Fotó: Presidency.ro
Nem történt meglepetés a parlamenti pártok és Klaus Iohannis között kedden az új kormány megalakításáról szóló tárgyalások után: az államfő Marcel Ciolacut, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét bízta meg kormányalakítással.
2023. június 13., 14:082023. június 13., 14:08
2023. június 13., 15:212023. június 13., 15:21
A bejelentés előtt az államfő emlékeztetett: az eddigi kormánykoalíció új modell szerint kormányzott: a mandátum felénél miniszterelnököt cserélnek.
„Nicolae Ciucă volt a miniszterelnök, aki a koalícióban részt vevő pártok minisztereivel együtt kormányzott. Románia több válságon is átesett: energia- és inflációs válságon is.
– hangoztatta Iohannis, aki szerint a koalíció komolyan tette a dolgát, az embereknek stabilitást ígértek, és azt szavatolták is.
„Ilyen körülmények között, azt hiszem, nem meglepő, hogy most Marcel Ciolacu urat jelölöm Románia miniszterelnöki tisztségére, akit felkérnék egy koalíciós kormány megalakítására. A koalíció komoly és hatékony munkája folytatódjon ezzel az új kormánnyal. Sok sikert kívánok a kormányalakítási tárgyalásokhoz, és várom az eskütételre” – mondta Iohannis Ciolacunak.
Marcel Ciolacu először elődjének mondott köszönetet, mondván: a lemondásra vonatkozó ígérete betartásával Románia a konszolidált demokrácia időszakába lépett. „A Ciucă-kormány stabilitást hozott Románia számára. Azt akarom, hogy az általam vezetett következő kormány a gazdaságról és a reformokról szóljon. Teljes felelősséggel jelentem ki, hogy Romániának szüksége van ezekre a reformokra és a PNRR-re. (helyreállítási terv – a szerk.). Románia helye az EU-ban és a NATO-ban van, bármennyire is keresnek egyesek más utakat. Ennek a felelősségnek szeretnék megfelelni” – mondta Ciolacu.
Mint arról beszámoltunk, Ciolacu annak nyomán kapott kormányalakítási megbízást, hogy Nicolae Ciucă eddigi miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke hétfőn a PNL és a PSD között 2021-ben megkötött megállapodás értelmében lemondott, abban ugyanis azt rögzítették, hogy a PNL, a PSD és az RMDSZ alkotta koalíció mandátumának felénél a PNL átadja a kormányfői tisztséget a szociáldemokratáknak, és néhány kulcsfontosságú tárca is gazdát cserél a két román párt között.
Javában zajlik a bukaresti Cotroceni-palotában az államfő által a parlamenti pártok vezetőivel az új kormány megalakításáról zajló konzultációk.
Miután a koalíciós partnerek az eddig általa irányított környezetvédelmi és fejlesztési tárca helyett az európai forrásokért és az energiaügyekért felelős minisztériumokat ajánlották fel, az RMDSZ leszögezte: nem hajlandó lemondani a fejlesztési minisztériumról. Keddi sajtóértesülések szerint annyiban enyhült az álláspontja, hogy
Az értesülések szerint délután fél háromtól a kormánypalotában ismét egy asztalhoz ül Marcel Ciolacu, Nicolae Ciucă és Kelemen Hunor RDMSZ-elnök, hogy a magyar szervezet lehetséges további kormányrészvételéről tárgyaljanak.
A parlamenti pártokkal megtartott államfői egyeztetések amúgy csupán formaságnak számítottak annak fényében, hogy előre tudható volt: Marcel Ciolacu kap kormányalakítási megbízást. Klaus Iohannis annyiban következetes volt, hogy míg a PSD, a PNL és a kisebbségek képviselőjével szívélyesen kezet fogott, ezt a gesztust az RMDSZ mellett az USR és az AUR küldöttségétől is megtagadta.
Némi „színt” George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke vitt az eseménybe, aki egy Tenerifére szóló, egyirányú jegyet vitt ajándékba születésnapjára Iohannisnak, illetve Ludovic Orban volt liberális pártelnök-kormányfő, a Jobboldal Ereje nevű új párt elnöke, aki pártja több tagjával együtt az államfői palota előtt tüntetett, azzal vádolva Iohannist, hogy elárulta a liberalizmust, amikor lepaktált a PSD-vel.
Klaus Iohannis államfő a déli órákban várja a parlamenti pártok küldöttségeit, hogy az új kormány megalakításáról és beiktatásáról egyeztessenek, a kormánypártok között pedig már elkezdődtek az egyeztetések – a jelek szerint az RMDSZ nélkül.
Miközben a felmérések szerint Mircea Geoană, a NATO román főtitkár-helyettese a legnépszerűbb a lehetséges államfőjelöltek között, a jelek szerint mégsem mindenütt töretlen a népszerűsége.
Miközben a romániai orvosok egy része továbbra is inkább külföldön keresi a boldogulást, Románia mágnesként vonzza a külföldi orvostanhallgatókat – derül ki a The Economist friss elemzéséből.
Tizennégy éves fiú megerőszakolása közben csapott le a rendőrség szombaton egy 39 éves férfire Bukarestben.
A medvék áttelepítését célzó intézkedés nem vezetett eredményre, a problémás medve problémás medve marad, függetlenül attól, hogy milyen területen található – szögezte le Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Nem indul azonnal büntetőeljárás azok ellen a gépkocsivezetők ellen, akiknek pozitív lesz a drogtesztjük, erre csak azután kerül sor, hogy a vérvizsgálat eredménye igazolja a tiltott szer jelenlétét a szervezetükben – hangsúlyozza a Román Rendőrség.
Az év első hat hónapjában 6271 ideiglenes távoltartási parancsot adtak ki a rendőrök, amelyek közül 2499-ből bírósági távoltartási végzés lett – jelentette be szombaton a Román Rendőrség.
Egy férfi és egy nő holttestére bukkant a rendőrség egy bukaresti lakásban. A holttesteken külsérelmi nyomok voltak.
A rendőrség politikai célokra való felhasználásával és a pártja ellehetetlenítésére tett kísérlettel vádolja a kormányt George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
Legalább tizenöt személy megsérült a bukaresti Basarab pályaudvaron pénteken kora este, amikor egy tolató mozdony belerohant egy személyvonat vagonjaiba. Több ember kórházba került.
Romániában egy hét alatt csaknem duplájára emelkedett az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, ami a szakemberek szerint az omikron vírustörzs egy új alváltozatának megjelenésével áll összefüggésben.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)