kiállított nyilatkozatot magukkal vinniük, mivel az igazoltatást végző rendőr ellenőrizni tudja a lakhely címét a személyi igazolványból – pontosított a kedd este kibocsátott katonai rendelettel kapcsolatban Marcel Vela belügyminiszter.
2020. március 25., 16:402020. március 25., 16:40
2020. március 25., 17:032020. március 25., 17:03
A Digi 24 hírtelevíziónak adott nyilatkozatában a belügyminiszter szerdán elmagyarázta, a munkába, munkahelyre igyekvő személynek szüksége van egy saját felelősségre megírt nyilatkozatra vagy a munkáltató által kiadott igazolásra, amelyre nem szükséges feltétlenül pecsét. „A rendeletben nagyon világosan szerepel: vagy igazolás, vagy saját nyilatkozat, vagyis nem kell mindkettő. Nem kell lepecsételni, be lehet mutatni mobiltelefonon is, pont úgy, mint a repülőjegyet a repülőtéren. (...) Nem muszáj papírokat vinnie magával” – hangsúlyozta Vela.
Vela közölte, az állampolgároknak együtt kell működniük, mindenkinek tudatosítania kell magában, hogy ez az ő érdekében történik. „Nem az állam, a kormány érdekében hozzuk meg ezeket a megszorító intézkedéseket. Minden, amit teszünk, a lakosság támogatására szolgál és a lakosságnak tudatosítania kell, hogy mi azért vagyunk itt, hogy őket segítsük” – hangoztatta a tárcavezető. Arra a kérdésre, hogy következnek-e még ennél is drasztikusabb intézkedések, a miniszter azt válaszolta, hogy betartották a fokozatosságot a meghozott intézkedésekben, miután az országos vészhelyzeti bizottságban elemeztek minden lehetséges forgatókönyvet azokkal kapcsolatban, illetve azt, hogy milyen következményekkel járhatnak.
„Fokozatosan akarjuk bevezetni ezeket, csak ha feltétlenül szükségesek. Ha az emberek betartották volna a 2-es számú rendelet előírásait, talán nem került volna sor a 3-as számú rendelet szabályozásaira, azonban az emberek tréfának vették a javaslatokat, a közösségi oldalakon is megjelentek viccek ezekkel” – mutatott még rá Marcel Vela.
Elsüllyedt egy teherhajó szombatra virradóra a Fekete-tenger román felségvizein, a legénység nyolc tagját sikerült megmenteni, hármat keresnek.
A romániai lakosság a digitalizációért felelős minisztérium honlapján töltheti fel az interneten rosszindulatú céllal terjesztett, digitálisan manipulált audio/videó tartalmakra (deepfake) vonatkozó panaszokat.
Jogerősen egy év és nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte pénteken a bukaresti ítélőtábla Mirel Paladát, a román kormány volt szóvivőjét, amiért egy közúti ellenőrzés során megtagadta, hogy biológiai mintát vegyenek tőle.
Pénzt akart lopni és inkább az egész bankautomatát elrabolta az a büntetett előéletű romániai férfi, akit végül Spanyolországban fogott el a rendőrség.
Házi őrizetbe helyezték azt az orvost, aki a gyanú szerint operáció közben egy nő hasüregében hagyott egy kötszerdarabott, ami vérmérgezéshez és a nő halálához vezetett – közölte pénteken a Dâmbovița megyei rendőrség.
Románia továbbra is segíteni fogja az ukrajnai menekülteket – jelentette ki pénteki jászvásári sajtótájékoztatóján Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Ismét spontán tiltakozásba kezdtek csütörtökön a román kormány alkalmazottai. Béremelést követelnek a környezetvédelmi ügynökségek dolgozói is.
A Gázai övezetben az izraeli-palesztin háború következtében megsérült palesztin gyerekeket fognak kezelni romániai kórházakban.
Több mint hatvan határsértőt fedeztek fel a hatóságok a Vidin–Calafat bolgár–román közúti határátkelőn két, Magyarország felé haladó teherautó rakterében – közölte csütörtökön a román határrendészet.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) mintegy kétszáz szimpatizánsa tüntetett csütörtök reggel az Állandó Választási Hatóság (AEP) székháza előtt, mivel szerintük az intézmény „aláaknázza” a külföldön élő román állampolgárok választási jogát.
szóljon hozzá!