Képünk illusztráció
Fotó: Presidency.ro
Össztűz zúdult az Országos Diszkriminációellenes Tanácsra (CNCD) azt követően, hogy szerdán 2000 lejes bírságot rótt ki Klaus Johannis államfőre, amiért az „büntetőügyesekként" emlegetett egyes politikusokat, akik ellen bűnvádi eljárás indult.
2018. május 10., 19:452018. május 10., 19:45
Johannis korábbi pártja, a Nemzeti Liberális párt (PNL) elnöke csütörtökön botrányosnak minősítette a testület döntését, amely szerinte politikai szempontok alapján született. Úgy vélte, többek között az ilyen helyzetek miatt volt fontos a nagyobbik kormányerő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) számára, hogy a testületben addig a PNL által birtokolt helyet koalíciós partnere, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) vegye át.
A politikus szerint az a tény, hogy a testület Johannist megbüntette, Viorica Dăncilă miniszterelnököt viszont nem, amikor az autista személyekre tett sértő kijelentést, szintén azt jelzi, hogy politikai utasítások alapján dolgozik.
A PNL ezért módosítani kívánja a CNCD jogállását szabályozó törvényt, és a civil szféra bevonásával, a politikum kiiktatásával nevezné ki a testület tagjait.
Raluca Turcan, a párt első alelnöke azt is közölte, hogy alkotmánybíróságon támadják meg a CNCD jelenlegi összetételét meghatározó szavazást, amely álláspontjuk szerint nem tartotta tiszteletben a vonatkozó törvényeket és a parlamenti erőegyensúlyt.
2018 elejétől viszont már nem tudott ellenállni a rá nehezedő politikai nyomásnak, a szerdai döntéssel pedig feladta és nevetségessé tette eddigi küldetését. Az ActiveWatch néhány aktivistája csütörtökön szimbolikus gesztusként koszorút és virágokat helyezett el az intézmény székháza előtt. Mircea Toma, a szervezet elnöke szerint nem ismerni a „büntetőügyesek" nemzetiségét, nemét vagy azt, hogy fogyatékkal élők-e, márpedig a CNCD-nek ezen kategóriákra terjed ki a hatásköre.
aki már az 5-4-es szavazattöbbséggel meghozott szerdai döntés után is jelezte: ő a bírság kiszabása ellen voksolt, a csütörtöki ActiveWatcha-akció során ugyanakkor óva intette Tomáékat attól, hogy egyetlen döntés nyomán általánosítsanak, hiszen „még zajlik a csata". Asztalos közösségi oldalán közölte, elkészült a különvélemény szövege, amelyet az illetékes bíróság rendelkezésére bocsát majd, hogy kijavíthassák a tanács szerdai döntését. Asztalos szerint nincs olyan bíró Romániában, aki helyben hagyná a testület döntését.
Mint megírtuk, Klaus Johannis közölte: bírósághoz fordul a bírság miatt, az arról szóló határozatot ugyanis politikai döntésnek tekinti.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltje, George Simion „jó ötletnek” tartja, hogy többségi állami tulajdonban legyenek a természeti erőforrások, a talajvagyon és az altalajkincsek, valamint a stratégiai vállalatok.
szóljon hozzá!