Meghaladta a világjárvány előtti szintet a turizmus teljesítménye

turizmus

A jelentés szerint a turizmusban komoly vonzerővel rendelkezk többek között Brassó

Fotó: Facebook/Allen Coliban

A romániai turizmus már 2023-tól talpra állt, a teljesítménye elérte a koronavírus-járvány előtti, 2019-es szintet – jelentette ki Florin Jianu. A Romániai Kis- és Középvállalkozások Országos Tanácsának (CNIPMMR) elnöke a Romániai turizmus fehér chartája című könyv negyedik kiadásának hétfői bemutatóján.

Krónika

2025. január 27., 20:502025. január 27., 20:50

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora elmondta, hogy a turizmus teljesítménye 2024-ben is növekedett. Az adatok szerint

tavaly a turisták nagyobb arányban tértek vissza olyan helyszínekre, amelyeken már korábban megfordultak (körülbelül a 75 százalékuk a korábbi évek 55-60 százalékához képest), de az új turisták aránya is magasabb, 70 százalék volt 2024-ben a 2023-as 65 százalékhoz képest

– írta az Agerpres.

Jianu közölte, hogy az idegenforgalom infrastruktúrája is fejlődött, de területileg nem kiegyensúlyozottan. Példaként említette, hogy Giurgiu, Teleorman, Vaslui megyében továbbra is elmaradott a turisztikai infrastruktúra,

miközben Konstanca, Brassó, Suceava és Kolozs megye komoly vonzerővel rendelkeznek.

A politikus szerint a hazai turizmus növekedéséhez a különböző fesztiválok is hozzájárultak a múlt évben, de ebben meghatározó szerepük volt a gazdasági és idegenforgalmi minisztérium Romániát népszerűsítő nagyszabású kampányainak is.

korábban írtuk

Jó párost alkot a turizmus és a Revolut: a neobank ügyfelei több millió eurót költöttek Romániában
Jó párost alkot a turizmus és a Revolut: a neobank ügyfelei több millió eurót költöttek Romániában

Tavaly azok a külföldi turisták, akik meglátogatták Romániát és Revolut-kártyát használtak, összesen több mint 540 millió eurót költöttek helyi kereskedőknél, közel 27 millió tranzakció során.

korábban írtuk

2025-ös nyaralási trendek: éjszakai turizmus és digitális detox
2025-ös nyaralási trendek: éjszakai turizmus és digitális detox

A globális turisztikai cégek, például az AirBnB és a Booking, a felhasználói viselkedés, előzetes foglalások és felmérések alapján összeállították a 2025-ös év legizgalmasabb utazási trendjeit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 24., csütörtök

Egy ploiești-i bíró alapfokon felfüggesztette a tavalyi elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozatot

A ploiești-i ítélőtábla egyik bírája csütörtökön felfüggesztette az elnökválasztást érvénytelenítő tavaly decemberi 6-i alkotmánybírósági határozatot.

Egy ploiești-i bíró alapfokon felfüggesztette a tavalyi elnökválasztást érvénytelenítő alkotmánybírósági határozatot
2025. április 24., csütörtök

Elutasított költségvetés: rendet tesz a környezetvédelmi miniszter a Romsilva háza táján

Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter a csütörtöki kormányülés utáni sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy elutasította a Romsilva idei költségvetés-tervezetét.

Elutasított költségvetés: rendet tesz a környezetvédelmi miniszter a Romsilva háza táján
2025. április 24., csütörtök

Rendkívüli képességvizsga a nemzetközi versenyeken részt vevő diákoknak

Sorin Ion oktatási államtitkár csütörtökön bejelentette, hogy július elején rendkívüli képességfelmérő vizsgát szerveznek a nemzetközi versenyeken részt vevő nyolcadikosok számára.

Rendkívüli képességvizsga a nemzetközi versenyeken részt vevő diákoknak
2025. április 24., csütörtök

Hivatalos: nemzeti gyásznap lesz Romániában Ferenc pápa temetésének napja

Nemzeti gyásznap lesz Romániában április 26-a, Ferenc pápa temetésének napja – jelentette be a csütörtöki kormányülés elején Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Hivatalos: nemzeti gyásznap lesz Romániában Ferenc pápa temetésének napja
2025. április 24., csütörtök

Ellenőrzés az AUR-nál egy amerikai lobbicéggel kötött szerződésről szóló információk ügyében

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) csütörtökön bejelentette, hogy kezdeményezte a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelenlegi tevékenysége és elnökválasztási kampánya finanszírozásának ellenőrzését.

Ellenőrzés az AUR-nál egy amerikai lobbicéggel kötött szerződésről szóló információk ügyében
2025. április 24., csütörtök

Hogyan szavaz, akinek e-személyije van? – Pontosításokat közölt a választási iroda

A lakcímadatokat nem tartalmazó elektronikus személyi igazolvánnyal rendelkező választópolgárok voksolási eljárásával kapcsolatos tájékoztatást adott ki szerdán a Központi Választási Iroda (BEC).

Hogyan szavaz, akinek e-személyije van? – Pontosításokat közölt a választási iroda
2025. április 24., csütörtök

Georgescu újabb 60 napig járhatja a rendőrséget, meghosszabbították a bűnügyi felügyeletét

A legfőbb ügyészség csütörtökön 60 nappal meghosszabbította Călin Georgescu bűnügyi felügyeletét – értesült az Agerpres hírügynökség.

Georgescu újabb 60 napig járhatja a rendőrséget, meghosszabbították a bűnügyi felügyeletét
2025. április 24., csütörtök

Băsescu: a kormánypártok minden hatalmat maguknak akarnak, az elnökválasztás érvénytelenítése politikai döntés volt

A kormánykoalíció választási visszaéléseket elkövetve lehetetlenítené el az ellenzéket és szerezne totális hatalmat – vádolta meg a hatalmon levő román pártokat Traian Băsescu volt államfő.

Băsescu: a kormánypártok minden hatalmat maguknak akarnak, az elnökválasztás érvénytelenítése politikai döntés volt
2025. április 24., csütörtök

Felmérés: két jelölt fej-fej mellett áll az első helyért zajló küzdelemben

A korábbi felmérések eredményeivel ellentétben már nem teljesen egyértelmű a Románok Egyesüléséért Szövetség AUR) elnöke, a szélsőjobboldal által támogatott George Simion győzelme az elnökválasztás első fordulójában – derül ki egy friss kutatásból.

Felmérés: két jelölt fej-fej mellett áll az első helyért zajló küzdelemben