Alexandru Nazare (balra) már nem élvezi Florin Cîţu bizalmát
Fotó: Gov.ro
Florin Cîţu csütörtökön bejelentette, hogy elküldte Klaus Iohannis államfőnek az Alexandru Nazare pénzügyminiszteri tisztségből való felmentésére vonatkozó igénylést.
2021. július 08., 12:242021. július 08., 12:24
2021. július 08., 15:182021. július 08., 15:18
A Victoria-palotában adott nyilatkozatában a kormányfő azt mondta, miután kedd este tájékoztatta a koalíciós pártok vezetőit arról, hogy kérte a pénzügyminiszter lemondását,
„Ma a koalíció tagjaival folytatott újabb tárgyalás után elküldtem Klaus Iohannis államfőnek az igénylést Alexandru Nazarénak a pénzügyminiszteri tisztségből való felmentésére vonatkozóan” – fogalmazott a kormányfő.
Aláírta Klaus Iohannis elnök azt a rendeletet, amellyel felmenti Alexandru Nazarét a pénzügyminiszteri tisztségből – közölte az Államelnöki Hivatal. Egy másik rendelet értelmében ideiglenesen Florin Cîţu miniszterelnököt bízza meg az államfő a pénzügyminiszteri teendők ellátásával.
– magyarázta Cîțu. Leszögezte, a miniszterelnöknek jogában áll meghozni egy ilyen döntést, amellyel szemben – állítja – a koalíció egyik vezetőjének sem volt ellenvetése.
Ludovic Orban a kormány fő erejét adó Nemzeti Liberális Párt elnöke ugyanakkor csütörtökön közölte, nem igaz, hogy beleegyezett Nazare menesztésébe. „Zavart, hogy Florin Cîțu ezt állította, nem adtam a beleegyezésemet, ahogy a PNL vezető testületei sem. Követtem a pénzügyminiszter tevékenységét, amely büszkélkedésre ad okot, nem menesztésre” – közölte Ludovic Orban.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
szóljon hozzá!