Fotó: Facebook/Asociația Accept/Diana Iorgulescu
A járványügyi korlátozásokban meghatározott létszámkorlátozást elutasítva, több ezer résztvevővel tartották meg szombaton Bukarestben az LMBT-közösség hagyományos utcai felvonulását, előtte pedig az Új Jobboldal Párt rendezte meg szintén hagyományosnak számító tiltakozó megmozdulását, a homoszexualitás és a genderideológia népszerűsítése ellen.
2021. augusztus 14., 22:222021. augusztus 14., 22:22
2021. augusztus 14., 22:252021. augusztus 14., 22:25
Bukarest önkormányzata eredetileg nem járult hozzá, hogy a Bucharest Pride-ot a hagyományos útvonalon, a Victoriei (Győzelem) sugárúton rendezzék meg, arra hivatkozva, hogy a térséget a nyári időszakban sétálóövezetté alakítják minden hétvégén, de a melegfelvonulást szervező Accept egyesület nem volt hajlandó más útvonalat elfogadni, és végül elérte, hogy a melegfelvonulás miatt szombaton felfüggesszék a városháza vakációs programját.
Az Accept azt is megtagadta, hogy a felvonulás létszámát úgymond egy „egy utcai keresztelő” méretére, vagyis a hatályos járványügyi előírásokban előírt ötszáz résztvevőre korlátozzák.
A korábbi időpontban és más útvonalon rendezett, a Normalitás menete elnevezésű ellentüntetésen több százan követelték, hogy Románia ne legalizálja az azonos neműek házasságát, élettársi kapcsolatuk bejegyzését, vagy azt, hogy gyerekeket fogadhassanak örökbe. A résztvevők egy része ortodox ikonokat és román nemzeti színű zászlókat hordozott, mások Románia nem Szodoma, Ne terjesszék a genderideológiát az iskolákban feliratú táblákat emeltek a magasba.
A hatályos román alkotmány nem zárja ki a melegházasság hivatalos elismerését, ugyanis a „házaspárok önkéntes elhatározásával alapított család” fogalmát használja, de a 2011-ben hatályba lépett új román polgári törvénykönyv egyértelműen leszögezi: házasságot csak egy férfi és egy nő köthet. A bukaresti parlament többszöri nekifutásra sem fogadott el olyan törvényt, amely legalizálná az azonos neműek élettársi kapcsolatát.
Egy polgári kezdeményezés nyomán 2018-ban népszavazást is tartottak Romániában a férfi és nő házasságán alapuló család fogalmának alaptörvénybe iktatásáról – megakadályozandó a melegházasság későbbi legalizálását – a referendumon azonban a részvétel nem érte el a 30 százalékos érvényességi küszöböt. Románia 2001-ben törölte a büntetőtörvénykönyvből azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a „nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó homoszexuális kapcsolatokat”.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
szóljon hozzá!