Nőtt a román pártok támogatottsága, a parlamenti küszöbön billeg az RMDSZ

•  Fotó: Erdély Bálint Előd

Fotó: Erdély Bálint Előd

Ha kicsivel is, de az összes nagyobb román párt támogatottsága nőtt februárban a decemberi adatokhoz képest, míg az RMDSZ a parlamenti küszöbön, kevéssel a bejutási határ alatt áll – derül ki az INSCOP közvélemény-kutató legfrissebb felméréséből.

Krónika

2023. március 01., 11:042023. március 01., 11:04

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) megrendelésére készült kutatás szerint az első helyen továbbra is a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) áll 31,7 százalékkal – ez minimális növekedés a decemberi 31,5-höz képest.

A második a PNL 22,3 százalékkal, míg két hónapja a párt támogatottsága még 20,2 százalék volt.

A harmadik a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 18,2 százalékkal, míg két hónapja még 18,1 százaléknyian mondták azt, hogy a szélsőséges pártra szavaznának.

A negyedik Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) 11,2 százalékos támogatottsággal bír, míg decemberben ez a szám még 10,9 százalék volt.

A kutatás szerint az RMDSZ támogatottsága 4,6 százalékos, vagyis kevéssel az 5 százalékos parlamenti küszöb alatti, azonban ez olyan kis, hibahatáron belüli különbség, hogy „éles” helyzetben, választások alkalmával kiegyenlítődhet.

Több párt egyébként nem jutna be a parlamentbe.

A felmérés során a szavazókedvre is rákérdeztek. Eszerint a válaszadók 20,7 százaléka mondta azt, hogy biztosan nem venne részt a választásokon, ha most vasárnap tartanák őket, míg 46,7 százalék biztosan elmenne szavazni.

A felmérés február 5. és 19. között készült 3000 fős reprezentatív mintán, a hibahatár 1,79 százalék.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak
2025. július 07., hétfő

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések

A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint
2025. július 07., hétfő

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor

A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor
2025. július 07., hétfő

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását

Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását
2025. július 07., hétfő

Ha már lehetőséget kap rá, bizalmatlansági indítványt nyújt be az ellenzék a kormány ellen

Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&

Ha már lehetőséget kap rá, bizalmatlansági indítványt nyújt be az ellenzék a kormány ellen
2025. július 07., hétfő

Alapfokon tizenhárom év szabadságvesztésre és tetemes összeg kifizetésére ítélték pedofília miatt a „zsenimentort”

Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.

Alapfokon tizenhárom év szabadságvesztésre és tetemes összeg kifizetésére ítélték pedofília miatt a „zsenimentort”
2025. július 07., hétfő

Felmérés: a PNL és a PSD támogatottsága még együttvéve is kisebb, mint az AUR-é

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a PNL és a PSD támogatottsága még együttvéve is kisebb, mint az AUR-é
2025. július 07., hétfő

Juhászra támadt a medve

Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.

Juhászra támadt a medve
Juhászra támadt a medve
2025. július 07., hétfő

Juhászra támadt a medve

2025. július 06., vasárnap

A pártok állami támogatását is érinthetik a deficitcsökkentő intézkedések

A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).

A pártok állami támogatását is érinthetik a deficitcsökkentő intézkedések